Felfüggesztette Fürcht Pált a Legfőbb Ügyészség vezetője
Újabb állomásához ért a vádhatóságon belül zajló háború.
Felfüggesztette Fürcht Pált az ügyészi állásából a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) jogi képviseletét ellátó ügyvéd.
Horváth Lóránt csütörtöki Facebook-bejegyzésében mindezt úgy kommentálta, hogy megindult a retorzió, nem marad el a válaszcsapás.
Mint korábban beszámoltunk róla, Fürcht Pál június 8-án mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség vezetéséről, miután konfliktusba került a Legfőbb Ügyészség vezetőivel az ukrán pénzszállítók elfogása miatt indult eljárásban. A volt főügyész később nyilvánosságra került levelében azt állította, hogy az aranykonvoj-ügyben és a Tisza informatikusait érintő Gundalf-Henry-ügyben is akadályozták a magyar titkosszolgálat szerepének vizsgálatát. Úgy vélte, felettesei nem hivatalos utasításokkal, hanem személyes instrukciókkal próbálták meghatározni a nyomozások irányát.
Fürcht Pál beszélne a Schadl–Völner-ügyről, de az ügyészség nem kíváncsi rá
A Legfőbb Ügyészség visszautasította a vádakat, és közölte, hogy az érintett ügyekben minden lehetséges szálat fel kell tárni. A szervezet Fürcht Pál állításait tényszerűen valótlannak minősítette, szeptemberben pedig fegyelmi eljárás indult a volt főügyész ellen. Fürcht Pál ezt követően arról beszélt, hogy a nyomozók tanúként is meg akarták hallgatni, de ehhez nem kaptak engedélyt. A fegyelmi eljárásban Horváth Lóránt ügyvéd képviseli, aki az aranykonvoj-ügyben érintett hét ukrán pénzszállító jogi képviseletét is ellátja.
Fürcht Pál sajátos vádalkura készül, Magyar Péterben látja a megfelelő személyt
Ezt is ajánljuk
Elégtételt kaptak a tanárok, de a Tiszához is van egy-két szavuk
Döntött az EU-s bíróság, az Orbán-kormány megsértette az uniós jogot az embercsempészek szabadon engedésével és kiutasításával
Bedugult belgyógyászati osztályok nehezítik a sürgősségi ellátást Budapesten
Az Orbán-kormány szabályaira hivatkozva titkolja a Magyar Péter vezette kabinet a kormányülések összefoglalóit
A törvények felett álló vezetőről is kérdezte az embereket a Századvég a parlamenti választás előtt











