Összeomlott a mandelai örökség, történelmi mélypontra süllyedt Dél-Afrikában kormánypárt támogatottsága

A dél-afrikai helyhatósági választások történelmi korszakváltást hoztak: a Nelson Mandela által egykor fémjelzett, az apartheid rendszer felszámolását kivívó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) története legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A választási bizottság hivatalos összesítése szerint a három évtizede kormányzó politikai erő a voksok mindössze 30,76 százalékát szerezte meg. Noha az alakulat országos szinten továbbra is a legtöbb szavazatot kapta, elveszítette az abszolút többséget számtalan olyan nagyvárosi és vidéki tanácsban, amelyeket a faji elkülönítés bukása óta megszakítás nélkül uralt.

Megroppant hegemónia és koalíciós kényszer

A történelmi mélypont nyomán az ország legfontosabb metropoliszaiban bonyolult, többpárti tárgyalássorozat kezdődik az önkormányzati koalíciók kialakításáról. Az ANC vezetése elismerte a vereség drámai mértékét: Fikile Mbalula főtitkár kijelentette, hogy a kudarcot sem elszépíteni, sem megmagyarázni nem kívánják. A politikus hangsúlyozta, nem várhatják el a választóktól, hogy csupán a múltbéli érdemek alapján szavazzanak bizalmat a pártnak. Szavai szerint a szabadságharc dicsősége a szolgálat felelősségét rója rájuk, nem pedig a kormányzás örökös előjogát; a mostani lesújtó eredmény pedig kíméletlen önvizsgálatra és érdemi fordulatra kényszeríti a pártvezetést.

A választópolgárok elfordulása mögött a mindennapi életet megbénító strukturális válságok húzódnak meg, írta a német Tagesschau. A leromlott, működésképtelenné váló infrastruktúra, a rendszeres országos áramkimaradások, a súlyosbodó ivóvízhiány és az intézményesült korrupció miatt a dél-afrikaiak döntő többsége közvetlenül a hatalmon lévő elitet tartja felelősnek. A társadalmi feszültségeket tovább fokozták a szomszédos államokból érkező bevándorlók elleni erőszakos támadások, az Operation Dudula nevű polgárőrség vitatott önbíráskodása, valamint a nőket sújtó brutális bűncselekmények sorozata, amelyek kapcsán Cyril Ramaphosa köztársasági elnök nyilvánosan ismerte el az állami intézményrendszer csődjét.

Áttörést ért el a liberális ellenzék

A kormánypárt drámai meggyengüléséből a gazdasági liberalizmust képviselő Demokratikus Szövetség (DA) profitált a leginkább. A párt országosan a szavazatok mintegy 25 százalékát szerezte meg, és több kulcsfontosságú nagyvárosban a legerősebb formációvá lépett elő. Gordon Hill-Lewis pártelnök a választás éjszakáján úgy fogalmazott: történelmi üvegplafont törtek át azzal, hogy sikeresen megszólították a hagyományos fehér táboron kívüli szavazókat is. Az ellenzéki vezető szerint az eredmény bebizonyította, hogy a DA képes a társadalom széles rétegeit összefogni a fenntartható kormányzás érdekében.

Johannesburgban a DA tapasztalt politikusa, a német származású Helen Zille készülődik a polgármesteri tisztség átvételére. A politikus világossá tette: a gazdasági központban az ANC azért jutott el a teljes összeomlásig, mert az elmúlt ciklusokban csődbe vitte a város működését. Zille hangsúlyozta, az eredmény a dél-afrikai demokrácia érettségét bizonyítja, hiszen az állampolgárok felismerték, hogy a felelőtlen gazdálkodás helyett a reformokra és a valós cselekvésre kell voksolniuk.

Átrendeződő erőviszonyok a parlamenti voksolás előtt

A helyhatósági választás másik vesztese a radikális baloldali Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) mozgalma: a Julius Malema vezette párt a szavazatok hozzávetőleg hat százalékával csupán a negyedik helyen végzett. Megelőzte őket a Jacob Zuma korábbi elnök által életre hívott uMkhonto we Sizwe (MK) párt, amely a stratégiai jelentőségű Durban kikötővárosában a legerősebb erővé vált, ám az önkormányzati vezetéshez ott is többpárti megegyezésre kényszerül.

A most lezajlott voksolás döntő jelentőségű erőfelmérő volt a 2029-ben esedékes országgyűlési választások előtt. A mandelai mozgalom kényelmes, egypárti hegemóniájának korszaka végleg lezárult Dél-Afrikában: a nemzeti parlamenthez hasonlóan a nagyvárosi önkormányzatok szintjén is beköszöntött a koalíciók korszaka, ahol a politikai túlélés zálogát már nem a történelmi hivatkozások, hanem a működőképes közszolgáltatások és a felelős gazdálkodás jelentik.