Belföld

Aggódik a TASZ, hogy Forsthoffer Ágnes akár szerkesztőségeket is kitiltana az Országházból

A civil szervezet szerint nem a hatalom, hanem a közönség dolga eldönteni, hogy ki viselkedik sajtóként, és ki folytat propagandát. Ezért szorgalmazzák a parlamenti sajtótudósítás mielőbbi újraszabályozását.

Aggódik a TASZ, hogy Forsthoffer Ágnes akár szerkesztőségeket is kitiltana az Országházból
Forsthoffer Ágnes – korábbi felvétel Fotó: Farbaky Tamás / Népszava-archív

A sajtó nem megtűrt vendég az Országgyűlésben, hanem a parlamenti munka nyilvánosságának nélkülözhetetlen szereplője – közölte a 444 oldalán található blogján a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azután, hogy Forsthoffer Ágnes az Országgyűlés elnöke a keddi plenáris ülésen történtek miatt egy hétre kitiltotta a Hír TV két munkatársát a Parlamentből. A házelnök azt is kilátásba helyezte, hogy a jövőben egész szerkesztőségektől vonhatják meg a belépés lehetőségét egy-egy munkatársuk „provokatív viselkedése” miatt. Történt ugyanis, hogy Forsthoffer Ágnes két felszólalás között szólította fel távozásra az egyik sajtópáholyból folyamatosan videózó újságírókat. A házelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a Házbizottságban minden párt egyetértett azzal, hogy fotók bármikor készíthetők az ülésteremben, illetve akár rövid videók is, de folyamatos felvételre vagy közvetítésre nincs mód. 

A korábbi kitiltási botrányok után kétségtelenül szükség van a parlamenti sajtótudósítás szabályainak átfogó felülvizsgálatára, ezért is fontos, hogy Forsthoffer Ágnes közlése szerint az előírások hamarosan módosulnak. Ezt azonban egy olyan Facebook-bejegyzésben jelentette be az Országgyűlés elnöke, amiben „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól – jegyezte meg a TASZ közleménye.

Ne nyaljon vissza a fagyi!

A civilek szerint sokan örülnek most, hogy visszanyal a fagyi: míg Kövér László házelnöksége alatt azokat az újságírókat érték retorziók, akik a munkájuk lelkiismeretes elvégzésével okoztak kellemetlen perceket a zavarosban halászó politikusoknak, addig most a leváltott hatalom bunkósbotjaként szolgáló médiabirodalomba tartozó Hír TV munkatársait tiltják ki. – Politikai szempontok alapján azonban nem lehet válogatni abban, hogy mely médiumnak biztosítanak bejutást a Parlamentbe. Nem a hatalom, hanem a közönség dolga eldönteni, hogy ki viselkedik sajtóként, és ki folytat propagandát szögezték le.

Kidobták a HírTV két munkatársát az Országházból, egész szerkesztőségek kitiltása lehet a következő lépés

A szabályozásnak egyszerre kell biztosítania, hogy a sajtó végezhesse a munkáját, és hogy a parlament működését ne zavarják. Még az sem minősül feltétlenül a parlamenti munka megzavarásának, ha egy újságíró a távozó képviselő nyomába szegődve próbál a kérdéseire választ kapni. Nem a sajtónak kell megindokolnia, hogy miért szeretne egy adott helyen kérdezni vagy forgatni, hanem a házelnöknek kell igazolnia, hogy miért szükséges és arányos a terület elzárása.

Érthetetlen például, hogy mi indokolja a felvételkészítés általános tilalmát épp azon a folyosón, ahol az ülésterembe tartó választott képviselőket kérdezhetnék az újságírók – emelte ki a közlemény, emlékeztetve, hogy 2020-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága állapította meg, hogy Kövér László volt házelnök megsértette a TASZ által képviselt hat újságíró – Kaufmann Balázs, Fábián Tamás, Bakró-Nagy Ferenc, Kovács Klára, Mándli Iván Szabolcs és Fekete Norbert – szólásszabadsághoz való jogát, akiket határozatlan időre kitiltott Kövér az Országházból.

 

Magyarország aláírta a megállapodást a Norvég Alapról

A határozatlan idejű kitiltás aránytalanul korlátozza a sajtót, ami a közérdekű kérdésekről közvetlenül tájékoztatja közönségét. Különösen aggasztó, amikor a jelenlegi házelnök egyetlen újságíró szabályszegése miatt teljes szerkesztőségek kizárását helyezi kilátásba: a kollektív büntetés azokra is vonatkozik, akik semmilyen szabályt nem sértettek meg, és az érintett médium közönségét is megfosztja a parlamenti munkáról szóló tudósításoktól. Az új szabályozás megalkotásakor tehát abból kell kiindulni, hogy a nyilvánosság a főszabály, a korlátozás pedig kivétel – szögezte le végül a TASZ.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás