Belföld

Több meghívott előadó visszalépett, Ferencz Orsolyát kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül  

Több meghívott előadó visszalépett, Ferencz Orsolyát kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül   
Ferencz Orsolya – Fotó: Fotó: Flajsz Péter / Népszava-archív

Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők – értesült a Népszabadság.

Ferencz Orsolya lapunknak megerősítette: őt is felkérték, hogy vegyen részt a programban, ám később azt közölték vele, hogy csak vendégként számítanak rá. A volt űrbiztos végül nem is került be az előadók közé, és úgy döntött, ilyen formában nincs értelme részt vennie a rendezvényen.

Mint elmondta, a szervezők először kifejezetten részvételre kérték fel; telefonon és e-mailben is érdeklődtek, hogy elmegy-e. Amikor azonban az előadás részleteiről, az időpontról és a formátumról kérdezett, már azt a választ kapta, hogy valójában csak vendégként gondoltak rá.

A Fidesz egykori országgyűlési képviselője nem tudja biztosan, miért változhatott meg a szervezők szándéka. Ötletei persze vannak, de ezekről bővebben nem kívánt nyilatkozni. Hozzátette: lapunkkal ellentétben arról sem hallott, hogy mások is így jártak volna.

Értesüléseink szerint egyébként a fellépésüket lemondók között volt Kurucz Dániel, a KözTér Youtube-csatorna alapítója is. Megkeresésünkre erről Kurucz Dániel annyit mondott: ennek leginkább családi és elfoglaltságbeli okai voltak. „Persze, vannak egyéb okok is, de ebbe most nem mennék bele. 12 percnél tovább soha nem is volt úgy, hogy megyek” – szögezte le.

 

Schmidt Mária: Nincs idő 2030-ig várni, 2029-ben meg kell nyerni az önkormányzati és az EP-választást

 

Lapunk kérdéseket küldött a Digitális Polgári Köröknek. Érdeklődtünk, hogy pontosan hányan mondták vissza a fellépést, és mi alapján válogatták ki a tábor előadóit, amibe Ferencz Orsolya és mások nem fértek bele. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük. 

Ferencz Orsolyát mindazonáltal arról is faggattuk: továbbra is a Fidesz mellett képzelik-e el a Navracsics Tiborral közösen indított Polgári Demokraták kezdeményezést. A volt parlamenti képviselő szerint ez még nagyon korai kérdés. „Előbb azt kell látnunk, milyen választási rendszert alakít ki az új parlamenti többség. A következő választásokig évek vannak hátra, addig pedig a politikai szereplőknek is rendezniük kell a soraikat” – szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz esetében különösen fontos kérdés, mennyire képes feldolgozni a választási vereséget. Úgy látja, ez a folyamat egyelőre „legfeljebb részlegesen” ment végbe. A jövőjük viszont nem a volt kormánypárt működéséhez viszonyul, ahogy a terveik sem.

 

Deutsch Tamás: A Fidesz a biztos pont, vissza kell szerezni a társadalmi többséget

 

A Polgári Demokraták tevékenységéről azt mondta: jelenleg országos beszélgetéssorozatokon vesznek részt, ahol találkoznak az érdeklődőkkel. Az ex-képviselő kiemelte, hogy sok meghívást kapnak, a résztvevők pedig politikailag sokszínűek. Vannak köztük fideszesek, korábbi MSZP-szimpatizánsok, de olyanok is, akik a Tisza kampányát segítették, vagy egyszerűen csak választásról választásra mérlegelik a pártok ajánlatait.

Ferencz Orsolya szerint az ő céljuk nem a látványos politikai szereplés, hanem az őszinte párbeszéd. A résztvevőket arra biztatják, hogy szakítsák félbe az előadókat, tegyenek fel kérdéseket, és mondják el saját véleményüket. A beszélgetések után írásos javaslatokat is várnak.

 

Hardcore seregszemle jön a Fidesznél hétvégén

 

A kezdeményezés hosszabb távú célja, hogy az elhangzott gondolatokat összegyűjtsék, és nyilvánosságra hozzák. Az egészségügytől a környezetvédelemig számos, az ország jövőjét érintő kérdést dolgoznának fel. Az elkészülő anyagot bárki felhasználhatná, akinek hasznosak az abban megfogalmazott javaslatok.

Orbán Viktor tegnap esti Facebook-posztjában közölte, hogy vasárnap érkezik a DPK-táborba. 

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás