Magyar Péter szerint Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére dolgozott, amikor rongálásról lopássá minősítette az ügyét
A miniszterelnök szerint Központi Nyomozó Főügyészség korábbi főügyészének egy célja lehetett.
Vasárnap este kemény hangú Facebook-bejegyzésben ment neki Fürcht Pálnak Magyar Péter miniszterelnök, azzal vádolva a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi főügyészét, hogy „2024-ben az ötkertes politikai provokációból a Fidesz megrendelésére megpróbált olyan bűncselekményt farigcsálni, amivel Orbán Viktor ellehetetleníthette volna a választási indulásomat és ezzel a rendszerváltást.”
A miniszterelnök szerint az ügyészségi nyomozati iratokból kiderül, hogy a nyomozó hatóság hónapokig rongálás miatt nyomozott abban az ügyben, amely szerint a későbbi kormányfő elvette egy őt videózó ismeretlen telefonját és bedobta azt a Dunába. „Ők maguk világosan leírták, hogy a telefon működőképesen, sérülés nélkül visszakerült a tulajdonosához. Majd jött egy 2024 szeptemberi nap, amikor Fürcht Pál főügyész mindenféle indokolás és új bizonyíték nélkül átminősítette a rongálást lopássá. Ezzel egy célja lehetett: hogy a súlyosabb bűncselekmény gyanúja miatt az Európai Parlament felfüggessze a mentelmi jogomat, és az orbáni ügyészség ellehetetlenítse az indulásomat a választáson. Nem jött össze. Az Európai Parlament átlátott az orbáni szitán” – írta Magyar Péter.
Ismeretes, a főügyész a választások után éppen azért mondott le, mert álláspontja szerint a nyomozó hatóságok évek óta politikai utasításra jártak el politikailag érzékeny ügyekben, például az ukrán pénzszállítók ügyében is. Azonban Magyar Péter szerint Fürcht Pál
- 2024-ben kimosdatta Rogán Antalt a végrahajtói maffia ügyéből;
- azt állította, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter – Magyar Péter volt felesége – csak pletykákat osztott meg, amikor azt mondta neki, hogy Rogánék kihúzatták a rájuk nézve terhelő állításokat a nyomozati iratokból;
- megpróbálta elsikálni, hogy Völner Pál egykori igazságügyi miniszterhelyettest előre figyelmeztették a titkos megfigyelésről;
- megpróbálta elkenni azt az állítást, hogy Schadl György Rogán Antal embere volt.
„Tehát ennek a Fürcht Pál nevű, azóta már magát mentegető főügyésznek, a saját nyomozati irataikkal szembemenő gyanúsítása alapján jártam a Központi Nyomozó Főügyészségen” – írta a kormányfő, aki szerint azonban az igazság előbb-utóbb mindig kiderül. Végezetül felszólította a volt főügyészt, hogy mondja el, milyen utasítást kaptak az ellene szerinte kreált ügyben.
Ezt is ajánljuk
Tanács Zoltán: Jövő héten lemondhatnak a HUN-REN vezetői
Aláírásgyűjtés indult Hévízen, hogy az önkormányzat visszaszerezze a gyógytót fenntartó cégben a tulajdonrészét
Nem veszítenék el végleg a munkavégzés jogát a kamarai belépéssel késlekedő orvosok
Franciaország felfüggeszti a sokkológránátok bevetését a diáktüntetések súlyos sérültjei miatt
Az isztambuli egyezmény ratifikálására kérik a magyarországi női magazinok a Tisza-kormányt
„Önmagában már nem lesz választási alternatíva” – Teher lett a Fidesz neve a hajdan erős végvárakban is
Szerkesztői válogatás
Felmentették tisztségéből a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatóját
A debreceni fideszes jelölt szerint Molnár Áron hazudott, a Tóth Gabi-fellépésnek semmi köze nem volt a kampányhoz








