„Nem kell tudni, meg kell próbálni” – Zeneóra, ahol minden gyereknek jut hely
A közös éneklésben annak is helye van, aki még nem találja el a hangokat. A Superar foglalkozásain a zene a közösségteremtés és a készségfejlesztés eszköze – miközben a magyar zeneoktatásban még keresi a helyét az élményalapú szemlélet.
Az elmúlt bő egy évben rendre előkerült a magyar zeneoktatás megújításának igénye. Bár részben a Kodály-módszernek köszönhetően Magyarországon komoly hagyománya van a képzésnek, az leginkább a klasszikus zenére összpontosít. A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportjának kezdeményezésére például tavaly óta húsz zenetanár és zenei szakember dolgozott azon, hogy a könnyűzene önálló képzési területként kerülhessen be az alapfokú művészeti iskolák kínálatába. A Peron Music Alapítvány koordinálásával hét lektorált tanszaki program készült el, többek között a gitár és a dob oktatásához. A tervezetet idén júniusban mutatták be egy miskolci konferencián, de intézményes megvalósítása egyelőre várat magára.
Mindeközben a Zeneakadémián is megújult az énektanárképzés: a 2024-ben elindított, osztatlan ének-zene–zeneismeret tanár szakot a 2026/2027-es tanévtől tízféléves formában kínálják. A képzésben kiemelt szerepet kapnak a korszerű, befogadásközpontú zenepedagógiai módszerek és az iskolai gyakorlatok. Szóval akadnak törekvések a zeneoktatás megújítására, és vannak olyan civil kezdeményezések is, amelyek a gyakorlatban már évek óta alkalmazzák a közösségi és élményalapú zenetanulás módszereit.
A Superar Zeneművészeti Alapítvány jelenleg nyolc iskolával dolgozik együtt: Budapesten hattal, Miskolcon kettővel. Hangszeres és kórusoktatást egyaránt végeznek. Jelenlétük nemcsak az élménypedagógiai módszerek miatt fontos: céljuk, hogy a gyerekek hátterüktől és lehetőségeiktől függetlenül részesülhessenek a közösségi zenetanulás élményében, anélkül, hogy a különórák és a hangszerek többletköltséget jelentenének a családoknak. Bándi Gergely szakmai vezető lapunk kérdésére elmondja: az intézmények nyitottak a Superar programjaira, de eleve főleg olyan iskolákat keresnek, ahol nehézséget jelent az ének-zene órák, az interaktív zenei foglalkozások megtartása. Ezeken az alkalmakon az iskola pedagógusa is részt vesz, épp azért, hogy az együttműködés befejeztével maga is képes legyen alkalmazni az itt látottakat.

Fotó: Illyés Zalán / Népszabadság
„Van olyan gyerek, akit nem érdekel az éneklés vagy a zene, de nagyon szereti a játékokat és a programokat. Itt is van egy kisfiú, aki szinte soha nem énekel, mégis minden másban részt vesz. Más pedig nagyon tehetséges, szépen énekel, de azon kell vele dolgozni, hogy meg tudjon maradni a körben, figyelni tudjon, és bekapcsolódjon a közös munkába. Minden gyerekre másképp hat a program. Nem egyszerűen az a kérdés, hogy működik-e, hanem hogy ki hogyan tud részt venni benne. Van egy mottónk: nem kell tudni, meg kell próbálni. Aki nem énekli vissza szépen a dallamot, mert még nem tud tisztán intonálni, ugyanúgy megkapja a pacsit, mert megpróbálta” – fogalmaz Fornosi Pál, az alapítvány egyik oktatója.
Bándi Gergely hozzáteszi: a módszer egyik kulcsa, hogy biztonságos, támogató közösséget teremtenek a gyerekeknek. „Sok programot szervezünk. Van, aki egyáltalán nem szeret énekelni, és lehet, hogy a koncerten sem énekel, de minden programra szívesen eljön, mert szeret a többiekkel lenni. Mindenkit a saját szintjének és szükségleteinek megfelelően próbálunk bevonni. Van olyan negyedikes gyerek is, aki nem jár rendszeresen iskolába, de ha koncert van, eljön. Volt olyan is, aki iskolába járt, viszont a koncertre nem akart eljönni. Szeretnénk motiválni őket, de a délutáni és hétvégi koncerteken soha nem kötelező részt venni. Úgy jó, ha azt érzik: amit közösen megtanultak és amibe munkát fektettek, azt megmutathatják másoknak” – beszél a sikerélményről Bándi.

Fotó: Illyés Zalán / Népszabadság
Lapunk a VIII. kerületi Losonci Téri Általános Iskola egyik, negyedikeseknek tartott foglalkozását látogatta meg. Az óra nagyon intenzív, folyamatosan követik egymást a feladatok, és szüntelen a visszajelzés is. Fornosi azt mondja, erre azért van szükség, hogy fenntartsák a gyerekek figyelmét, ezért is váltják egymást ilyen sűrűn a játékok. Nincs két egyforma foglalkozás, mindig próbálnak újat mutatni, de visszatérő elem a beéneklés, a ritmusjáték, az új dalok tanulása és a már ismertek tökéletesítése – mindez játékos formában. Fornosi Pál hangsúlyozza: mindenbe bevonják a gyerekeket, ők is dönthetnek például arról, hogy miről énekeljenek. Ez is a figyelem lekötésének része: a lényeg, hogy izgalmas legyen számukra a foglalkozás.
A Superar egy nemzetközi hálózat tagja. A foglalkozásoknak van egy közös módszertani alapjuk, de ezt minden országban a helyi célcsoporthoz alakítják. Nagy hatással volt rájuk a venezuelai El Sistema, amely nehéz sorsú gyerekeknek kínál csoportos, élményalapú zenei oktatást, de az Orff- és a Kodály-módszerből is merítenek.
„Az élménypedagógiai módszerek nem biztos, hogy benne vannak a tanárok eszköztárában. Vagy kreatív valaki és kitalálja, hogyan tegye érdekesebbé az órát, vagy próbálja teljesíteni a Nemzeti alaptanterv előírásait. Időből sincs sok: mi heti három-négy alkalommal foglalkozunk a gyerekekkel, így sok minden belefér. De ha eleve úgy gondolkodsz, hogy nem bele akarod verni a tudást a gyerekbe, hanem játékkal, valamilyen trükkel szeretnéd begyakoroltatni vele, akkor másképp működik a tanulás” – fogalmaz Bándi, amikor arról kérdezzük, mennyire nyitottak a tanárok az élménypedagógiai módszerek alkalmazására.

Fotó: Illyés Zalán / Népszabadság
Az oktatók tapasztalatai e téren változók: sok pedagógus sokféle módszerrel dolgozik az országban. Van, aki nyitottabb az új megoldásokra, van, aki szinte kizárólag a tehetségekre koncentrál, és van, aki a hagyományos zeneoktatásban hisz.
„Nálunk a zeneoktatás eszköz arra, hogy más készségeket is fejlesszünk: megtanuljanak együtt dolgozni, türelmesek legyenek, merjenek kiállni a színpadra. Szerintem ez még nem általános alapelv a zeneoktatásban. Egyszer egy zenetudományi konferencián beszéltem a Superarról, és volt olyan tanár, akit meglepett, hogy mi nem azért tanítunk zenét, hogy zenészeket neveljünk, hanem azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és közben fejlődjenek. Ez a szemlélet lassan változik, szerintem pozitív irányba, de lassan” – beszél tapasztalatairól Bándi Gergely.
Ezt is ajánljuk
Rálőhettek a FreeSZFE épületére a Labrisz rendezvénye alatt
A kultúra lehet az új kata egyik nagy vesztese, 15 filmes szervezet kéri a szabályok újragondolását
Csak nyerünk azzal, ha nem lesz olcsóbb a koncertjegy
Jól van, kicsi, mondjad – Így nyomják le a tévés rutinrókák az új generációt az X-Faktorban
2027 végén megszűnik a SkyShowtime, de a nyomában létrejön egy új mamutszolgáltató









