Magyar Péter Feledy Botond kirúgásáról: Ha bárki esetében kiderül hasonló információ, ugyanilyen következményei lesznek
Az nem kizáró ok, ha valaki fideszes volt, de azt ne titkolja el, hogy az Orbán-kormánytól közpénzt is kapott.
Feledy Botond menesztése nehéz volt, mert a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója mindenki által elismerten jó szakember, de gyorsan meghozták a döntést – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden reggel. A rendszerváltás után nem tölthet be senki vezetői pozíciót a Tisza-kormány alatt, aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól közpénzt kapott – jelentette ki.
Magyar Péter emlékeztetett, Feledy Botond Lázár Jánostól, az Orbán-kormány építési és közlekedési miniszterétől 84 millió forint közpénzt kapott közbeszerzés nélkül, úgy, hogy még a választás környékén is 19 millió forint közpénz érkezett hozzá. „Azzal semmi baj nincs, ha valaki transzparens módon, nem túlárazva, szakmai munkát végzett az előző kormánynak. Az sem kizáró ok, ha fideszes volt. A baj az, ha nem transzparens módon kapott közpénz tízmilliókat, és ezt az információt még el is hallgatja a felvételekor. Arról nem is beszélve, hogy vajon miért is volt szüksége az elvileg közlekedési miniszternek ilyen elemzésekre havi hárommillió forintért” – fogalmazott Magyar Péter. Hozzátette, hogy sokan voltak fideszesek, ahogy ő maga is, és többen dolgoztak is hosszabb-rövidebb ideig az előző kormány alatt, csakhogy ez az információ akár róla, akár más hasonló cipőben járó kollégájáról tudható volt, ezt soha nem titkolták.
Feledy Botond éveken át Lázár János tanácsadója volt, de azt állítja, az ügyfelei nem befolyásolták a véleményét
Azokra a kritikákra, amelyek szerint a Külügyminisztériumnak tudnia kellett volna Feledy Botond szerződéseiről, a miniszterelnök úgy reagált, hogy a tárcák nem nyomozó szervek, egy cég szerződéseinek részleteit, ha azok nem közbeszerzésen alapulnak, egy nemzetbiztonsági átvilágítás sem mutatja ki. Kiemelte: minden vezető felvételénél rákérdeznek, van-e olyan információ vagy tény, amely veszélyeztetheti a jelölt integritását, és ez Feledy Botond esetében is megtörtént, a szakember válasza pedig nemleges volt.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy ha bárki esetében kiderül hasonló információ, ugyanilyen következményei lesznek. Mint írta, jelenleg is több intézmény és szerződés átvilágítása van folyamatban. „Van, amikor ezek lezárása után elegendő a szerződés megszüntetése, vagy a vezetői megbízás visszavonása, és vannak olyan súlyú esetek, amikor hivatalból feljelentést kell tennünk. Április 12-én a magyar emberek a rendszerváltásra, a transzparenciára és arra szavaztak, hogy Magyarország ne legyen a jövőben következmények nélküli ország” – írta a miniszterelnök.
Ezt is ajánljuk
Megválasztották Fejes Pétert, Magyarország új legfőbb ügyészét
Elfogadták a cégnyilvánosságról szóló törvényt
Megszavazta az Országgyűlés, újra önálló szervezetként működhet a Magyar Távirati Iroda
Megszavazta parlament, december 24. már idén munkaszüneti nap lesz
Kidobták a HírTV két munkatársát az Országházból, egész szerkesztőségek kitiltása lehet a következő lépés









