Sport

Max Verstappen győzött a karrierje 250. F-1-es futamán

A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában.

Max Verstappen győzött a karrierje 250. F-1-es futamán
Kihozta a futamból a maximumot – Fotó: Roslan RAHMAN / AFP

A 29 éves Max Verstappennek ez az idei második, a karrierje 73. győzelme.  Korábban még soha nem diadalmaskodott Szingapúrban.Az egymás után második sikerét arató holland versenyző mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli állhatott fel. A Mercedes olasz versenyzője ezzel 102 pontra növelte az előnyét az összetettben, közvetlen üldözője és csapattársa, a brit George Russell ugyanis a mezőny végéről indulva kilencedik lett.

A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet Leclerc-rel szemben, mögöttük sorrendben Lewis Hamilton (Ferrari), Antonelli és Lando Norris (McLaren) száguldott. A 19. körben Hamiltont hívta ki elsőként az élmezőnyből kerékcserére a Ferrari.

Verstappen a 33. körben az élről állt ki új abroncsokért, de akkora volt az előnye, hogy 5.5 másodperces fórral továbbra is az élen maradt. A hajrá elején a nagyon kopott gumikkal versenyző, hétszeres világbajnok Hamilton elengedte a nála sokkal gyorsabb Leclerc-t. Öt körrel a leintés előtt Verstappen győzelmét semmi nem veszélyeztette, mögötte sorrendben Leclerc, Antonelli, Norris, Hamilton és Piastri száguldott. A végén Hamiltont még Piastri is lehagyta, így a hétszeres vb-győztesnek csak a hatodik hely jutott.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás