Belföld

Megválasztották Fejes Pétert, Magyarország új legfőbb ügyészét

Kilenc éven át viselheti a tisztséget.

Megválasztották Fejes Pétert, Magyarország új legfőbb ügyészét
Fejes Péter. Fotó: Ladóczki Balázs / Népszabadság

139 igen szavazattal 6 nem ellenében kedden az Országgyűlés keddi ülésén megválasztotta Fejes Pétert Magyarország legfőbb ügyészének.  Az erről szóló titkos szavazás mintegy fél órán át tartott, a jelenlévő képviselők kétharmadának a voksa kellett hozzá. 

Fejes Pérter mandátuma kilenc évre szól. Magyar Péter még hétfőn egy Facebook-posztban jelentette be, hogy a Tisza-frakció támogatja a jelölését.

 

Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

 

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettes 39 év ügyészi munka után 2025-ben vonult vissza. Több nagy ügyön is dolgozott a a vörösiszappertől a Marian Cozma-gyilkosságig, a Vas megyei ügyészség szóvivőjeként kifejezetten rutinos, könnyed nyilatkozónak számított, aki a nagy nyilvánosság számára is egyszerűen, közérthetően tudta tálalni a bonyolult jogi ügyeket. Három hete, október 12-én jelölte Baka András a köztársasági elnök a legfőbb ügyészi posztra, mégpedig azután, hogy az első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt elutasították. Szathmáry Zoltán, a Legfőbb Ügyészség osztályvezető ügyésze szeptember 28-án nem kapta meg a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatát.

Magyarország legfőbb ügyészi széke azután lett üres, hogy Fejes Péter jogelődje, Nagy Gábor Bálint augusztus 25-i hatállyal inkább felállt, mégpedig az első olyan közjogi méltóságként, aki az április 12-i parlamenti választás és az azt követő kormányváltás nyomán önként távozott a hivatalából. 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás