Gyengülő alapok és választási osztogatás: a szerb gazdasági csoda árnyoldalai

A vasárnapi szerbiai előrehozott választások közeledtével a belgrádi kormánypárti kampánygépezet csúcsfokozatra kapcsolt, és a szónoklatok középpontjában a szerb gazdaság állítólagos sikere áll. Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetői nem fukarkodnak az önfényezéssel: az államfő Európa egyik leggyorsabban bővülő gazdaságaként mutatta be az országot. Az elnöki narratíva szerint a szerb munkások új üzemekbe járnak, a keresetek folyamatosan emelkednek, a nyugdíjasok élete jobbá vált, és megszűnt a mély szakadék a gazdag városok és az elszegényedő falvak között. Vučić odáig ment, hogy kijelentette: a fizetések, a beruházások és az életszínvonal tekintetében Szerbia immár több uniós tagállammal is egy szinten van.

A valóság azonban a legkevésbé sem igazolja a hivatalos dicsekvést. Bár Belgrád látképét elborítják az építési daruk és a nagyszabású építkezések – amelyeket fűt a szerb fővárosban 2027-ben megrendezendő Expo körüli építési láz is –, a csillogás mögött súlyos egyenlőtlenségek húzódnak meg. A fővároson kívül a vidéki régiókat drasztikus elöregedés, az aktív lakosság elvándorlása és a lehetőségek hiánya sújtja. A statisztikák még ridegebb valóságot tükröznek: a szerb egy főre jutó GDP mindössze az uniós átlag 52 százalékát éri el. Ezzel Belgrád messze elmarad az uniós tagoktól: Bulgária 68, Szlovákia 78, Románia pedig 79 százalékon áll, jóllehet Vučić rendszeresen azt állítja, hogy egy ligában versenyez velük.

A választások kapcsán megjelent független elemzések szintén alaposan cáfolják az önjelölt balkáni tigris mítoszát. A Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet (WIIW) jelentése rávilágít: bár felületesen nézve a helyzet javulást mutathat, a mélyebb folyamatok jóval árnyaltabb képet adnak. Míg 2001 és 2011 között – a pénzügyi válság dacára – az éves gazdasági növekedés átlagosan 4,17 százalék volt, a 2012 és 2025 közötti korszakban a bővülés átlagos üteme mindössze 2,41 százalékra esett vissza. A térségben ebben az időszakban még Koszovó (4 százalék), Albánia (3 százalék), Montenegró (2,84 százalék) és Bosznia-Hercegovina (2,58 százalék) is megelőzte Belgrádot.

Választási pénzosztás és fogyasztási lufi a növekedési adatok mögött

Bár a WIIW az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését 3,3 százalékra emelte, a kutatók figyelmeztetnek: a második negyedévben tapasztalt megugrás jelentős részben a voksolás előtti állami beavatkozások következménye. A kabinet klasszikus populista eszközökhöz nyúlt a választók megnyerésére: támogatásokkal rögzítette az üzemanyagárakat, rendkívüli nyugdíjemeléseket hajtott végre, és látványos bérfejlesztést indított a közszférában. A szakértők szerint kérdéses, mennyire bizonyulhat tartósnak egy olyan növekedés, amely szinte kizárólag a mesterségesen felpörgetett belső lakossági fogyasztásra épül, és nem a termelékenység javulásából fakad.

Halálos fenyegetést kapott két újságíró, akik a szerb vezetés maffiakapcsolatairól írtak

Hasonlóan félrevezető a hivatalos munkanélküliségi adatok mérséklődése is. A kormányzat büszkén hivatkozik arra, hogy az állástalanok aránya 7,2 százalékra süllyedt, ám az intézet elemzése rámutat: a javulás hátterében nem a munkahelyteremtés sikere áll. A kedvező mutató elsődleges magyarázata a munkaképes korú népesség folyamatos fogyása. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok és a szakképzett munkaerő külföldre vándorlása miatt évről évre kevesebben jelennek meg a hazai munkaerőpiacon. A munkanélküliség tehát nagyrészt azért esik, mert elfogynak az aktív korú álláskeresők, miközben a foglalkoztatottak köre nem bővül érdemben.

A növekedés motorjának szánt külföldi működőtőke terén szintén komoly problémák mutatkoznak. Bár a szerb állam rendkívül bőkezű költségvetési támogatásokkal igyekezett multinacionális beruházókat vonzani, a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) szintje két egymást követő éve visszaesést mutat. Ezzel párhuzamosan a hazai magánszektor alig hajt végre fejlesztéseket. A WIIW szakértői a hazai vállalkozói beruházások hiányát a jogállamisági garanciák gyengeségével, az intézményrendszer átpolitizáltságával és a gazdasági életet terhelő korrupcióval indokolják, ami elriasztja a helyi szereplőket a hosszabb távú kockázatvállalástól.

A Moszkva-mítosz és a német autóipar megingó műhelye

A belpolitikai kampány állandó eleme a Szerbia és Oroszország közötti szoros partnerség hangoztatása, ám a gazdasági tények ezt a narratívát is megcáfolják. A Moszkvával ápolt viszony valós gazdasági súlya kifejezetten csekély az uniós tagjelölt ország életében. Bár az orosz energiahordozók behozatala továbbra is a szerb összkivitel és -behozatal mintegy három százalékát teszi ki, az orosz piac a szerb termékek értékesítésében marginális tényező: Oroszország csupán a tizenhatodik helyen áll Szerbia legfontosabb exportpartnereinek sorában, vagyis a szerb vállalatok bevételei elhanyagolható mértékben függenek az orosz megrendelésektől.

A balkáni állam külkereskedelmének gerincét a kormánypárti sajtóban sokat támadott Európai Unió adja. A teljes szerb kivitel csaknem 60 százaléka az uniós tagállamokba irányul. A legfőbb felvevőpiac Németország 15 százalékos részesedéssel, amelyet Olaszország követ 6,9 százalékkal, míg Bosznia-Hercegovina 6,3 százalékot fogad be. Kína a maga 5,9 százalékával a negyedik helyen áll az exportlistán, megelőzve Magyarországot (4,7 százalék) és Montenegrót (4,4 százalék). Az importoldalon viszont már érezhetőbb Peking súlya: a legtöbb áru Kínából érkezik (15 százalék), megelőzve Németországot (12 százalék), Olaszországot (6,6 százalék), Törökországot (5,3 százalék) és Magyarországot (4,5 százalék).

A szerb iparpolitika bástyáját a német autóipari leányvállalatok adják, amelyek meghosszabbított munkapadként használták az országot alkatrészgyártásra és szerelésre. Az alacsony működési költségek, a rendelkezésre álló munkaerő, a földrajzi közelség és a kiemelt állami szubvenciók vonzóvá tették Belgrádot. Ez a gazdasági modell azonban az európai járműipar strukturális gondjai és a visszaeső kereslet miatt bizonytalanná vált. Ráadásul az üzleti szféra számára aggasztó az európai integráció elakadása is: Szerbia immár öt éve egyetlen új tárgyalási fejezetet sem nyitott meg a csatlakozási folyamatban, ami tartósan megnehezíti a felzárkózást.