Az utolsó francia „muskétás” is szögre akasztotta az ütőjét
Huszonkét profi idény után visszavonult Gaël Monfils, aki 13 trófeát gyűjtött a férfi tenisztornákon.
A 40 éves játékos az idény elején jelentette be, hogy az esztendő végén felhagy az élsporttal, szerdán pedig a sportág doppingellenes hatósága közölte, hogy Monfils regisztrált a visszavonult játékosok listájára. Ezzel gyakorlatilag elvesztette a versenyzési jogát, mivel csak akkor játszhatna újra, ha előzőleg legalább hat hónapig rendelkezésre áll a doppingvizsgálatokon.
A látványos és időnként akrobatikus stílusáról is ismert teniszező szeptember elején vívta utolsó hivatalos mérkőzését, amikor 40 évesen és két naposan kikapott a US Open második fordulójában az amerikai Learner Tientől – aki a meccs után autogramot kért tőle.
A közönségkedvenc játékos kétszer, 2011-ben és 2013-ban is pályára lépett Budapesten a Tennis Classics elnevezésű gálán.
Monfils elődöntőt vívott a 2008-as Roland Garroson és a 2016-os US Openen, és legjobbjaként hatodik volt a világranglistán 2016 novemberében. Feleségével, a jelenleg is top 10-es ukrán Jelina Szvitolinával egy gyermeket nevelnek, és saját bevallása szerint nem a teniszvilágban kíván elhelyezkedni „civilként”, hanem egy egy svájci vagyonkezelő vállalatnál fog dolgozni.
A 40 éves játékos Jo-Wilfried Tsonga, Gilles Simon és Richard Gasquet után generációja négy francia „muskétása” közül utolsóként vonult vissza.
Ezt is ajánljuk
Donald Trump nyári akciózása után szabálymódosítást akar a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség
Luis Enrique: Nehéz pillanatokat éltünk át, ha nincs szerencsénk, akár el is veszíthettük volna a mérkőzést
Kilenc gól Linzben, kitömte ellenfelét a Liverpool
Ismét simán legyőzte a Partizant a Veszprém
Újabb komoly erőpróba vár a Ferencvárosra az Európa-ligában











