Eljárást indított a Déli körvasút ügyében a Gazdasági Versenyhivatal
Hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést egyelőre nem kaptak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata miatt a tudomására jutáskor elrendelte a budapesti Déli Körvasút beruházás körülményeinek felderítéséhez szükséges hatósági eljárást – írja hétfői közleményében az állami szerv.
A tájékoztatás kiemeli, a Gazdasági Versenyhivatal nyomon követi a budapesti Déli Körvasút beruházással kapcsolatos információkat és – egyelőre a sajtón keresztül – értesült arról, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a GVH-hoz fordul az ügyben.
„Hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést a GVH egyelőre nem kapott, ahogy korábban a beruházás ajánlatkérője, illetve egyéb állami-kormányzati szervek, uniós szervezetek sem fordultak a nemzeti versenyhatósághoz” – teszi hozzá versenyhivatal.
A GVH felidézi, a beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jeleznie a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel. A Kbt. 36. § (2) bekezdése kimondja: „Amennyiben az ajánlatkérő az adott közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, köteles azt – a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint – jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.”
A GVH – folytatódik a közlemény – arra is felhívja a figyelmet, hogy a tiltott versenykorlátozó megállapodások felderítéséhez rendelkezésére álló hatósági eszköz a helyszíni rajtaütés lehetősége, amit a GVH vizsgálói minden esetben bírói engedéllyel végezhetnek. Az egyes vállalkozások között megvalósult jogsértő egyeztetések hatékony felderítését, a bizonyítékok begyűjtését, a nyilvánosság ideje korán történő bevonása jelentősen nehezíti, adott esetben meg is hiúsíthatja, ilyen esetben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az érintett cégek eltüntetik a bizonyítékokat. „Ez az oka annak, hogy a GVH a cégek közötti tiltott együttműködések konkrét vizsgálatairól, az induló, illetve folyamatban lévő versenykorlátozó kartell-ügyekről nem közöl információt, mert a proaktív kommunikáció az eljárások további eredményességét veszélyeztetné” – áll a közleményben.
Közbeszerzési csalás miatt leáll a Déli körvasút kivitelezése – Mészáros Lőrincet és társait eltiltják minden további vasúti projekttől
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter múlt héten a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt arról, hogy az Európai Számvevőszék megállapítása szerint a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt. csalással nyerte el Magyarország második legnagyobb, jelenleg folyó vasúti beruházását, a Déli körvasút építését. Emiatt az Európai Bizottság visszavonja a projekt 357 milliárdos támogatását. A kormány az Európai Bizottság döntése miatt azonnal felfüggeszti a gigaberuházás kivitelezését, és Mészáros cégét kizárja minden most folyó állami vasúti közbeszerzési eljárásból.
Kiderült az is, hogy a kormány megteszi a szükséges büntetőfeljelentéseket, és bejelentést tesz a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy vizsgálja ki az egész ügyletet. Vitézy megjegyezte, hogy a GVH-nak a jelek szerint nem tűnt fel a Déli Vasúti projekt körüli versenyellenes magatartás, hiszen eddig nem indított saját hatáskörben vizsgálatot. Emiatt a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Magyar Péter miniszterelnök lemondásra szólította fel Rigó Csabát, a GVH elnökét. Magyar a napokban ezt már megtette, feltehetőleg nem függetlenül a kormány múlt heti ülésén megismert információktól.
Vitézy Dávid bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek a Déli körvasút ügyében, a Mészáros-cégnek is szóltak, hogy vége
Ezt is ajánljuk
Stipsicz Andrást választották a HUN-REN elnökévé
Felfüggesztik a vadászaton pózoló tiszás képviselő parlamenti munkáját
Több pénz juthat az egészségügyre, de ettől még nem biztos, hogy jobb lesz az ellátás
Magyar Péter: Ami április 12-én történt, az sokkal több volt, mint egy rendszerváltás
Baka András a volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja legfőbb ügyésznek











