Belföld

A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika, szerinte igazságtalanságtól hemzseg a helyzet, amelybe keveredett

„Átnéztem a dokumentumokat, és konstatáltam, hogy igazam volt” – jelentette ki Hankó Balázs korábbi államtitkára.

A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika, szerinte igazságtalanságtól hemzseg a helyzet, amelybe keveredett
Varga-Bajusz Veronika. Fotó: Kovács Márton / MTI

Varga-Bajusz Veronika levele a börtönből címmel tette közzé szombaton a Fidesz a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében letartóztatásban lévő volt államtitkárnak a családjához, barátaihoz, ismerőseihez és az ismeretlenül is mellette állókhoz címzett üzenetét. A Kecskemét, 2026. október 14. keltezésű, Varga-Bajusz Vera aláírású, korábban a közösségi médiában is megjelent szöveget a legnagyobb ellenzéki párt közleményben juttatta el az MTI-hez.

A levélben Varga-Bajusz Veronika politikai koncepciós eljárásról ír. Úgy fogalmaz, hogy „ez a helyzet, amibe most belekeveredtem, csak igazságtalanságtól hemzseg”.

Jelzi, hogy amikor átvette a gyanúsítását alátámasztó, mintegy 2000 oldalas dokumentációt, azt mondta az ügyésznek: kizártnak tartja, hogy akármelyik tanú, vagy gyanúsított a vallomásában összefüggésbe hozta volna őt az eljárással. „Átnéztem a dokumentumokat, és konstatáltam, hogy igazam volt. Egyikőjüknél sem szerepeltem az NKA-hoz kapcsolódóan” – fűzi hozzá.

Úgy véli, hogy az ellene folyó eljárásnak, illetve a letartóztatásának az a célja, hogy „valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”.

 

Fidesz: Nincs jogalapja Varga-Bajusz Veronika fogvatartásának

 

A Kecskeméti Törvényszék kedden, október 13-án hagyta helyben a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a tárca korábbi államtitkára letartóztatását az NKA által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

A törvényszék a döntés kapcsán emlékeztetett, a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.

 

Letartóztatták Hankó Balázst a 17,3 milliárd forintos NKA-botrány miatt

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás