Újabb komoly erőpróba vár a Ferencvárosra az Európa-ligában
A Ferencváros sorozatban harmadik idényben találkozik a cseh Viktoria Plzen csapatával a labdarúgó Európa-ligában, ezúttal az alapszakasz második fordulójában. A csütörtöki mérkőzés 21 órakor (tv: M4 Sport) veszi kezdetét a Groupama Arénában.
A hosszú, háromhetes válogatott szünet után a zöld-fehérek váratlan pontvesztéssel tértek vissza a bajnokságban, ugyanis 1-1-es döntetlent játszottak a vendég Debrecennel, de így is 11 tétmérkőzés óta veretlenek. A magyar kupagyőztes európai mérlege pedig még imponálóbb, tekintve, hogy az El-selejtezőn hat győzelemmel és két döntetlennel menetelt végig a szerb Vojvodinát, a holland Twentét, a lengyel Górnik Zabrzét és a török Trabzonsport búcsúztatva, majd a skót Celtic Glasgow vendégeként az alapszakaszban is sikerrel rajtolt.
A Ferencváros nemzetközi teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a holtszezonban többek között olyan kulcsjátékosok távoztak, mint Mohammed Abu Fani, Ibrahim Cissé, Cebrail Makreckis és Stefan Gartenmann, ráadásul a bajnok Győrtől nyáron érkezett Borbély Balázs vezetőedző új rendszerben játszatja a csapatot.
A sok távozó és a szerkezetváltás azonban egyáltalán nem hatott negatívan az FTC eredményességére, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a korábban kevesebb lehetőséghez jutott futballisták – például Marius Corbu, Callum O’Dowda, Daniel Arzani vagy éppen ifj. Lisztes Krisztián – remek játékkal hálálták meg a bizalmat Borbélynak. A Ferencváros régi-új középpályása, a 88-szoros válogatott Nagy Ádám ráadásul gyorsan alapemberré vált, miközben olyan fiatalok is feltűntek, mint Nagy Olivér és Bagi Ádám, akik fontos meccseken is megállták a helyüket.
A Viktoria Plzen szezonrajtja messze nem ennyire pozitív, mivel a 16 csapatos cseh bajnokságban tíz fordulót követően három-három győzelem és vereség mellett négy döntetlennel csupán a tizedik, igaz, hétvégén 3-0-ra verte a Mlada Boleslavot, azaz megkezdte a felzárkózást az élmezőnyhöz. A cseheknek már a főtáblára jutás is komoly kihívást jelentett az El-ben, ugyanis a selejtező utolsó körében 3-0-ra kikaptak a szerb Crvena zvezda vendégeként, majd hazai pályán innen sikerült a maguk javára fordítaniuk a párharcot. Szeptemberben aztán az alapszakaszt 3-0-s hazai kudarccal kezdték a belga Union Saint-Gilloise ellen.
A mostani gyengébb eredmények ellenére sem szabad lebecsülni a plzeni együttest, mivel az elmúlt idényekben kifejezetten jól szerepelt az európai kupasorozatokban. Például 2022-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében játszott, két éve a Konferencia-ligában a negyeddöntőig menetelt, ahol az olasz Fiorentina csak hosszabbításban tudta megállítani, míg az előző két szezonban az Európa-ligában a nyolcaddöntő és a 16 közé jutásért rendezett párharc jelentette a végállomást számára az olasz Lazio, illetve a görög Panathinaikosz ellen.
„A cseh az egyik legintenzívebb bajnokság, agresszivitásban is kiemelkedő, de ezt nem elkerülni akarjuk, hanem fel kell venni a kesztyűt. Európában már számos alkalommal megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Borbély Balázs.

Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője a csapat sajtótájékoztatóján a Groupama Arénában. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán
„Nehéz összehasonlítani, hogy erősebb vagy gyengébb lett-e az ellenfél kerete a másfél, vagy az egy évvel ezelőtti összecsapáshoz képes. A szezon alatt edzőváltás is volt, a Plzen jelenlegi mestere nyolc meccse irányít, de ezalatt is sok változást láttunk. Az együttes játszott három- és négyvédős rendszerben is, így azért nem volt egyszerű felkészülni, de amit lehetett, megtettünk” – mondta Borbély. A magyar kupagyőztes szakembere arról is beszélt, hogy egyik szempontból jó, hogy a háromhetes válogatott szünet alatt mentálisan és fizikálisan felfrissültek a játékosok, másrészt viszont szerinte szemmel látható volt, hogy kiestek a ritmusból. Úgy vélte, a szünet előtt jobban futballozott a Ferencváros, de azt reméli, a csapata már másnap visszalép a helyes útra.
A Ferencváros és a Viktoria eddig háromszor találkozott egymással hivatalos mérkőzésen, s bár a mérleg kiegyenlített, mégis a cseh félnek volt nagyobb sikerélménye, ugyanis 2025 elején éppen a Ferencvároson keresztül vezetett az útja a legjobb 16 közé az El-ben. A magyar csapat a hazai első felvonást ugyan 1-0-ra megnyerte, de idegenben 3-0-ra kikapott, így a párharcot is elvesztette. Néhány hónappal később az új idény első főtáblás meccsén a visszavágás sem sikerült, mivel bő egy éve 1-1-es döntetlen született a Groupama Arénában.
A minél jobb rajt ugyan mindkét gárdának fontos, de a nyolcfordulós alapszakasz első negyede után azért még bőven marad javítási lehetősége az esetleges vesztesnek is, ugyanis a januári záráskor a legjobb nyolc rögtön a 16 közé kerül, míg a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban játszanak a nyolcaddöntőbe kerülésért.
Utolsó pillanatban büntetőből egyenlített a DVSC a Ferencváros ellen
Ezt is ajánljuk
Donald Trump nyári akciózása után szabálymódosítást akar a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség
Luis Enrique: Nehéz pillanatokat éltünk át, ha nincs szerencsénk, akár el is veszíthettük volna a mérkőzést
Kilenc gól Linzben, kitömte ellenfelét a Liverpool
Ismét simán legyőzte a Partizant a Veszprém
Bajnokok Ligája: a Manchester City vendége lesz a címvédő Paris Saint-Germain











