Belföld

Kihúzták a költségvetésből a Nemzeti Pedagógus Kart, a megbízott elnök még reménykedik valamilyen pénzben

Kihúzták a költségvetésből a Nemzeti Pedagógus Kart, a megbízott elnök még reménykedik valamilyen pénzben
Rázsi Botond Miklós Forrás: Nemzeti Pedagógus Kar

Az NPK-nak a 2026-os költségvetésben 150 millió forint működési támogatást ítélt meg az előző kormányzat. A Kar jövőjével kapcsolatban Rázsi Botond Miklós megbízott elnököt kérdezte a Népszabadság, aki az új elnök megválasztásáig vállalta az NPK vezetését, miután az előző elnök, Horváth Péter október 4-én lemondott.

Rázsi egyelőre nyugalomra int. Szerinte bár az országos főköltségvetésben valóban nincsenek nevesítve, ez a korábbi években sem történt meg automatikusan: mindig a költségvetési év elején lettek megnevezve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd a Belügyminisztérium szakmai gyűjtőkörén belül, amely felosztásáról a minisztérium saját hatáskörben döntött. 

„Ez várható 2027 elején is. Vagy nem. A következő évi költségvetésben biztosított működési feltételek természetesen lényegesek, de a szervezet jövőjét elsősorban a feladataival együtt érdemes áttekinteni. Világosan meg kell határozni, milyen szakmai munkára van szükség, ehhez milyen jogosultságok és erőforrások kellenek, és hogyan lesz a működés átlátható, számonkérhető” – fogalmazott. Hozzátette: erre konkrét szakmai munkával készülnek, az NPK országos hálózatát, a tagozatok tudását és a kollégák gyakorlati tapasztalatait az oktatás megújításának szolgálatába szeretnék állítani, hogy „ennek hasznát a pedagógusok a munkájukban, a gyerekek pedig a tanulásukban érezzék. Függetlenül attól, hogy milyen keretek között működünk, a szakmai hitelességünk az, ami megtart bennünket” – mondta. 

Több pénz jut oktatásra, de gyökeres változásokra még nem lehet számítani

Az NPK még az Orbán-kormány kezdeményezésére jött létre 2013-ban azzal a céllal, hogy egységesen képviselje az állami és önkormányzati fenntartású oktatási-nevelési intézmények pedagógusait. Létrehozása óta minden pedagógus automatikusan a Kar tagjává válik. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter azonban már a miniszterjelölti meghallgatásán határozottan kijelentette, hogy a Tisza-kormány megszünteti a kötelező NPK-tagságot. Ez azonban még nem történt meg, és bár lapunk többször érdeklődött az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumnál az NPK jövőjét illetően, választ egyik megkeresésünkre sem kaptunk. Rázsi ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, bár több alkalommal kértek, hivatalos tájékoztatást még ők sem kaptak. 

„Természetes, hogy egy ilyen felvetés kérdéseket és bizonyos szintű bizonytalanságot szül a tagságban vagy a vezetőségben, de mi ezt nem aggodalomként éljük meg, hanem feladatként. Fontosnak tartjuk, hogy a Kar jövőjéről közvetlen szakmai egyeztetés legyen, amelyben a pedagógusok tapasztalatai és elvárásai is megjelennek.” Arra a kérdésünkre, milyen a kapcsolatuk a minisztériummal, a megbízott elnök azt válaszolta, a kapcsolatuk „folyamatos és munkajellegű”: meghívást kapnak az egyeztetésekre és lehetőségük van arra, hogy képviseljék szakmai álláspontjukat egyebek mellett a tantervek megújításával, a szakképzés megújításával, a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését célzó javaslatokkal kapcsolatban. Novemberben és decemberben is lesznek további egyeztetések, ahol a Nemzeti alaptanterv stratégiáját formálhatják meg több szervezet képviselőjével közösen. Rázsi szerint mindez fontos kiindulópont, de az együttműködés eredményességét majd abból tudják megítélni, javaslataik miként jelennek meg a végleges döntésekben. 

Az NPK jövőjét illetően a megbízott elnök úgy véli, ha a keretek változatlanok maradnak (vagyis megmarad a költségvetési támogatás és az automatikus tagság), a belső munkában és a kapcsolatépítésben akkor is komoly változtatásokra lesz szükség. Úgy látja, az automatikus tagság önmagában nem teremt élő kapcsolatot, ezért a területi szervezetekre és a szakmai tagozatokra építve sokkal közvetlenebb, nyitottabb párbeszédet szeretne a pedagógusokkal. Ehhez jobban megnyitnák a kommunikációs felületeiket, hogy érthetően bemutathassák az aktuális szakmai ügyeket és rendszeres visszajelzést adhassanak arról, a beérkezett javaslatokból mi valósult meg. Azt szeretnék, hogy „minden kolléga pontosan tudja, kihez fordulhat, hogyan kapcsolódhat be, és hogy a tapasztalatának, a véleményének valódi súlya és következménye van” – tette hozzá Rázsi Botond Miklós.

„Nem szűntek meg a jogsértések, még mindig léteznek feketelisták a tankerületi központokban” – Egy hónap alatt 150 új taggal bővült a PDSZ

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás