Major Veronika ezüst-, a csapat bronzérmet nyert a dohai sportlövő-világbajnokságon
Major ezzel három érmet nyert a vb-n, s mivel csütörtökön harmadik lett légpisztolyban, azzal megszerezte Magyarország első kvótáját a Los Angeles-i olimpiára.
Major Veronika ezüst-, a Major, Domsits Olívia, Fábián Sára Ráhel összeállítású csapat pedig bronzérmet nyert vasárnap a nők standard pisztoly számában a dohai sportlövő-világbajnokságon.
Az olimpia műsorán nem szereplő, 25 méteres versenyben 30 lövő lépett lőállásba vasárnap reggel. Ahogy a többi, nem ötkarikás számban, úgy ebben sem rendeztek döntőt, így az alapverseny rangsorolt, melyben az első húsz lövést 150, a második húszat 20, a harmadik húszat pedig tíz másodpercenként kellett leadniuk az indulóknak.
A sportpisztolyban olimpiai bronzérmes Major az első és a második húszas sorozatát is 192 körrel zárta, majd a záróetapban 184-et ért el, ezzel 568 körrel fejezte be a versenyt.
Az érmekért óriási volt a küzdelem, s végül a keszthelyiek klasszisa egyetlen körrel szorult a második helyre a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan (569 kör) mögé, és egy körrel előzte meg a harmadik Niveditha Veloor Nairt (567 kör), az indiai lövő mögött pedig ketten zártak 566 körrel. A másik két magyar közül Domsits Olívia a kilencedik lett, míg Fábián a 11. helyet szerezte meg.
A csapatversenyt a magyar trió 1676 körrel zárta és lett a hat egység közül a harmadik. A számot a kínaiak 1698 körös világcsúccsal nyerték meg az indiaiak (1682 kör) előtt.
Major Veronika ezzel már három érmet nyert a vb-n, s mivel csütörtökön harmadik lett légpisztolyban, azzal megszerezte Magyarország első kvótáját a Los Angeles-i olimpiára. A magyar küldöttségnek pedig már négy dobogós helye van Dohában, ahol szombaton Péni István a második helyen végzett a férfiak kisöbű szabadpuska fekvő versenyében.
Ezt is ajánljuk
Feltámadt az MTK, két vereség után nyert újra a Puskás Akadémia
Zsinórban harmadszor kikapott a Manchester City a Premier League-ben, hat pontra nőtt a hátránya az Arsenallal szemben
Betlehem Dávid ezüstérmes lett 3 kilométeren a nyíltvízi világkupa első állomásán
Udvardy Panna páros elődöntővel zárta karrierje legjobb szezonját
Az IIHF keresi a megoldást, hogy az oroszok visszatérhessenek a vb-re









