Berlinben a lakásválság hozta el a Balpárt győzelmét, de a kisajátítás megosztja a baloldalt

A berlini lakásválság politikai következményeit jól mutatja a szeptember 20-i tartományi választás eredménye. A Balpárt (Die Linke) a szavazatok 25,7 százalékával első lett, majdnem megkétszerezve korábbi támogatottságát. A kereszténydemokraták 18,8, az Alternatíva Németországnak (AfD) 16,3, a Zöldek 14,3, a szociáldemokraták pedig 12,1 százalékot szereztek. Az október 12-én véglegesített eredmény alapján a 153 tagú parlamentben a Balpártnak 45, a CDU-nak 33, az AfD-nek 29, a Zöldeknek 25, az SPD-nek 21 hely jutott. A baloldali-zöld többség így számszerűen adott, a közös kormányzás feltételei azonban korántsem.

A győztes párt vezető politikusa, Elif Eralp azzal kampányolt, hogy Berlinnek határozottan be kell avatkoznia az ingatlanpiacba. A központi ígéret a nagy lakásvállalatok állományának társadalmasítása volt. A terv támogatói szerint az olyan alapvető szükséglet, mint a lakhatás, nem függhet kizárólag a piaci megtérüléstől. Az ellenzők úgy tartják, hogy a tulajdonviszonyok átrendezése óriási kártalanítási kötelezettséget teremt, és elriaszthatja a beruházókat. A vita súlyát az adja, hogy a német fővárosban a lakosság túlnyomó része bérlakásban él.

A Balpárt, a Zöldek és az SPD közötti puhatolózó tárgyalások október 13–14-én válságba jutottak. A szociáldemokraták és a Zöldek az antiszemitizmussal kapcsolatos korábbi megállapodás érvényességét kérdőjelezték meg, miután a Balpárt frakciójába bekerült egy Izraellel kapcsolatos kijelentései miatt vitatott képviselő. Október 14-én este a három párt tisztázta, hogy az antiszemitizmus elleni közös nyilatkozat érvényben marad, és a koalíciós egyeztetések folytatódhatnak. Az új tartományi kormány összetételéről és programjáról továbbra sincs végleges megállapodás.

Berlin lakhatási gondjai hosszabb idő alatt alakultak ki. A népesség növekedését és a városba irányuló munkaerő-vándorlást az új lakások építése nem követte kellő ütemben. A drága építőanyagok, a finanszírozási költségek, az építési telkek szűkössége és a lassú engedélyezési eljárások tovább nehezítették a kínálat bővítését. Emiatt az elérhető lakásokért éles a verseny, különösen a belső kerületekben, és sok bérlő még akkor sem tud olcsóbb vagy megfelelőbb otthonba költözni, ha jelenlegi lakása már nem felel meg az igényeinek.

 

A drága lakásokból lett választási ügy

 

A berlini beruházási bank, az IBB legutóbbi lakáspiaci jelentése szerint 2025-ben az újonnan meghirdetett lakások medián bérleti díja 15,78 euró volt négyzetméterenként. Ez 2016-hoz képest 75,3 százalékos emelkedés, bár a korábbi nagy drágulás után 2025-ben az ajánlati árak lényegében stagnáltak. A belvárosi lakásokért ennél jóval többet is kérhetnek: Mitte kerületben a medián 20 euró volt. Fontos különbség, hogy ezek hirdetési árak, nem a már hosszabb ideje lakásukban élők tényleges átlagos lakbérei.

A meglévő bérleti szerződésekben fizetett díjak rendszerint alacsonyabbak, de ez éppen a lakáspiac mozdulatlanságát erősíti. Aki régebbi, kedvezőbb szerződését elveszíti, sokszor jóval drágább ajánlatokkal találkozik. Az IBB szerint az újonnan meghirdetett lakások bérleti díja már több mint kétszerese a helyben szokásos összehasonlító bérleti szintnek. A magánpiacon megfizethető lakást keresők ezért más-más nézőpontból ugyanazzal a nehézséggel szembesülnek: kevés a hozzáférhető otthon.

A német jog ugyan tartalmaz bérleti díjféket, a Mietpreisbremse azonban meghatározott feltételek mellett elsősorban az új bérleti szerződések díjának megállapítását korlátozza. A már fennálló szerződések emelésére más rendelkezések vonatkoznak. A részletszabályok és a kivételek miatt a korlátozások hatása egyenetlen, s nem képesek önmagukban megszüntetni a lakáshiányt. Az újépítésű lakások piacán különösen magasak az árak: az IBB 2025-re 19,97 eurós medián négyzetméterárat mért.

 

Mit jelentene a nagy ingatlancégek társadalmasítása?

 

A nagy lakásvállalatok köztulajdonba vételének gondolata nem most született. A Deutsche Wohnen & Co. Enteignen kezdeményezés 2021-ben népszavazást szervezett arról, hogy Berlin dolgozzon ki törvényt a háromezer lakásnál többel rendelkező nagy magántulajdonosok állományának társadalmasítására. A többség támogatta a kezdeményezést, a referendum azonban jogilag nem kötelezte a városvezetést a kisajátítás végrehajtására. Az azóta eltelt években a megvalósítás elakadt, a választási kampányban azonban a kérdés ismét központi szerephez jutott.

A kezdeményezők az alaptörvény 15. cikkére hivatkoznak, amely meghatározott vagyontípusok köztulajdonba vagy közösségi gazdálkodásba vonását lehetővé teszi kártalanítás mellett. Ez nem azonos az egyes épületek egyszerű állami megvásárlásával. A jogi feltételekről korábban szakértői testület is vizsgálódott, de az esetleges szabályozás pontos formáját és a kártalanítás mértékét még politikai és jogi viták övezik. A javaslat nagyságrendileg több százezer lakás tulajdoni helyzetét érinthetné.

A költségekre rendkívül eltérő becslések születtek, attól függően, hogy a lakásokat milyen értéken vennék figyelembe. A piaci értékhez közelítő számítások több tízmilliárd euróról szólnak, míg az alacsonyabb kártalanítást feltételező modellek kisebb terhet mutatnak. Ezeket nem szabad biztos költségvetési tényként kezelni: az összeghez jogi döntések, hitelfeltételek és a társadalmasított lakásállomány jövőbeli bevételei egyaránt kapcsolódnak. Az ellenzők attól tartanak, hogy a pénz és a politikai figyelem elvonódik az új lakások építésétől.

Ráadásul a tulajdonosváltással nem keletkezik több lakás. A köztulajdonba került állományban lehetőség nyílhat a bérleti feltételek hosszú távú alakítására, de a kínálat növeléséhez beruházásokra is szükség van. Az ingatlanpiaci szereplők szerint a kisajátítás bizonytalansága visszafoghatja a fejlesztéseket, támogatói viszont azt hangsúlyozzák, hogy a tisztán magánpiaci építkezés évtizedek alatt sem biztosított elegendő megfizethető lakást. A két állítás különböző időtávokra és lakossági csoportokra vonatkozik.

 

Bécs példája és a berlini koalíció próbája

 

A reform hívei gyakran hivatkoznak Bécsre. Az osztrák fővárosban az önkormányzati és a közhasznú lakásépítés több nemzedékre visszanyúló hagyomány: az 1920-as évek „vörös Bécsének” programja az olcsó bérlakásokat a várospolitika egyik alapjává tette. Azóta a városi tulajdonú és nonprofit szereplők lakásállománya a bérleti piac meghatározó része maradt. A rendszer erőssége nem egy egyszeri nagy tulajdonátrendezés, hanem az évtizedeken át fenntartott intézményi, finanszírozási és építési háttér.

A bécsi tapasztalat ugyanakkor nem ültethető át változtatás nélkül Berlinbe. Az osztrák bérleti szabályozás is többféle lakást és szerződést különböztet meg. A szabályozott körbe tartozó lakbérek 2026-os emelésének felső határa egy százalék, míg a szabadpiaci szerződésekre más, az inflációhoz igazodó rendelkezések érvényesek.

Berlinben a következő hetekbeneldől: képes-e a három baloldali és zöld párt tartós politikai megállapodásra, és milyen intézkedésekkel enyhítenék a lakhatási válságot.

Antiszemitizmus-vita akasztotta meg a berlini kormányalakítást, szünetelnek az egyeztetések

Berlinben a Baloldal párt előtt megnyílt a kormányzás útja, de nehéz együttműködés várható