Belföld

Az ügyészség elutasította Matolcsy György panaszát az Erste ügyében

A gyanúsítottként kihallgatott hét személy közül hatan éltek a gyanúsítás, öten pedig a kutatás és lefoglalás ellen panasszal. Az ügyészség ezeket, illetve a nyomozás iratait is megvizsgálta.

Az ügyészség elutasította Matolcsy György panaszát az Erste ügyében
Fotó: Erdős Dénes / Népszava-archív

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a „bankfelügyeleti” ügyben – írja lapunkhoz is eljutatott közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A tájékoztatás felidézi: a hivatali visszaélés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a megalapozott gyanú lényege szerint a Magyar Nemzeti Bank Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes személyek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy osztrák anyavállalattal rendelkező magyar bankra. Ez a felügyeleti nyomásgyakorlás azt célozta, és el is érte azt, hogy az osztrák anyavállalat egyik felügyelőbizottsági tagja lemondjon tisztségéről.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által gyanúsítottként kihallgatott hét személy közül hatan éltek a gyanúsítás, öten pedig a kutatás és lefoglalás ellen panasszal. Az ügyészség a panaszokat és a nyomozás iratait megvizsgálta, és a panaszokat – mint alaptalanokat – elutasította.

„A büntetőeljárási törvény szerint, ha a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, őt a nyomozó hatóság, illetve egyes esetekben az ügyészség gyanúsítottként hallgatja ki. A nyomozás adatai – így különösen a feljelentések, a megkeresések eredménye, a tanúvallomások, valamint az egyéb okirati bizonyítékok – alapján a kihallgatott személyek a terhükre rótt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók voltak” – hangsúlyozza a közlemény.

 

Simor András az Erste megzsarolásáról beszélt

 

Az ügy előzménye, hogy Simor András április második felében az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott arról: az MNB zsarolása miatt mondott le az Erste Banknál 2024-ben. Kijelentette, gyakorlatilag megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste jelezte, hogy jogilag megkérdőjelezhető bánásmódnak voltak kitéve, mire az MNB vizsgálatot indított. Előbb a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatalból indított nyomozást, majd a Varga Mihály vezette jegybank feljelentést is tett.

A Fővárosi Főügyészség május 4-én közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre az Erste-ügyben hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét.

 

A volt jegybankelnök panasza

 

Matolcsy György október elején jelezte: nem fogadja el gyanúsítását az Erste-ügyben, az ellen panasszal élt az ügyészségnél, és az ügyről nem nyilatkozik. A jegybank volt elnöke hozzátette, a gyanúsítással szembeni panaszát védője szeptember 28-án írásban is indokolta az ügyészségnek, kérve, vizsgálják meg, hogy megalapozott volt-e a gyanúsítás a közlés idején rendelkezésre álló adatok alapján. „A törvény szerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg, és a bizonyítás a hatóság feladata. Ez engem is megillet” – fogalmazott, megjegyezve, hogy eljárási kötelezettségeinek eleget tesz. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy álláspontját nem a nyilvánosság előtt, hanem a törvényes eljárásban, védője útján fejti ki.

Matolcsy György egyébként szeptember 22-én a YouTube-csatornáján közzétett videójában „hamis mesének” nevezte az esetet, amely „tényszerűen nem állja meg a helyét”. Közlése szerint erre utal, hogy az Erste vezetői nem tettek feljelentést az ügyben.

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás