A Putyin-rezsim kisebb katonai támadással mérheti fel, meddig tart a NATO-tagállamok türelme

Az európai biztonsági berendezkedés védelmi tervezői éveken keresztül azzal a feltevéssel számoltak, hogy Oroszország az évtized évtized vége felé hajthat végre valamilyen katonai akciót a NATO államai ellen az Európai Unió északkeleti peremén. A dán katonai hírszerző szolgálat értékelése szerint a kockázat mértéke pillanatnyilag alacsony ugyan, ám egyre nő a veszély. Az elemzés arra figyelmeztet, hogy Moszkva a következő hónapokban korlátozott fegyveres akciót indíthat a szomszédos térségekben fekvő szövetséges területek ellen, aminek elsődleges célja az európai védelmi kapacitások lekötése, az Ukrajnának szánt támogatások lefékezése, valamint a tagállamok közötti politikai egység megbontása lenne. A koppenhágai katonai és polgári elhárítás szakértői Thomas Ahrenkiel vezetésével részletesen feltárták, milyen konkrét formát ölthet egy ilyen akció. A dán felderítés szerint a Kreml nem készül teljes körű, átfogó szárazföldi invázióra, hiszen egy ilyen hadművelet előkészítése jelentős és időben felismerhető csapatösszevonást igényelne, amit a felderítő műholdak és a szövetségi figyelőrendszerek azonnal azonosítanának. Ráadásul az orosz hadsereg idén szinte megállt Ukrajnában, miközben hatalmas veszteségeket szenved el. Az orosz stratégák asztalán ehelyett sebészi pontosságú műveletek szerepelnek. Ezek közé tartozik kis létszámú, felségjelzés nélküli fegyveres alakulatok átvezénylése a közvetlen orosz határon fekvő balti államok, Finnország vagy éppen Norvégia peremterületeire, például a helyi orosz ajkú kisebbségek védelmére hivatkozva.

A katonai csapás és a provokáció határán

A másik valószínű forgatókönyv nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök bevetése. Az elemzés kifejti, hogy Oroszország drónokkal vagy robotrepülőgépekkel mérhet elszigetelt csapást olyan kulcsfontosságú ipari, energetikai vagy logisztikai létesítményekre, amelyek közvetlenül szolgálják a kijevi hadsereg ellátását és az európai fegyvergyártást. A dán katonai hírszerzés kifejezetten felhívta a figyelmet arra a fedett taktikai elemre, amely szerint a támadást Moszkva műszaki hibának, eltévedt lövedéknek vagy egyenesen ukrán légvédelmi elhárítás miatti pályamódosulásnak állíthatja be. Ezzel olyan zavaros jogi és diplomáciai helyzetet idézne elő, amely megbéníthatja a határozott kollektív fellépést, és elbizonytalaníthatja a szövetséges döntéshozókat a kötelező válaszlépések szükségességét illetően. Jeppe Bruus dán védelmi miniszter világossá tette, hogy a növekvő agresszivitás hátterében az áll, hogy az orosz hadsereg egyre rosszabbul áll az ukrán fronton. A donbászi és kelet-ukrajnai frontvonalakon az orosz fegyveres erők nem tudtak áttörést elérni, miközben a nyugati gazdasági szankciók és a technológiai hiány egyre nagyobb terhet rónak az orosz hátországra. A koppenhágai értékelés szerint Moszkvában úgy látják, hogy a fronton kialakult patthelyzetet kizárólag a nyugati utánpótlási láncok elvágásával vagy a nyugati társadalmak háborús fásultságának felgyorsításával tudják feloldani. Ebből fakadóan a közvetlen határ menti szövetségesek destabilizálása az orosz vezetés szemében vonzó, ám rendkívül kockázatos kiútnak tűnik.  

A kollektív védelem próbatétele

A kockázatok szintlépését az európai kontinensen az elmúlt hetekben végrehajtott titkosszolgálati akciók sora is bizonyítja. Párizsban Emmanuel Macron elnök a kritikus infrastruktúrák védelmének azonnali megerősítését rendelte el, miután francia területen megszaporodtak a hibrid beavatkozási kísérletek, kibertámadások és a stratégiai létesítmények körüli drónészlelések. Varsóban Donald Tusk miniszterelnök szintén határozott figyelmeztetést adott ki, hangsúlyozva, hogy Lengyelország és a keleti szárny államai heteken vagy hónapokon belül közvetlen szabotázsakciókkal szembesülhetnek. A lengyel kormányfő szavait alátámasztotta a Starlink műholdas hálózat ukrajnai adatforgalmát biztosító földi átjátszóállomás elleni felgyújtási kísérlet, amely mögött a helyi hatóságok egyértelműen orosz felderítő hálózatokat azonosítottak. A hibrid nyomásgyakorlás már a hagyományos fegyveres erők közvetlen közelében is megjelent. A dán felségvizek és a balti légtér térségében egy orosz hadihajó jelzőrakétákat lőtt ki egy dán katonai helikopter felé, ami közvetlen fizikai kockázatot jelentett a személyzet számára, ám még az a szint maradt, amely nem kényszeríti ki az azonnali diplomáciai válságértekezlet összehívását. Hasonlóan súlyos következményekkel fenyegetett az az eset, amikor a lipcsei repülőtéren az utolsó pillanatban hiúsítottak meg egy robbanószerrel megrakott drónnal tervezett csapást egy ukrán tehergép ellen. Berlin hivatalosan Moszkvát vádolta meg az akció megszervezésével, ami jól mutatja, hogy az orosz titkosszolgálatok immár a legsúlyosabb emberveszteséggel járó szabotázstól sem riadnak vissza az európai hátországban. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök és a skandináv vezetők közös álláspontra helyezkedtek a védelmi készültség felülvizsgálatában. Bár a szövetség katonai bizottságai szerint az azonnali, teljes körű háború esélye jelenleg elhanyagolható, a szürke zónás műveletek eszkalációja veszélyes spirált indíthat el. Ha egy szabotázsakció vagy eltévedtnek álcázott rakéta emberéleteket követel szövetséges területen, az elkerülhetetlen választ kényszerít ki. A dán hírszerzés éppen ezért nem riogatásként hozta nyilvánosságra megállapításait, hanem azért, hogy felkészítse az európai döntéshozókat: az orosz fenyegetésre visszaverésére készen kell állni.