A törvények felett álló vezetőről is kérdezte az embereket a Századvég a parlamenti választás előtt
Az emberek pedig hajlanak arra, hogy igen.
A törvények felett álló erős vezető megítélése is szerepelt abban a közvélemény-kutatásban, amelyet a Századvég készített a Miniszterelnöki Kabinetiroda megbízásából a választás előtt – írja a 444.
A lap közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a Változó politikai törésvonalak című tanulmányhoz.
A kutatók többek között azzal az állítással kapcsolatban kérték a válaszadók véleményét, hogy „Magyarországnak erős vezetője kell, hogy legyen, aki a törvények felett áll.”, de z ország vezetői iránti lojalitásról, valamint az engedelmesség és a tekintély tiszteletének fontosságáról is kérdeztek. A három állításból képzett tekintélyelvűségi mutató a négyfokú skálán Bács-Kiskun megyében lett a legmagasabb, 2,82 ponttal, vagyis ott értettek egyet a legtöbben azzal, hogy Magyarországnak törvények felett álló vezetőre van szüksége. Szabolcs-Szatmár-Beregben a skála 2,79, Békésben 2,78 ponton állt meg. Budapesten 2,08, Pest megyében 2,45, Csongrád-Csanádban 2,51 pontot mértek.
Éppen Magyar Péter tevékenységét hagyta ki a választás előtt készített közösségimédia-elemzéseiből a Századvég
A szexuális kisebbségek támogatását Budapesten tartották a legfontosabbnak, 50,5 százalékos aránnyal, Hevesben pedig 48,3 százalék volt ez az érték. Jász-Nagykun-Szolnokban ugyanakkor a válaszadók 54,2 százaléka a támogatást kevésbé fontosnak tartók közé tartozott. Az európai integráció további mélyítését Csongrád-Csanádban támogatták a legnagyobb arányban, 56,7 százalékban, míg Jász-Nagykun-Szolnokban csak 26,6 százalékban. A bevándorlókról alkotott vélemény ötfokú skáláján Budapest 3,03, Nógrád 2,35 pontot ért el. A megyei eredmények közötti eltérések több kérdésnél is jelentősek voltak. Vasban 28,4, a szomszédos Zalában viszont 51,6 százalék gondolta úgy, hogy az Európai Unió már most is túlzottan egységesített.
A 60 ezres mintát egy, a lapnak nyilatkozó független közvélemény-kutató indokolatlanul nagynak tartotta. Az nem ismert, hogy a megrendelő milyen következtetéseket hasznosított a tanulmányból a választás előtt.
Ezt is ajánljuk
Elégtételt kaptak a tanárok, de a Tiszához is van egy-két szavuk
Döntött az EU-s bíróság, az Orbán-kormány megsértette az uniós jogot az embercsempészek szabadon engedésével és kiutasításával
Bedugult belgyógyászati osztályok nehezítik a sürgősségi ellátást Budapesten
Az Orbán-kormány szabályaira hivatkozva titkolja a Magyar Péter vezette kabinet a kormányülések összefoglalóit
Magyar Pétertől kér tájékoztatást a parkolás átalakításáról a III. kerület polgármestere











