Kiszáradhat a Balaton, egy átlagos tél már nem pótolja a nyári vízhiányt
2040-től a többéves aszályok idején már mesterséges vízpótlásra lesz szükség ahhoz, hogy megmaradjon a tó.
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – olvasható Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzésében, a Másfélfok szakportálon. Szabó, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza azt írja, október elején mindössze 29 centimétert mutatott a Balaton vízmércéje, ami alig haladja meg a 2003 októberében mért 23 centiméteres rekordalacsony szintet.
Bár egy sekély tónál a vízszint ingadozása természetes jelenség, a jelenlegi alacsony vízállás már melegebb éghajlat és a fokozott párolgás mellett jelentkezik. A szakértő levezeti: a Balaton vízszintjét nem kizárólag a tóra hulló csapadék és a tó párolgása alakítja, hanem az is, mennyi víz érkezik a környező vízgyűjtő területről.
A 2000-től vizsgált 26 évből 16-ban a vízgyűjtő éves egyenlege negatív volt. Szabó Péter szerint ez azt igazolja, hogy a jelenlegi helyzet nem egyetlen száraz nyár, hanem egymást követő évek során felhalmozódott vízhiány eredménye.
A legfontosabb változás az évszakok közötti egyensúly felborulása. Korábban a nyári vízhiányt átlagosan nagyjából ellensúlyozta a télen keletkező víztöbblet. A tanulmány szerint az elmúlt bő ötven évben a Balaton vízgyűjtőjén a téli víztöbblet csak mérsékelten növekedett, miközben a nyári vízhiány több mint a kétszeresére emelkedett. Ennek következtében fordult a vízgyűjtő éves vízegyenlege hiányba.
Betonba fullad a Balaton, évekkel ezelőtt megálljt kellett volna parancsolni a NER ész nélküli építkezéseinek
Szabó szerint hasonló éghajlati nyomás éri a Velencei-tavat is, amely még sekélyebb, és vízszintje természetes módon is erősen ingadozik. Története során többször teljesen kiszáradt, utoljára 1866-ban. A tó nyári vízhőmérséklete 1971 óta több mint 4 Celsius-fokkal emelkedett, gyorsabban, mint a környező levegő.
A folyamat önmagát erősítheti: a hőség és a párolgás csökkenti a vízmennyiséget, a megmaradó kisebb víztömeg pedig még könnyebben felmelegszik.
Az elemzés hangsúlyozza: az eredmények nem támasztják alá a tó másfél évtizeden belüli kiszáradásáról szóló víziókat, a Balaton eltűnésétől belátható időn belül nem kell tartani. Ugyanakkor a száraz 2025-ös év után elmaradt a megfelelő téli feltöltődés, majd 2026 nyarán ismét jelentős vízhiány alakult ki, a több egymást követő száraz év hatása pedig összeadódik.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet modellezése szerint 2040-től a többéves aszályok idején már külső, mesterséges vízpótlásra lesz szükség. Szabó azt írja, a Balaton jövőjéről szóló gondolkodás középpontjába az átalakuló egyensúlyt kell helyezni, és minél inkább meghagyni a bőséges csapadékú téli félévek idején a vizet a tóban és a vízgyűjtőjén.
Ezt is ajánljuk
Hadházy Ákos szerint egyre több a kinevezett, helyén hagyott fideszes katonai vezető „az új világban”
Maradtak még vitatható milliárdos kiadások a Tisza-kormány büdzséjében, költségvetési kockázatot rejtő tétel is akad
Vizsgálják Pócs János keddi szavazásának körülményeit
Fejes Péter: Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat
Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni









