Az ukrán hadsereg szerint újabb hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák
Úgy vélik, ez újabb bizonyítékul szolgálhat egy későbbi, az orosz csapatok által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló törvényszék számára.
Újabb hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák Zaporizzsja megyében, a huljajpolei frontszakaszon – hozta nyilvánosságra Makszim Kravcsuk, az ukrán déli erők szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.
Kravcsuk szavai szerint az ukrán erők úgy jutottak ehhez az információhoz, hogy lehallgatták az orosz katonák közötti rádiókommunikációt, amely a háborús bűntett elkövetése közben zajlott. Mint mondta, az orosz katonák felettesüktől kapták a parancsot a – feltehetően két – fegyvertelen fogoly kivégzésére.
A szóvivő hozzátette, hogy az orosz 38. gépesített lövészdandárban – akik vélelmezhetően elkövették ezt a tett – ilyen parancsokat a dandárparancsnok, Valerij Kazak ezredes utasítására adnak ki.
Folyamatosak a légiriadók Ukrajnában, tíz megyében is orosz csapás érte az energetikai infrastruktúrát
A történtek kivizsgálására szólítottak fel
Az ukrán fegyveres erők szerint ez újabb bizonyítékul szolgálhat egy későbbi, az orosz csapatok által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló törvényszék számára. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat átadták a bűnüldöző szerveknek.
„A hadifoglyok meggyilkolása a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése. Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy reagáljon az esetre, követelje annak kivizsgálását és a felelősök elszámoltatását” – emelte ki a szóvivő.
Volodimir Zelenszkij még 70 milliárd eurót kér védelemre az EU-tól, húszmillió ukrán menekültre figyelmeztet
Cáfolják az orosz parancsnokság bejelentéseit
Andrij Kovaljov őrnagy, az ukrán vezérkar szóvivője szombaton azt közölte: nem felelnek meg a valóságnak Valerij Geraszimovnak, az orosz megszálló erők vezérkari főnökének azon állításai, amelyek szerint az orosz erők szeptember eleje óta 92 települést foglaltak el, köztük Kosztyantinyivkát és Dobropillját, valamint öt kilométerre megközelítették Zaporizzsja külvárosát.
„A harctéren elért jelentős sikerek hiányában az orosz hadsereg vezetése továbbra is igyekszik a nagyszabású győzelmek illúzióját kelteni saját politikai vezetése és a hazai közvélemény előtt. Ennek legújabb példája Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök beszámolója, amely nyílt hazugságokra, manipulációkra és túlzásokra épül” – mondta a szóvivő az Ukrajinszka Pravdának.
Kijelentette, hogy „az ukrán fegyveres erők vezérkara olyan tényekkel rendelkezik, amelyek megcáfolják az orosz parancsnokságnak a harcvonal helyzetéről tett valótlan állításait”.
„A valóságban az ukrán védelmi erők aktív hadműveleteinek köszönhetően ősz eleje óta több területet szabadítottak fel, mint amennyit az ellenségnek sikerült elfoglalnia” – hangoztatta Kovaljov.
Szankciós áramszünet, az agresszorra nehezedő nyomás enyhítése – Reagált Volodimir Zelenszkij az orosz szankciós csomag amerikai felfüggesztésére
Ezt is ajánljuk
Tapsvihar közepette hagyta el a kórházat XIV. Leó pápa, vasárnap már a hívekkel imádkozik
Szankciós áramszünet, az agresszorra nehezedő nyomás enyhítése – Reagált Volodimir Zelenszkij az orosz szankciós csomag amerikai felfüggesztésére
Folyamatosak a légiriadók Ukrajnában, tíz megyében is orosz csapás érte az energetikai infrastruktúrát
Volodimir Zelenszkij még 70 milliárd eurót kér védelemre az EU-tól, húszmillió ukrán menekültre figyelmeztet
Trump az árnyékflotta elleni szankciókon enyhítene, London viszont további szigort sürget











