A kínai boltban új világrend is kapható
November 18-19-én Sencsenben rendezik az idén az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, az APEC idei csúcstalálkozóját, amelyen mások mellett Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök is a vendégek között lesz. Nem véletlenül lett ez a város a találkozó helyszíne. A kínai gazdasági felemelkedés egyik szülővárosa ma már annak a törekvésnek a jelképe is, hogy Kína ne csak résztvevője, hanem alakítója legyen a világgazdaság és a világ működésének.
A találkozó különös geopolitikai súlyt kap attól, hogy a tervek szerint Hszi Csin-ping kínai államfő, Donald Trump és Vlagyimir Putyin külön háromoldalú egyeztetést is tart, amelynek napirendjén a nukleáris fegyverzet kérdése is szerepel. A gazdasági együttműködés fórumának hátterében így a nagyhatalmi világrend átalakulásának egyik legkényesebb kérdése is megjelenik.
Alig fél évszázada a Hongkonggal szomszédos Sencsen még jelentéktelen, határ menti település volt. Ma közel 18 millió ember lakja, felhőkarcolói között a világ legnagyobb technológiai vállalatainak központjai emelkednek, gyáraiban elektromos autók, drónok, robotok és elektronikai berendezések készülnek. Itt van a Huawei, a Tencent, a BYD és a DJI otthona. A város története szinte példázatszerűen sűríti magába Kína elmúlt évtizedeit.
Amikor 1980-ban a város helye az ország első különleges gazdasági övezetévé vált, a központi vezetés még azt próbálgatta, hogyan lehet a szocialista tervgazdaságba beengedni a piacot, odacsábítani a külföldi tőkét és a nemzetközi versenyt. A Hongkong közelségére építő kísérlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy hamarosan az egész ország gazdasági átalakulásának mintájává vált. Eleinte persze a világpiacra termelő, olcsó munkaerőt kínáló Kínát testesítette meg, ma már azonban a technológiai versenyben saját fejlesztésekkel, márkákkal és szabványokkal megjelenő nagyhatalmat.
A kínai ajánlat kirakata
Tulajdonképpen ez a változás adja a csúcstalálkozó különös jelentőségét. A város, amelynek felemelkedését a világgazdaságba való bekapcsolódás tette lehetővé, most annak a kínai ajánlatnak igyekezne a kirakatává válni, amely a nemzetközi gazdasági együttműködés jövőjéről szól. Peking immár nemcsak árukat, beruházásokat és technológiákat kínál partnereinek, hanem elképzeléseket is arról, milyen szabályok szerint működjön a világgazdaság.
A házigazda Kína egyébként harmadszor rendez ilyen csúcstalálkozót. A 2001-es sanghaji csúcs idején az ország éppen a Kereskedelmi Világszervezethez, a WTO-hoz való csatlakozás küszöbén állt. A 2014-es pekingi találkozón már a világ második legnagyobb gazdaságaként szorgalmazta a regionális szabadkereskedelem elmélyítését. A 2026-os sencseni csúcsot pedig olyan Kína rendezi, amely a globális kereskedelem, az ipari termelés és egyre több technológiai ágazat meghatározó szereplőjeként a nemzetközi szabályalkotásban is nagyobb befolyást követel.
Sanghaj, Peking és Sencsen tehát három különböző korszakot jelöl ki. A világgazdaságba belépő, a felemelkedő és a szabályokat alakítani kívánó Kínáét.
A globalizáció régi fóruma
Nemcsak a házigazdának, hanem magának a szervezetnek is története van azonban. Az APEC ugyanis 1989-ben jött létre. A hidegháború vége felé közeledő világban a gazdasági integráció gyorsulása tűnt az egyik legfontosabb történelmi folyamatnak. Az európai országok az egységes piac megteremtésén dolgoztak, Észak-Amerikában szabadkereskedelmi megállapodás előkészítése zajlott, a Csendes-óceán térségében pedig mind szorosabban kapcsolódtak egymáshoz az amerikai, japán és kelet-ázsiai gazdaságok. Az APEC létrehozói azt szerették volna elkerülni, hogy a világgazdaság egymástól elkülönülő kereskedelmi tömbökre szakadjon. Olyan fórumot alakítottak ki, amelyben a Csendes-óceán két partjának gazdaságai közösen dolgozhatnak a kereskedelem és a beruházások akadályainak lebontásán.
A szervezetnek ma 21 tagja van, köztük az Egyesült Államok, Kína, Japán, Oroszország, Dél-Korea, Ausztrália, Kanada, Mexikó, valamint több délkelet-ázsiai és latin-amerikai gazdaság. Tagja Hongkong és Tajvan is, utóbbi Kínai Tajpej néven. A hivatalos szóhasználat nem véletlenül beszél tagállamok helyett taggazdaságokról: a részvétel alapja a gazdasági együttműködés, nem pedig az államiság elismerése.
Az APEC nem szabadkereskedelmi övezet, nem vámunió és nem is az Európai Unióhoz hasonló integrációs szervezet. Nincs közös kereskedelempolitikája, nem alkot a tagokra kötelező jogszabályokat, és nem rendelkezik azok betartását kikényszerítő intézményekkel. A döntések konszenzussal születnek, végrehajtásuk alapvetően önkéntes. A résztvevők nem egymás fölé rendelt hatóságokat hoztak létre, hanem olyan együttműködési mechanizmust, amelyben a különböző fejlettségű és politikai berendezkedésű gazdaságok közös célokat kereshetnek.
Ez a laza szerkezet egyszerre az APEC erőssége és gyengesége is. Lehetővé teszi, hogy az amerikai és a kínai vezető, vagy akár a kínai és a tajvani képviselő ugyanannál az asztalnál tárgyaljon gazdasági kérdésekről. Ugyanakkor a legfontosabb vitákban nem szándékozik, és nem is képes a résztvevőkre kötelező kompromisszumot kikényszeríteni. Jelentőségét nem elsősorban a látványos megállapodások adják, hanem a vámeljárások egyszerűsítése, a kereskedelmi szabványok közelítése, az üzleti utazások megkönnyítése és a gazdaságpolitikai tapasztalatok cseréje. Az együttműködés sokszor apró, technikai változtatásokból áll, amelyek azonban a határokon átnyúló kereskedelemben jelentős megtakarításokat eredményezhetnek.
Az APEC-et évente másik taggazdaság látja vendégül. A házigazda nem a szervezet elnöke olyan értelemben, ahogyan például az Európai Unió Tanácsának soros elnökségéről beszélünk. Inkább az adott év munkaprogramjának szervezője és politikai kezdeményezője: meghatározza a fő prioritásokat, előkészíti és megrendezi a tisztviselői, szakminiszteri és üzleti találkozókat, majd az év végén vendégül látja a gazdasági vezetőket.
Nyitottság, innováció, együttműködés
A csúcstalálkozó valójában egy egész éven át tartó egyeztetési folyamat lezárása. Kína 2026-ban több mint háromszáz APEC-rendezvényt szervezett. A kereskedelmi, pénzügyi, energetikai és más szakminiszteri találkozók mellett a tisztviselők a digitális kereskedelemről, a mesterséges intelligenciáról, az ellátási láncokról és a regionális gazdasági integrációról is tárgyaltak.
A kínai elnökség három jelszava a nyitottság, az innováció és az együttműködés. Ezek első hallásra aligha tűnnek különösebben újszerűnek. A szervezet megalakulása óta hasonló célokat követ. Csakhogy az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott a nemzetközi gazdasági környezet. A kereskedelmi liberalizáció korábbi lendületét vámháborúk, technológiai korlátozások, gazdaságbiztonsági megfontolások és a termelési láncok átrendezésére irányuló törekvések fékezik. Ebben a környezetben a globalizáció és a szabadkereskedelem védelmezőjeként fellépő Kína sajátos szerepbe került.
Az a nagyhatalom, amely egykor a nyugati országok által kialakított nemzetközi gazdasági rendbe igyekezett beilleszkedni, most annak nyitottságát hangsúlyozza, miközben a rend egyik legfontosabb létrehozója, az Egyesült Államok egyre gyakrabban hivatkozik nemzetbiztonsági és iparpolitikai szempontokra a gazdasági kapcsolatok korlátozásakor.
A csúcs tétje ezért túlmutat a szokásos napirenden. A kérdés nem pusztán az, hogy sikerül-e néhány újabb kereskedelemkönnyítő intézkedésről megállapodni, hanem az is, hogy a világ gazdaságilag talán legfontosabb térségében milyen elképzelések köré szerveződhet a jövő együttműködése, és Kína mennyire képes saját érdekeit közös regionális célokként elfogadtatni.

Fotó: AFP
Mit kínál Kína?
A kínai ajánlat első pillantásra nem tartalmaz különösebb újdonságokat. Peking a szabadkereskedelem, a gazdasági nyitottság és a nemzetközi együttműködés mellett érvel, miközben a protekcionizmus és a gazdasági kapcsolatok politikai korlátozása ellen lép fel. A kínai elnökség három jelszava – nyitottság, innováció, együttműködés – lényegében az APEC megalakulása óta követett célokat ismétli meg. A változás inkább abban áll, hogy milyen gazdasági erő és politikai ambíció húzódik meg mögöttük.
A kereskedelemben Peking az egész ázsiai–csendes-óceáni térséget átfogó szabadkereskedelmi övezet, angol rövidítésével az FTAAP megvalósítását szorgalmazza. Jelenleg két nagy regionális kereskedelmi megállapodás van érvényben a térségben, a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) és az úgynevezett Átfogó és Progresszív Egyezmény a Transz-Csendes-óceáni Partnerségért (CPTPP). Kína az előbbinek tagja, az utóbbihoz csatlakozni kíván, az Egyesült Államok viszont egyikben sem vesz részt. Az átfogó szabadkereskedelmi övezet egyelőre hosszú távú cél, amelynek megvalósítását a meglévő megállapodások közötti különbségek is nehezítik.
Az ajánlat második eleme a gazdasági kapcsolatok technikai és intézményi elmélyítése. Peking a kereskedelmi eljárások digitalizálását, a vámrendszerek összehangolását és a határokon átnyúló adatforgalom megkönnyítését javasolja. Az idei APEC-egyeztetéseken már egy 2027–2030-ra szóló kereskedelemdigitalizációs együttműködési keret is napirendre került. Az ilyen intézkedések csökkenthetik a vállalatok költségeit, ugyanakkor a közös szabványok és technológiai rendszerek kialakításával hosszabb távon a gazdasági kapcsolatok szerkezetét is meghatározhatják.
A harmadik terület az innováció, különösen a mesterséges intelligencia és a zöld technológiák alkalmazása. Kína itt már nem csupán a fejlett országok technológiáinak átvételében érdekelt, hanem saját megoldásait kínálja. Az elektromos járművek, az akkumulátorok, a drónok és a digitális szolgáltatások területén megszerzett pozíciói lehetővé teszik, hogy a technológiai felzárkózás egyik lehetséges partnereként lépjen fel. A kínai elnökség a mesterséges intelligencia (MI) szélesebb körű, különösen az egészségügyben, az oktatásban és az energetikában történő hasznosítását is szorgalmazza.
Az ajánlat vonzereje abban rejlik, hogy nem követeli meg a partnerektől egy kizárólagos kínai gazdasági blokkhoz való csatlakozást.
A térség számos országa számára éppen az a legfontosabb, hogy megőrizhesse kapcsolatait mind Kínával, mind az Egyesült Államokkal. Peking a gazdasági nyitottság védelmezőjeként lép fel, miközben Washington egyre inkább biztonságpolitikai szempontok alapján korlátozza a kereskedelmi és technológiai kapcsolatokat. A kínai ajánlat azonban nem pusztán a meglévő rendszer megőrzéséről szól: Peking azt is szeretné, ha a jövő gazdasági együttműködésének szabályait már saját súlyának és érdekeinek megfelelően alakíthatná.
A kínai ajánlat ellentmondásai
A kínai ajánlatnak azonban vannak ellentmondásai. Peking a szabadkereskedelem védelmezőjeként lép fel, miközben gazdasági sikereinek egyik alapja az erőteljes állami iparpolitika. Az elektromos autók, az akkumulátorok és a napelemek gyártásában az állami támogatások és a kedvezményes finanszírozás is hozzájárult a kínai vállalatok versenyelőnyéhez. A kereskedelmi partnerek egy része ezért azt kifogásolja, hogy a kínai cégek nem minden esetben azonos versenyfeltételek mellett működnek külföldi riválisaikkal.
Hasonló ellentmondás mutatkozik a gazdasági kapcsolatok politikai felhasználásában. Kína rendszeresen bírálja az amerikai exportkorlátozásokat és a gazdasági kapcsolatok nemzetbiztonsági szempontok szerinti alakítását. Ugyanakkor maga is alkalmaz exportellenőrzést stratégiai jelentőségű nyersanyagoknál, igaz, bevezetésekor hangsúlyozták, hogy ez válaszlépés. A ritkaföldfémek feldolgozásában kialakított meghatározó pozíciója például jelentős alkupozíciót biztosít számára a technológiai versengésben.
Végül a gazdasági összekapcsoltság sem feltétlenül jelent egyenrangú kapcsolatokat. A kínai piac, a finanszírozás vagy a technológiai infrastruktúra sok ország számára nélkülözhetetlen, de éppen ez teremthet olyan függőségeket, amelyek politikai mozgásterüket is korlátozzák. Mindez nem kizárólag a kínai gazdasági kapcsolatok sajátossága. A kérdés inkább az, milyen szabályok és garanciák között érvényesíthetik a nagyhatalmak gazdasági fölényüket.
A sencseni csúcs egyik kimondatlan kérdése ezért az, hogy a Kína által hirdetett nyitottság mennyiben jelent kölcsönös lehetőségeket, és mennyiben egy olyan világgazdaság megőrzését, amelyben Peking egyre több területen rendelkezik meghatározó pozíciókkal.
Amerika és a többiek
Az Egyesült Államok helyzete különösen ellentmondásos. Washington továbbra is a térség meghatározó katonai és pénzügyi hatalma, Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és a Fülöp-szigetekkel fenntartott szövetségei pedig olyan biztonsági hálózatot alkotnak, amellyel Kína nem rendelkezik, viszont szerfelett bosszantja. Gazdaságpolitikája azonban egyre távolabb került attól a kereskedelmi liberalizációtól, amelyet évtizedeken át maga is szorgalmazott. Donald Trump vámjai és a kínaiak technológiákhoz való hozzáférésének korlátozása ezt a fordulatot erősítették meg.
Az amerikai politika ugyanakkor nem egyszerű visszavonulás a térségből. Washington a hagyományos kereskedelmi megállapodások helyett egyre inkább kétoldalú alkukkal, beruházásokkal, technológiai együttműködéssel és biztonságpolitikai kapcsolatokkal igyekszik megőrizni befolyását. A kínai gazdasági integrációs ajánlattal szemben azonban nehezen tud hasonlóan átfogó, pozitív kereskedelmi programot felmutatni.
A térség többi országának többsége nem kíván választani a két nagyhatalom között. Japán és Dél-Korea biztonsága nagymértékben az amerikai szövetségi rendszertől függ, gazdaságuk azonban szorosan összekapcsolódik Kínával. A délkelet-ázsiai országok számára a kínai piac és beruházások nélkülözhetetlenek, miközben az amerikai jelenlét ellensúlyt jelenthet Peking növekvő hatalmával szemben. Ausztrália pedig saját tapasztalatából ismeri a kínai gazdasági kapcsolatok előnyeit és politikai kockázatait.
Az APEC jelentősége éppen ebben a sokféleségben rejlik. A résztvevőknek nem kell azonosan gondolkodniuk a nemzetközi rendről ahhoz, hogy közös gazdasági érdekeik legyenek. A közepes és kisebb hatalmak számára az együttműködés legfontosabb értéke talán nem is egy új rend kialakítása, hanem annak megakadályozása, hogy a nagyhatalmi versengés felszámolja választási lehetőségeiket.
Sencsen története mindenesetre arra emlékeztet, hogy Kína felemelkedése nem a világgazdaságtól való elzárkózás, hanem az abba való bekapcsolódás révén vált lehetővé. Pekingnek ma sem érdeke ennek a rendszernek a felszámolása. Sokkal inkább azt szeretné, ha a nemzetközi gazdasági együttműködés szabályai és intézményei jobban tükröznék a világban időközben bekövetkezett erőeltolódásokat, mindenekelőtt Kína saját megnövekedett súlyát.
Ez nem jelenti azt, hogy a kínai elképzelések pusztán a fennálló rend változatlan megőrzéséről szólnának. Peking nagyobb szerepet követel a szabályalkotásban, saját technológiai rendszereket és intézményi kapcsolatokat épít, és olyan fejlődési modellt kínál, amely nem a nyugati politikai és gazdasági berendezkedés átvételére épül. Az ajánlat egyszerre ígér több választási lehetőséget és teremt új függőségeket.
Az APEC-csúcson aligha születik döntés a világrend jövőjéről. A találkozó inkább annak egyik próbája lehet, hogy Kína mennyire képes saját elképzeléseit mások számára is vonzó, közös célokká formálni. A sencseni kirakatban mindenesetre már nemcsak a kínai gazdaság termékei sorakoznak, hanem a nemzetközi együttműködés új szabályaira vonatkozó ajánlatok is. Hogy ezekből mennyi talál vevőre, azt nem kizárólag Peking dönti el.
Ezt is ajánljuk
Inna Szovszun ukrán parlamenti képviselő: Nem bízunk Donald Trump biztonsági garanciájában
Orosz vadászgépek sértették meg Japán légterét
Volodimir Zeleenszkij bejelentette, hogy a Krími hídra mért csapás válasz az ukrán infrastruktúrát romboló támadásokra
Orosz drón hatolt be Munkács légterébe, robbanásokat is lehetett hallani
Újra odavágtak az ukránok, a tengerbe zuhant a Krími híd egyik íveleme









