Sport

„Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan, meg fradistának is” – Kubatov Gábor mellett áll ki az FTC 89 volt és jelenlegi nagysága

Nyolcvankilenc egykori és jelenlegi FTC-sportoló, edző és klublegenda közleménybe tudatta: egységesen Kubatov Gábor mögött állnak a tisztújító közgyűlés előtt.

„Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan, meg fradistának is” – Kubatov Gábor mellett áll ki az FTC 89 volt és jelenlegi nagysága
Fotó: Flajsz Péter / Népszava-archív

A klub honlapján megjelent közlemény aláírói „hittel vallják”, az FTC túlmutat önmagán, elvégre a címer, a három „E” betű a lelkekben van, nekik a generációkon átívelő mítoszt, az összetartozás érzését kell megidézni.

 

Nem az úri negyedből jött

 

„Sokan vagyunk, akik élénken emlékszünk arra, mekkora bajban voltunk, amikor 2011-ben Kubatov Gábor átvette a Ferencváros vezetését, majd elnökként egy spekulánsok által gonoszul manipulált vészhelyzet után az őt megillető helyre emelte a Fradit. Ellenségei sem vitathatják, vezetésével a klub új virágkorát éli, nevét mostanság nem véletlenül emlegetik az alapító elnök, Springer Ferencével együtt. Szintén sokan vagyunk, akik az elmúlt évtizedekben az összes Fradi-elnököt személyesen ismertük, ezért is hiszünk Kubatov Gáborban, aki nem mellékesen előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes. Ahogyan mi, ő is a lelátóról jött, nem az úri negyedből. Arról nem is beszélve, hogy nála és nálunk a sorrend sohasem változott és nem is változik soha: első a klub, második a csapat, harmadik az egyén” – áll a közleményben.

 

Bizonyította hűségét

 

Az aláírók szerint közösségekre van szükség, amelyek tagjai összetartanak, segítik egymást, elsősorban azt keresik, ami összeköti őket és nem azt, ami szétválaszt. „Ezért irigyeltek bennünket korábban, hiszen a Fradit mindig is legendás összetartás és hűség jellemezte. Az összefogás, az összetartozás most azért is fontos, mert a legújabb törvénymódosítási javaslat kizárja a nagyobb sportszervezetek vezetőségéből a korábbi és jelenlegi politikai felsővezetőket. Minket a politika nem érdekel. Bennünket az elnök személye érdekel, márpedig Kubatov Gábor bizonyította hűségét, hozzáértését, hiszen a Fradit nem csak honi, hanem nemzetközi szinten is elismerést és tiszteletet megillető helyre emelte.”

 

„Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!”

 

Ráadásul a Ferencváros nem csak az ország, hanem a nemzet legnépszerűbb, legfontosabb klubja, elvégre a határon túli magyarság zöme úgyszintén rajong a klubért. Persze, Tamási Áron mondását is szoktuk emlegetni: »Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!«, amihez mi mindig hozzátesszük, meg fradistának is” – szerepelt a közleményben.

Hétfőn lejár a határidő, Kubatov Gábor újra az FTC elnöke lenne, de a politika közbeszólhat

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás