Indiában letartóztatták az ellenzéki Csótány Néppárt mozgalom vezetőjét
A CJP és más ellenzéki tömörülések a választói névjegyzékek felülvizsgálata ellen tiltakoznak, mert úgy vélik, hogy a változtatás Narendra Modi miniszterelnök érdekét szolgálja.
Letartóztatták az indiai hatóságok Abhidzsit Dipkét, a kormányellenes Csótány Néppárt (CJP) nevű ifjúsági mozgalom vezetőjét – derült ki az újdelhi rendőrség szombati bejelentéséből. A férfit a múlt héten már 24 órára őrizetbe vették, mert társaival tüntetést szervezett a választási bizottság elnökének lemondásáért.
A megmozdulást végül több száz ember részvételével hétfőn tartották meg, pénteken pedig Abhidzsit Dipkét ismét őrizetbe vették. Az NDTV-nek és az India Today című lapnak a hatóságok azt mondták, a letartóztatás azért volt szükséges, hogy megelőzzék a rend megzavarását. A CJP azt közölte, őrizetbe vétele óta nem tudtak kapcsolatba lépni a férfival.
Őrizetbe vették a „csótányok” vezérét, választási visszaélések miatt tiltakoznak Indiában
Az ellenzéki vezető mellett őrizetbe vették pénteken Neha Borát, a megmozdulások egyik főszervezőjét, őt azonban szombaton elengedték.
A Csótány Néppárt (CJP) és más ellenzéki tömörülések a választói névjegyzékek felülvizsgálata ellen tiltakoznak, mert úgy vélik, hogy a változtatás Narendra Modi miniszterelnök érdekét szolgálja. A CJP Gjanes Kumar választási bizottsági elnök távozását követeli a választói névjegyzékek vitatott felülvizsgálata miatt.
Ezt is ajánljuk
Szankciós áramszünet, az agresszorra nehezedő nyomás enyhítése – Reagált Volodimir Zelenszkij az orosz szankciós csomag amerikai felfüggesztésére
Folyamatosak a légiriadók Ukrajnában, tíz megyében is orosz csapás érte az energetikai infrastruktúrát
Volodimir Zelenszkij még 70 milliárd eurót kér védelemre az EU-tól, húszmillió ukrán menekültre figyelmeztet
Trump az árnyékflotta elleni szankciókon enyhítene, London viszont további szigort sürget
Róma és Madrid a ceutai válság miatt bevezetett határellenőrzések feloldására készül











