Berobbant a szerb tavasz, mindenkinek elege van a korrupcióból

Sistem nas ubija. A rendszer megöl minket – olvassuk a Belgrádból Újvidék felé vezető úton sorakozó autók egyikén. Bár még kilométerekre vagyunk a várostól, gyakorlatilag már az autópályán elkezdődik a tüntetés, a pénteki megmozdulás után szombatra már akkora tömeg érkezett Szerbia minden részéből a Duna-parti városba, hogy már kilométerekkel előtte bedugult az út. Bulihangulatban araszolunk a város felé: az autókban mindenütt fiatalok ülnek, üvölt a zene, szólnak a sípok, lengenek a szerb zászlók, és van, ahol kézről kézre jár az ital. Akad sofőr is, aki kortyol belőle egyet, majd a magyar rendszámtáblánkat látva kitör egy „Fuck Vučić!” kiáltásban. Amint elhúz mellettünk, mosolyogva integet.

A pétervárdi erőddel szembeni óváros felé haladva egyre csak erősödik a dübörgés, a tíz- és tízezer síp hangja, a vidékről érkező motorosok, a traktorok dübörgése, légvédelmi riadó vijjogása (mint később megtudtuk, egy szerb diák a nagyapjától kapta a régi, kézzel hajtható légvédelmi szirénát) áll össze mindent ki- és betöltő kakofóniává. Az óvárosba érve az ember előbb kap szívrohamot, mint parkolóhelyet, úgyszólván minden utca zsúfolásig tömve van kocsikkal.

 

 

A tüntetésnek – azon kívül hogy szombat délután pár órára blokád alá vették Újvidék három hídját – hivatalos programja gyakorlatilag nem volt, nem tartottak beszédeket, nem volt ceremónia, csak hatalmas tömeg és lelkesedés, amelyet fűtött a szokatlanul meleg, napsütéses februári szerb tavasz.

Három hónap telt el azóta, hogy 2024. november 1-én beomlott az újvidéki pályaudvar elé emelt beton előtető. Tizenöt ember vesztette életét, az azóta is tartó tüntetéssorozatnak ez a szombat az eddigi csúcspontja.

A tömegben az ötévestől a kilencvenévesig mindegyik korosztály képviselőit lehet látni. Mladen a családjával, két gyermekével, feleségével jött ki tüntetni. Táblájukon egy szerb dal szövege olvasható: „Ovo je zemlja za nas”, vagyis „Ez a mi földünk”. Ő azért választotta ezt a szöveget, mert – állítja – lassan semmi nem marad az életükből, mindenki menekül a Szerbiát fojtogató korrupció és félelem légkörétől. A felesége első házasságából származó fia is már régen külföldön él. Ő maga attól tart, hogy előbb-utóbb a két közös gyerekük is megy.

Mladennek azért írhatjuk le a nevét, mert egy német cég IT-menedzsereként dolgozik. Mint meséli, komédia az egész: a Vučić-rezsim egyik sajátossága, hogy a közigazgatásban csak fél vagy egy évre kötnek szerződést a hivatalnokokkal. Ha valaki kritizál vagy nem jó helyre szavaz, nem újítják meg a szerződését. Parlamenti választáson a hivatalnokok úgy szavazhatnak, hogy a fülkében le kell fotózniuk a kitöltött szavazólapot, mellette a személyi igazolványukkal. Mladen nyakában egy régi, kopott síp lóg. Annak idején gyerekként ő ezzel a síppal tüntetett a Milošević-rezsim ellen. – Lehet, hogy húsz év múlva az ő gyerekeik is ugyanígy tüntetni fognak? – kérdezzük a két gyerekére mutatva. – Nem merem mondani a választ – mosolyog.

A tüntetésen találkozunk Andrejjel is, aki péntek késő este Belgrádból érkezett gyalog a diákokkal. Ő már húzódozik attól, hogy a nevét leírják. – Apám közintézményben dolgozik – ad magyarázatot a vonakodására. Ettől függetlenül – fűzi hozzá – úgy érezte, jönnie kell, az előző három napot felfoghatatlan élmény Belgrádtól Újvidékig a falvak és városok versengtek egymással, hogy fogadhassák a menetelő egyetemistákat. Mindenütt virágokkal, énekszóval, síppal-dobbal várták az Újvidékre tartó néhány ezer diákot. Az eufóriára jellemző, hogy a Karlóca felől a Péterváradi hídon érkező néhány ezer diákot több tízezer tüntető fogadta, magyar fejjel extatikus a hangulatban, tűzijátékok robbantak az égen, folyamatosan zengett a sípszó, ezer és ezer torokból hangzott a „bravó. Néhány egyetemistának medálok lógtak a nyakában, a környéken élő atléták némelyike ugyanis elhozta az érmeit, hogy a tüntető diákok viseljék őket.

 

Ha párttag vagy, minden vagy

 

Újvidék Szerbia második legnagyobb városa. Magyar szót itt már csak elvétve hallani, egyetlen falragaszt láttunk magyarul „Véres a kezetek!” – állt rajta a felirat a tüntetéseken szimbóluma, a véres tenyér fotója mellett. Még a péntek esti tüntetésen találkoztunk két magyarral, Szűcs Dávid végzős orvostanhallgató és barátnőjével Subotic Barbarával. – Életemben még nem láttam ilyet – mesélte a fiú. Szerinte – és ezzel a barátnője is egyetértett – itt most valami irgalmatlan erővel áttört, egy évtizednyi rettegésnek lett hirtelen vége. – Mi volt ez a rettegés? – firtattuk. – A Vučić-rezsim alatt a korrupció még magyar szemmel nézve is valami elképesztő méreteket öltött Szerbiában. A kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) keze mindenhová elér – hangzott a válasz. Ha például valaki az SNS tagja, akkor sokkal könnyebb vizsgáznia az egyetemen vagy éppen nem is kell vizsgáznia, de ha SNS-tag vagy, akkor előfordul az is, hogy egy munkahelyen akár a főnöködnek is utasításokat adhatsz. Dávid nemrég néhány hónapos szakmai gyakorlaton járt Budapesten. Az első kérdése az volt, hogy itt is ajánlott-e kormánypárt tagjának lenni ahhoz, hogy kórházban valaki érdemi szakmai feladatot kapjon. Akik hallották, néztek egy nagyot – emlékezett –, de megnyugtatták, hogy nem, Budapesten még nem ennyire súlyos a helyzet. – Itt legfeljebb hasznos, ha valaki látványosan sokat jár a templomba – írták körbe a magyar kollégák a helyzetet.

 

 

De Dávid és Barbara mesélt arról is, hogy a Budapesten mini-Dubaj felépítésére kijelölt arab befektetőknek Belgrádban már sikerült felhúzni egy hatalmas betonnegyedet. A fiú szerint nyílt titok volt, hogy az emírségekbeli üzletből a szerb kormánypárti elitet is lefizetik.

 

Szavazni akarnak, csak azt nem tudják, hogy kire

 

Egy régóta érlelődő elégedetlenséget robbantott be a novemberi szerencsétlenség. Bármelyikünk lehetett volna áldozat -ezt már Ljubiša, a belgrádi egyetemista mondja. Ő a tragédia előtt két nappal, 2024. október 30-án járt az újvidéki pályaudvaron Belgrádba menet. A baleset az egyetemistáknak részint személyes élményévé vált, miközben azt látják, hogy egy élhetetlenné váló, korrupt országban kellene kezdeni az életüket. – Eddig Szerbia tolerálta a korrupciót. Úgy volt mindenki ezzel, hogy jó, a politikusok lopnak, ez van – magyarázza a férfi, aki amióta csak az eszét tudja, a Vučić-rezsimben élt, amelyik lopásból él, és minden rosszért Dragan Đilas volt belgrádi polgármestert, a Demokrata Párt (DS) 2012-2014 közötti elnökét teszi felelőssé.

Az újvidéki tragédia azonban lerántotta a leplet a hatalomról, a szerbekben legalábbis ekkor tudatosult, hogy a korrupció halált okozhat. Ráadásul Ljubiša szerint a Vučić-rezsim mintha direkt hergelte volna a diákokat. A szerencsétlenség után a hatalom képviselői elkezdtek hazudozni, úgy téve, mintha semmi közük nem lett volna az egészhez. Az első – békés – diáktüntetésekre gyűlöletkampány volt a válasz, amely szerint az utcára vonuló fiatalokat Soros György és az Egyesült Államok bujtogatja. Kísérleteztek azzal is, hogy propagandistákat küldenek a terekre, akik a diáktüntetések után éjszaka vörös középső ujjat mutató öklöket festettek a falra. Ez kudarcra ítélt ötlet volt: a diákok fogták magukat, és az öklöket átfestették szívekre.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet ebből a hihetetlen erejűnek tűnő tiltakozáshullámból – az utóbbi napokban gyakorlatilag az összes szerb településen tiltakozó akciók voltak – Ljubiša szerint nehéz válaszolni. A szerb társadalom ugyan torkig van Vučićtyal és a maffiokráciájával, de az ellenzéket is tiszta szívből utálja. Ami újdonság, hogy az eddig apolitikus szerb társadalom most megmozdult. – Száz olyan barátom van, aki eddig nem szavazott. Most mind szavazni akar- mondja. Csak nem tudják, hogy kire.

 

„Mi így félünk, mosolyogva”

 

Vučić már csak történelem – kockáztatja meg a maga részéről Petar, a középiskolai tanár. Ő a feleségével és Mladica nevű kutyájukkal jött tüntetni, amelynek a hátán a következő felirat virít: „Kérlek, ne üss el, ha nem rád szavazok”. Nem fél? – faggatjuk. – Itt mindenki fél – vágja rá Petar –, csak mi így félünk, mosolyogva. Kicsit hasonló a hozzáállása ahhoz a kollégáiéhoz, akik még mindig a Vučić-rezsimet támogatják. – Aki korrupcióba születik, korrupcióban nő fel, az nem igazán tud korrupció nélkül élni. Az ismerősei, akik még mindig támogatják az SNS-t, el sem tudják képzelni, hogy másfajta élet is létezik.

Ez nem szerb Majdan – nevet eközben Milana és a barátja, Zeljko. Mindketten Zimonyból jöttek tüntetni. Kérdésünkre Milana megmutatja azt a szégyenfotót, amely a diákok között kering szerbek Vučićot támogató budapesti tüntetéséről. Amikor tájékoztatjuk őket, hogy a kormánypárti magyar sajtóban olyan értelmezések keringenek, hogy a Nyugat szervezi a megmozdulásokat, szivárványos forradalmat kirobbantani, hangosan nevetésre fakad. – Miről beszélnek? Azokon a hidakon tüntetünk, amelyeket anno a NATO bombázott?! Amerika hozna ide minket? Röhej – rázzák le a bornírt vádat.

 

Uniós zászló mutatóba sem akad

 

Amúgy Zeljko szerint csak szét kell nézni: a tüntetők rendkívül sokszínűek, nincs itt semmiféle különösebb ideológiai közösség, már persze azon kívül, hogy Vučić és kompániája takarodjon a hatalomból. „Van itt liberális, azonban akad kommunista – tényleg látunk egy tüntetőt Jugoszlávia zászlóval masírozni – de vannak kemény nacionalisták is – mondja. (Ennek szellemében találkozunk egy a világháború alatti csetnik vezető, Draža Mihailović sapkáját viselő fiatallal, egy megtermett szerb srác pedig a délszláv háborúk rettegett félkatonai alakulatának, az Arkan tigriseinek a vörös barett sapkáját viseli.)

 

 

Mindenki szerb zászló alatt menetel. Uniós mutatóba sem akad. Mint Zeljko ecseteli, a tüntetők két dolog miatt utálják Vučićot: egyrészt, mert egy korrupt tolvaj, aki élhetetlenné tette Szerbiát, másrészt, mert ő erőlteti leginkább a EU-csatlakozást, ami eleve nem túl népszerű a szerbek körében. „Mi inkább jó szomszédok lennénk” – állítja Zeljko, hozzáfűzve, hogy az elnök persze olyan européer, aki a brüsszeli pénzcsapok megnyílása után csak még többet akar lopni. – Az emberek itt egyszerre utálják Vučićot, meg idegenkednek az EU-tól. Ezért tud a liberális meg a náci most együtt tüntetni – vonja le a megmozdulások mérlegét. Még a hatalommal összenőtt belgrádi futballultrák kint tüntetnek. A szemükben Vučić már nem nacionalista, nem hazafi, csak egy piti tolvaj.