Belföld

Félreeső helyre vitte a 17 éves lányt a civil rendőr, aztán meg akarta csókolni, feljelentést tettek ellene

A lány szerint a rendőr azt ígérte, hogy elsimít egy szabálysértési ügyet.

Félreeső helyre vitte a 17 éves lányt a civil rendőr, aztán meg akarta csókolni, feljelentést tettek ellene

Feljelentést tett egy 17 éves lány édesanyja a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen egy rendőr magatartása miatt – közölte a Magyar Helsinki Bizottság. A jogvédő szervezet szerint a rendőr eljárása bűncselekmények gyanúját veti fel, és hangsúlyozza, hogy egy 17 éves gyerek nem kerülhet olyan helyzetbe, amelyben a rendőr hatósági pozíciójával visszaélve személyes közeledést kezdeményez.

Szeptember 1-jén egy Bács-Kiskun megyei kisvárosban civil ruhás rendőr kereste fel Hajnit, és közölte vele, hogy szabálysértés miatt feljelentették. A lány elismerte a szabálysértést, a találkozást pedig egy szomszédos ház kamerája rögzítette. A rendőr egyedül érkezett, a lány korábban nem ismerte. Hajni elmondása szerint a rendőr felajánlotta, hogy „elsikálja az ügyet”, ha beszáll a szolgálati autóba, és elmennek egy olyan helyre, ahol mások nem láthatják őket. A rendőr azzal indokolta ezt, hogy az állását kockáztatja. A kevéssé forgalmas utcában több hivatalosnak tűnő dokumentumot íratott alá a lánnyal, aki ezekből nem kapott példányt.

A rendőr ezután a lány párkapcsolatáról érdeklődött, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e. Hajni elutasította, ahogy azt az ajánlatot is, hogy a rendőr elvigye valahová. Végül egy barátját hívta fel, aki hazaszállította. Édesanyja elmondása szerint sírva érkezett haza, és azonnal beszámolt a történtekről.

A lány ellen indult szabálysértési eljárás később figyelmeztetéssel zárult. A Magyar Helsinki Bizottság a büntetőeljárásban nyújt jogi képviseletet Hajni számára. A szervezet különösen aggályosnak tartja, hogy a rendőr egy folyamatban lévő hatósági ügy kedvező elintézésének lehetőségét használhatta fel a lány kiszolgáltatott helyzetében.

Egy hasonló esetről 2026 júliusában írtunk: a szolnoki Lehetőség Speciális Gyermekotthon négy fiatalkorú lakójával kapcsolatban is felmerült rendőrök általi szexuális kihasználás gyanúja. Szabó Csaba, az intézmény egyik korábbi gyermekfelügyelője lapunknak arról beszélt, hogy négy helyi rendőr tarthatott fenn szexuális kapcsolatot a lányokkal. A férfit tanúként hallgatták meg a rendőrségen, miután az egyik lány bátyja bejelentést tett. Szabó Csaba további három, szerinte érintett lányról is tájékoztatta a hatóságot. Egykori kollégája elmondására hivatkozva arról is beszámolt, hogy az egyik rendőr szolgálati időben, rendőrautóval érkezett az intézmény elé, ahonnan egy lánnyal együtt távozott.

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás