Fidesz: Nincs jogalapja Varga-Bajusz Veronika fogvatartásának
Az ellenzéki párt szerint a volt államtitkár esete megmutatja, ha nem gazsulál a hatalomnak, még a legtörvénytisztelőbb polgárból is lehet pszichikai bűnsegéd.
Felháborítónak tartja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)-ügyben gyanúsított Varga-Bajusz Veronika volt államtitkár letartóztatásának helybenhagyását a Fidesz elnöksége.
Az Magyar Távirati Irodához (MTI) kedden eljuttatott közleményükben azt írták, „az újkommunista hatalom legabszurdabb döntése, hogy Varga-Bajusz Veronikát, a korábbi nemzeti kormány államtitkárát pszichikai bűnsegédként eljárás alá vonták”. A Fidesz elnöksége szerint semmilyen jogalapja nincs a volt államtitkár fogva tartásának. A kényszervallatás célja a megfélemlítés. „Minden magyar értsen a szóból: ha nem gazsulál a hatalomnak, még a legtörvénytisztelőbb polgárból is lehet pszichikai bűnsegéd” – értékeltek.
Az ellenzéki párt elnöksége közölte: kiáll az ártatlanul fogva tartottak mellett, „a törvénytelen eljárásban részt vevő személyek kilétét nyilvánosságra hozzák, és megjegyzik”.
Mint korábban hírt adtunk róla, a Kecskeméti Törvényszék kedden hagyta helyben a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős korábbi államtitkár letartóztatását az NKA-ügyben.
Letartóztatták Hankó Balázst a 17,3 milliárd forintos NKA-botrány miatt
A törvényszék a döntés kapcsán emlékeztetett, hogy a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.
A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, valamint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott, ezért a nyomozási bíró korábbi döntését helybenhagyta.
A fellebbezések kapcsán eljáró Kecskeméti Törvényszék döntése végleges.
Dőlt az NKA-pénz a Dunántúlon, négy megyében több mint 600 millió forint jutott fideszes szervezeteknek
Ezt is ajánljuk
Forsthoffer Ágnes elítélte a franciaországi zavargásokat és Orbán Viktor célzásait is
Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek azonnal fel kellett volna jelentenie Orbán Viktort
A DPK szervezői azt állítják, ők nem kérték fel előadónak Ferencz Orsolyát
„Isten nem erőlteti rá magát senkire”
Karácsony Gergely több tíz milliárd forintos bérlakásépítési forrást ígér a fővárosi kerületeknek











