Tekintélyes nemzetközi újságírói díjat kapott Panyi Szabolcs
Az elismeréssel az orosz befolyás magyarországi működését feltáró munkáját ismerték el.
Hatalmas megtiszteltetés: nagy örömmel és hálával szeretném megosztani, hogy nekem ítélték oda a 2026-os Magnyitszkij Emberi Jogi Díj „kiemelkedő újságírói” díját, amellyel az orosz befolyás magyarországi működését feltáró tényfeltáró munkámat ismerték el – adta hírül a Facebook-oldalán csütörtökön Panyi Szabolcs. A tényfeltáró újságíró, akivel ezen a napon éppen a Népszabadság közölt interjút a néhány nap múlva megjelenő „Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai” című könyve apropóján, kiemelte, hogy a 2015-ben alapított nemzetközi emberi jogi díjat olyan újságíróknak, politikusoknak, jogvédőknek és aktivistáknak ítélik oda, akik különösen sokat tesznek a korrupció, az emberi jogi visszaélések és a hatalmi önkény feltárásáért, illetve az ezek elleni küzdelemért.
Panyi Szabolcs: Ne legyünk naivak, az oroszok a mostani kormánnyal is próbát fognak tenni
Panyi Szabolcs felsorolta, hogy a Manyitszkij-díj korábbi kitüntetettjei között olyanok szerepelnek, mint John McCain amerikai szenátor, Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolt szaúdi újságíró vagy Maria Ressa Nobel-békedíjas újságíró. – A díj névadója Szergej Magnyitszkij orosz jogász és könyvvizsgáló, aki egy hatalmas, orosz állami tisztviselőket érintő korrupciós és adócsalási ügyet tárt fel. Miután leleplezte a visszaéléseket, őt magát tartóztatták le, majd 2009-ben, mindössze 37 évesen, embertelen fogva tartási körülmények között meghalt egy moszkvai börtönben. Halála a putyini rendszer egyik szimbólumává vált. Az ő emlékére születtek meg később azok a Magnyitszkij-törvények, amelyek lehetővé teszik az emberi jogok súlyos megsértéséért és korrupcióért felelős személyek szankcionálását, vagyonuk befagyasztását és beutazásuk megtiltását – ismertette.
Hogyan hálózták be Magyarországot az orosz titkosszolgálatok?
A díjat Panyi a jövő héten Londonban Catherine Beltontól veheti át, aki a The Washington Post oknyomozó újságírója, és a Putin’s People (Putyin emberei) című, világszerte nagy hatású könyv szerzője. – Belton könyve azt mutatja be, hogyan szerezték vissza a hatalmat Oroszországban a KGB egykori emberei, és miként terjesztették ki befolyásukat a nyugati világra. Különösen sokat jelent számomra, hogy éppen ő adja át az elismerést: az ő munkássága is inspirált abban, hogy megírjam a magyarországi orosz titkosszolgálati befolyás történetét feldolgozó könyvemet. Az elmúlt években rengeteg időt és energiát fordítottam annak feltárására, hogyan épültek be az orosz titkosszolgálatok és a Kremlhez kötődő hálózatok a magyar állam, a politika és a gazdaság különböző szintjeire. Ez a munka nem volt mindig egyszerű, és különösen az idei év első felében voltak nehéz pillanatai. Ezért is jelent számomra különösen sokat, hogy egy olyan díjjal ismerik el, amelynek középpontjában éppen a hatalommal való visszaélések feltárása, az igazság kimondása és az ezért vállalt személyes kockázat áll – tette hozzá Panyi Szabolcs aki egyrészt köszönetet mond mindazoknak, akik a munkáját segítették, másrészt felsorolja a kitüntetés weboldalán olvasható további idei díjazottakat is, akiknek gratulál.
Ezt is ajánljuk
Már két szálon is nyomoznak a Gundalf-ügyben
Kozármisleny elvette a díszpolgári címet Matolcsy Györgytől
Fülöp Botond: A maffia maradékának az elmúlt évek után akkor is hallgass lenne a neve, ha Lezsák Sándor nem tévedés, hanem karaktergyilkosság áldozatává vált volna
Az NMHH ellenzi a reklámadót, a parlamenthez fordul a bevezetése miatt
Elkészült a felmérés, fejeket követelnek a magyarok az ügynökakták megnyitása után









