Rokkónak is tetszettek a Nagykörúton vonuló büszke romák
Az elmúlt tizenhat évben még rosszabbá vált a romák helyzete, mint korábban volt – jelentette ki Bódis Kriszta kormánybiztos a Népszabadság kérdésére a Roma Büszkeség és Méltóság Menetén. Riport.
„Büszke vagyok, mert ezt nem mindenki bírná ki” – egyebek között ez a felirat volt olvasható a Blaha Lujza téren, ahol szombaton kora délután a Roma Büszkeség és Méltóság Menete résztvevői gyülekeztek. Az esemény főszervezője Oláh József, a Méltóságot a Romáknak Mozgalom vezetője, józsefvárosi önkormányzati képviselő volt, aki nem feledkezett el arról, hogy a rendezvényt eredetileg a 2022-ben elhunyt polgárjogi aktivista, Setét Jenő hívta életre: a várakozók között rá emlékező papírzászlókat osztogattak.
Rendőri biztosítás mellett mintegy kétszázan indultak el a Nyugati pályaudvar felé a Nagykörúton. „Egy Magyarország, ide tartozunk!”, „Semmit rólunk nélkülünk!” – skandálták hol több, hol kevesebb lelkesedéssel. A csekély létszám ellenére a látvány impozáns volt. A vonulók két hatalmas – egy magyar és egy roma – lobogót vittek, zászlókat lengettek. Az arra sétáló turisták rendületlenül videózták őket.

Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság
A Király utca környékén izgalom lett úrrá a meneten, sokan észrevették ugyanis Rokkót, a mulatós zene egyik nagy nézettségű sztárját, aki családjával egy körúti étterem teraszán üldögélt. Bár Rokkó nem tett eleget az unszolásnak, és nem csatlakozott a menethez, széles mosollyal, az öklét magasba lendítve jelezte, hogy nagyon is tetszésére van, amit lát. Kevéssel később csatlakozott viszont Dancs Mihály, az országos roma önkormányzat elnöke, aki egy másik roma eseményről, Debrecenből érkezett.
Van egy ajánlatuk
A Nyugati melletti buszvégállomásnál és parkolóhelynél 2017-ben avatták fel Puczi Béla emléktábláját, majd pár évvel később a teret is elnevezték el róla. A Roma Büszkeség és Méltóság Menete itt ért véget. (Az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején Puczi Béla volt az egyik vezetője azoknak a romáknak, akik a magyarok védelmére siettek. Akkori szavai legendássá váltak: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”.)
A színpadon koncertek és felszólalások követték egymást. A szervezők kiáltványt fogalmaztak „Van egy ajánlatunk!” címmel. A magyarországi roma mozgalom több évtizede küzd azért – emlékeztetett a szöveg –, hogy a roma közösségek társadalmi emancipációja megvalósuljon. A mozgalom legfontosabb célja, hogy a roma emberek ne csupán kiszolgáltatott elszenvedői legyenek a társadalmi és gazdasági folyamatoknak, hanem azok aktív alakítóivá váljanak, saját sorsuk meghatározó szereplői legyenek.

Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság
A rendszerváltás óta eltelt 36 év különböző kormányai eltérő szemléletmóddal és elkötelezettséggel viszonyultak a romákat érintő hátrányok és társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Bár születtek eredmények, összességében a helyzet nem javult érdemben. Sőt: egyes területeken jelentős romlás tapasztalható. Ha ezt a folyamatot nem sikerül megállítani és megfordítani, több százezer magyar állampolgár maradhat ki a pozitív társadalmi és gazdasági folyamatokból, és továbbra is a társadalom peremén, kirekesztettségben lesz kénytelen élni – figyelmeztetett a kiáltvány.

Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság
A roma értelmiségiek, szakemberek és civilek régóta készen állnak arra, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal és elkötelezettségükkel érdemben segítsék a mindenkori kormányzat hátránycsökkentő és roma emancipációs törekvéseit, a szakpolitikai programok kidolgozásától azok megvalósításán át az eredmények szakmai értékeléséig és ellenőrzéséig. A romák partnerséget ajánlanak, amely a közös felelősségvállalásra, a valódi döntéshozatali részvételre és a kölcsönös elszámoltathatóságra épül.
Már 2025-ben is elkezdődött egy közös gondolkodás
Aktívan szeretnének részt venni az ország demokratikus, jogállami működését biztosító intézmények munkájában és az alkotmányozási folyamatban, a sérülékeny és kisebbségi társadalmi csoportok jogait védő állami intézmények létrehozásában és működtetésében, valamint számos más, a kiáltványban felsorolt ügyben.

Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság
„Mindig itt vagyok, amióta van ez a rendezvény” – mondta lapunknak a Puczi Béla téren Bódis Kriszta kormánybiztos, aki az oktatás, a szociális és egészségügyi területek összehangolásáért felel. A romák ügyéről gondolkodni folyamatos feladatot jelent – közölte –, főleg az elmúlt tizenhat évet tekintve, amikor szerinte még rosszabbá vált a helyzet, mint korábban volt.
Kérdésünkre, hogy a romák partnerséget ajánló kiáltványára várható-e valamilyen kormányzati reakció, Bódis Kriszta hangsúlyozta: a roma stratégia része a társadalompolitikai stratégiának, amin most dolgoznak. Már 2025-ben is elkezdődött egy közös gondolkodás, hogy összehangolják a különféle civil szervezetek romaügyi elképzeléseit, a munkát mindenképpen folytatni fogják. A kormánybiztos hozzátette: „Szeretném, ha abban lépnénk előre, hogy hogyan fogjuk ezt megvalósítani”.
Ezt is ajánljuk
Deutsch Tamás: A Fidesz a biztos pont, vissza kell szerezni a társadalmi többséget
A skót miniszterelnök szerint ma már többségben vannak a függetlenség hívei, innen nincs visszaút
Tűz ütött ki egy bangladesi tengerparti szállodában, tíz ember életét vesztette
Ruszin-Szendi Romulusz: Lesz lézerfegyvere Magyarországnak
Schmidt Mária: Nincs idő 2030-ig várni, 2029-ben meg kell nyerni az önkormányzati és az EP-választást











