Sport

Ismét simán legyőzte a Partizant a Veszprém

A klubvilágbajnok Veszprém házigazdaként 38-28-ra nyert a szerb Partizan Beograd ellen szerdán, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének negyedik fordulójában.

Ismét simán legyőzte a Partizant a Veszprém
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A Veszprém egy héttel ezelőtt 37-26-ra nyert a szerb fővárosban, és ezúttal is jól kezdett, de 6-2 után – Mikael Appelgren védései ellenére, a pontatlanná váló lövések miatt – visszazárkózott és egyenlített a Partizan (8-8). A Veszprém időkérés nélkül is kilábalt az apró hullámvölgyből, és hatékonyabbá váló védekezésének, illetve támadójátékának köszönhetően 5-1-es sorozatot produkált.

A belgrádiakat irányító Raúl González Gutiérrez kétszer is időt kért az első félidőben, amelynek végén még „látótávolságban” volt csapata, hiszen csak 18-15-re vezetett a – több lövést rontó – házigazda a szünetben.

A második felvonást is remekül kezdték a házigazdák, a 37. percben már 24-17-es előnyben voltak, de a szerbek nem adták fel, így ekkor még nem dőlt el a mérkőzés. Beállójuk, Petar Ivanic azonnali piros lapja után viszont igen, hiszen a veszprémiek sorozatban háromszor találtak be, majd a hajrát is „megnyomták”, így végül tíz góllal nyertek.

Dragan Pechmalbec nyolc, Nedim Remili hét, Ivan Martinovic hat góllal, Mikael Appelgren 18 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Tobias Wagner kilenc alkalommal talált be, a szegedi nevelésű Luka Krivokapic hét védéssel zárt.

Az egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel álló Szeged csütörtökön a portugál Sporting CP vendége lesz. A négy sikerrel listavezető Veszprém egy hét múlva a német Füchse Berlint fogadja.

A csoportok első két helyezettje a legjobb 12 közé, a második csoportkörbe jut, a harmadik-negyedik helyezettek pedig átkerülnek az Európa Ligába.

Tizenegy góllal nyert Belgrádban a Veszprém

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás