Harmincnégy gyermekorvosi körzet legalább tíz éve betöltetlen, országszerte 245 helyen van kitartó orvoshiány
A 2027 végéig előírt 600 fős minimumlétszámot az 1459 gyermekorvosi körzetből jelenleg csak 882 teljesíti.
Országszerte 245 gyermekorvosi körzet legalább fél éve betöltetlen, közülük 34-ben már tíz éve nem sikerül orvost találni – írja az Economx az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) adatai alapján.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének őszi konferenciáján az is elhangzott, hogy a gyermekorvosok száma az elmúlt években közel 24 százalékkal csökkent, több mint 150 praxis pedig megszűnt. A betöltetlen körzetek aránya országosan 16,82 százalék, Budapesten körülbelül 14 százalék. Heves, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében ugyanakkor meghaladja a 30 százalékot, Hevesben a 37 százalékot is eléri. A betöltetlen praxisok több mint 38 százalékában legalább öt éve nem sikerült megoldani az ellátást. Az orvoshiány mellett a körzetek létszámára vonatkozó előírások is változhatnak. A jelenlegi szabályozás szerint 2027 végéig legalább 600 fős minimumlétszámot kell teljesíteniük a gyermekorvosi körzeteknek, amit az 1459 praxisból mindössze 882 ér el.
Az OKFŐ alapellátási igazgatója szerint a kidolgozott korrekciós javaslatok közül a legfontosabb már zöld utat kapott. Végvári Tamás közlése alapján a területen élő gyermekek helyett a ténylegesen bejelentkezettek számának figyelembevételével az 577 veszélyeztetett körzetből 369 teljesíthetné a követelményt, 208 azonban továbbra is a határ alatt maradna.
Hegedűs Zsolt elismerte, töredezett és sérülékeny a rendszer, pengeélen táncol a budapesti sürgősségi ellátás
A tervezett intézkedések között a praxisfinanszírozás átalakítása, a szakdolgozói bérek rendezése és a háziorvosi életpályamodell kialakítása is szerepel. A kormány az óvodai és iskolai igazolási kötelezettséget szintén megszüntetné. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a megfelelő anyagi megbecsülést, a korszerű rendelőket és a szakmai együttműködés erősítését tartja szükségesnek. Kántor Irén a szakdolgozói és adminisztrátori finanszírozás rendezése mellett az egészségügyi, oktatási, szociális és védőnői szolgáltatások szorosabb összehangolását is szorgalmazza.
Mint arról korábban beszámoltunk, a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi elemzése szerint több mint 800 településen nem volt betöltött gyermekorvosi praxis, a gyermekek egy részét pedig vegyes körzetben dolgozó háziorvosok látták el. Az akkori adatok alapján a gyermekpraxisok 17,5 százalékában hiányzott a főállású orvos. A kutatók a háziorvosok elöregedésére és az utánpótlás hiányára is felhívták a figyelmet: 2010 és 2024 között 15 százalékkal csökkent a háziorvosok száma, miközben az egy orvosra jutó betegforgalom 20 százalékkal nőtt.
Az alapellátási körzetek átalakítása már 2023-ban napirendre került. A Belügyminisztérium akkori tervezete alapján a tartósan üres körzeteket főszabályként a szomszédosakhoz csatolták volna, az új körzethatárok kialakítását pedig 2027 végére időzítették. Október elején Porpáczy Krisztina egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy 1,4 millió ember él olyan körzetben, ahol helyettesítéssel biztosítják a háziorvosi ellátást. A kormány 2027-re az alapfinanszírozás és a szakdolgozói bérek emelését is tartalmazó stabilizáló csomagot tervez.
Ezt is ajánljuk
Valami nagyon nincs rendben a 2026-os Kurultáj látogatószámával, a polgármester és a szervező is hárít
Imaórát tartott a „politikai foglyokért” a KDNP
Hegedűs Zsolt egy korábban a nyilvánosságtól elzárt tanulmány és két további dokumentum nyilvánosságra hozatalát ígéri
Csaknem tízezer eszközt nem találtak meg az MTVA leltározásakor, a közmédia vezetése feljelentést tesz
Jogsegélyszolgálatot indít a KDNP az úgynevezett genderpropaganda „iskolai megjelenése” miatt
Már nem nyomoznak Szakács István ellen
Szerkesztői válogatás
Meghosszabbították Szivek Norbert letartóztatását, Jellinek Dániel bűnügyi felügyeletbe került
Félreeső helyre vitte a 17 éves lányt a civil rendőr, aztán meg akarta csókolni, feljelentést tettek ellene








