Sport

Major Veronika: Párizs óta jobb versenyző lettem!

Major Veronika szerezte csütörtökön Magyarország első los angeles-i olimpiai kvótáját a dohai sportlövő világbajnokságon, azzal, hogy légpisztolyban bronzérmet szerzett. A Népszabadságnak elmondta, nehéz lesz újra felpörögnie, de nagyon várja, hogy sportpisztolyban is megméresse magát.

Major Veronika: Párizs óta jobb versenyző lettem!
Major Veronika világbajnoki bronzérme olimpiai kvótát ért Fotó: Magyar Sportlövők Szövetsége - Hungarian Shooting Federation / Facebook

Sűrű mezőnyben, egyetlen európai döntősként szerezte meg karrierje első világbajnoki érmét olimpiai versenyszámban Major Veronika Dohában. Azzal, hogy légpisztolyban hamadik helyen végzett, hazánk első olimpiai kvótáját szerezte meg a 2028-as los angeles-i olimpiai játékokra. Már Párizsban is fináléba jutott ebben a versenyszámban, ám akkor a döntő nem úgy sikerült ahogy szerette volna, most viszont sikerült javítania. 

„Mindig a világbajnokságon a legerősebb a mezőny, nagyon sok nemzet, mindenhonnan a legjobb versenyzők. Ezt jól mutatja, hogy a döntő alja 580 kör volt, ami önmagában is nagyon erős eredmény. Tudtam, hogy a döntőbe jutáshoz jól kell teljesíteni az alapversenyben is, ennek megfelelően készültünk az edzéseken” – nyilatkozta Major. 

A keszthelyi sportoló már Párizsra is sportpszichológussal készült, a Pekler Zalánt korábban Európa-bajnoki címig juttató Szilárdi Katalinnal dolgozik, az utóbbi időszakban pedig dietetikus is segíti a munkáját, de nem csak emiatt fejlődött az előző ötkarikás viadal óta.

„⁠Azt gondolom, már Párizsban is erős versenyző voltam, de azóta még két év eltelt, még többet fejlődtem. Minden versenyen lehet tanulni valamit, ha az ember nyitott szemmel jár, a jó és a rossz versenyzésből egyaránt. Én nyitott szemmel jártam az elmúlt években, minden tapasztalást elraktároztam, ezeket hasznosítom a felkészülés alatt” – mondta a 29 éves sportlövő.

Bár az előző olimpián légpisztolyban nem tudta dobogóra váltani a döntős szereplését, ezúttal egyértelmű volt: medállal szeretne hazamenni ebben a kategóriában.

„Tudtam, ha az érem megvan, a kvótát is megnyerem. Nem volt az elképzelésemben más opció, csak ez. Biztos voltam a végkimenetelben. Persze, nagyon boldog vagyok, örülök, hogy végre olimpiai versenyszámban is jól szerepeltem a vb-n” – fogalmazott Győrik Csaba tanítványa.

Sűrű a program Kínában, pénteken már vegyes csapatban versenyzett Nagy Ákos Károllyal a légpisztolyosok mezőnyében, vasárnap pedig az a versenyszám is megkezdődik, amelyben Párizsban bronzérmet szerzett a keszthelyi sportoló. 

„⁠Nincs idő pihenni, nagyon feszített a tempó ezen a világbajnokságon. Egymást követik a versenynapok, így az ünneplés is szolidabb volt a kvótaszerzés után, mint amit az ember ilyenkor elképzel. Nehéz ilyen mértékű munka után újra megfeszülni rövid időn belül, de várom már, hogy sportpisztollyal is lőállásba lépjek” – fejtette ki Major Veronika.

Szombaton a fekvő puska alapversenyeket rendezik – a nőknél Nagybányai-Nagy Anna, a férfiaknál Péni István érdekelt, mindketten továbbjutottak a pénteki selejtezőből.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás