Sport

Verstappen a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, de majd csak a mezőny végéről rajtolhat

A négyszeres világbajnok Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj harmadik szabadedzésén. A holland pilóta számára ugyanakkor a 19 órakor kezdődő időmérőnek nem lesz nagy tétje, mivel az autójában végzett alkatrészcserék miatt 20 rajthelyes büntetést kap. Közben egy friss szerződés eredményeként 2035-ig biztosan lesz verseny Brazíliában.

Verstappen a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, de majd csak a mezőny végéről rajtolhat
Verstappen tempója remek, de a mezőny végéről kell majd zárkóznia. Fotó: Marcel van Dorst / NurPhoto via AFP

Max Verstappen, a Red Bull négyszeres világbajnok holland versenyzője volt a leggyorsabb szombaton a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj harmadik szabadedzésén. A 29 éves pilóta mögött minimális lemaradással – 2.5 tizedmásodperccel – a friss vb-győztes Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 esztendős olasz versenyzője zárt másodikként, míg a tavaly világbajnok Lando Norris, a McLaren brit pilótája harmadikként. A negyedik köridőt a brit George Russell futotta meg a Mercedesszel, mögötte sorrendben a monacói Charles Leclerc (Ferrari), valamint az ausztrál Oscar Piastri (McLaren) végzett ötödikként és hatodikként.

Leclerc és csapattársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton motorelemcserék miatt 10 helyes rajtbüntetést kapott, így mindketten ennyivel hátrébbról kezdik majd a vasárnapi futamot a szombati időmérő edzésen megszerzett pozíciójukhoz képest. Verstappen hasonló okokból a rajtrács végéről lesz kénytelen startolni, akárcsak Sergio Pérez, a Cadillac mexikói versenyzője. Az már korábban biztossá vált, hogy Russell öthelyes rajtbüntetés kap Sao Paulóban, szintén motorelemcsere miatt.   

 

Eredmények, 3. szabadedzés (az élcsoport):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:11.622 perc

2. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:11.647

3. Lando Norris (brit, McLaren) 1:11.753

4. George Russell (brit, Mercedes) 1:11.806

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:11.896

6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:11.935

A további program:

Időmérő edzés: 19.00

Vasárnap:

Futam: 18.00

 

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá a brazíliai helyszínnel

A frissen aláírt ötéves szerződéshosszabbítás értelmében 2035-ig biztosan lesz Forma-1-es futam Sao Paulóban, ahol ezen a hétvégén is versenyez a mezőny. Az F1 szombaton közleményben jelentette be, hogy megállapodtak a további együttműködésről Interlagosszal, amely több mint 50 éve része a versenynaptárnak. Kiemelték, hogy a 15 kanyarból álló és 4,309 méter hosszú aszfaltcsík mindig izgalmas csatákat hozott, s hatan is itt nyertek világbajnoki címet, köztük a spanyol Fernando Alonso, valamint a brit Lewis Hamilton, akik még mindig tagjai a mezőnynek. 

Az F1 kimutatása szerint Brazíliában 75,8 milliós szurkolótáborral rendelkezik a szakág, amelyet a közösségi médiában 5,5 millióan követnek a dél-amerikai országból. Tavaly több mint 303 ezer néző látogatott ki a Sao Pauló-i pályára, 2024-ben pedig majdnem 292 ezer drukker követte a helyszínen a hétvége eseményeit.

„Brazília a Forma–1 múltjának és jövőjének is fontos része, ezért örömömre szolgál, hogy az ötéves hosszabbítás eredményeként 2035-ig folytathatjuk a versenyzést Sao Paulóban. A brazil szurkolók szenvedélye rendkívüli, és valahányszor visszatérünk Interlagosba, érezzük az energiájukat a lelátókon és a városában egyaránt” – idézte a közlemény Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját.

A következő idényben november 5. és 7. között kerül majd sor a Sao Pauló-i Nagydíjra Interlagosban.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás