Valami nagyon nincs rendben a 2026-os Kurultáj látogatószámával, a polgármester és a szervező is hárít
A szervezők szerint a rendezvényt több mint kétszázezren látogatták, de egy nyilvános beszámoló alapján ez elképzelhetetlen.
Augusztus 14–16. között Bugacon rendezték meg a 9. Kurultájt, Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepét. A rendezvény hivatalos honlapján a szervezők minden idők legsikeresebb törzsi gyűléseként jellemezték az eseményt. A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány szerint több mint 200 ezer látogatót vonzott.
Október 8-án a bugaci polgármester a Magyar Törzsi Gyűlésről készült hivatalos beszámolójában nem írt látogatószámokról. Szabó László a település bevételeit részletezi, amiből kiderül: parkoltatásból 12 millió forint folyt be. „A parkoltatást a Hun Tour Kft.-vel együttműködve szervezzük, bonyolítjuk le. A megállapodásunk szerint, a parkoltatás megszervezésének ellenértékeként önkormányzatunk megkapja a teljes bevételből (12 152 000 Ft) levont összes költség (6 707 574 Ft) után maradó összeg (5 444 426 Ft) felét. Ebben az évben ez az összeg 2 722 213 Ft, ami két dolognak köszönhető. Egyik, hogy 2026-ban, az előző évekhez képest a duplájára, azaz kétezer forintra nőtt a személyautók parkolási díja. A másik, hogy soha ennyi autót még nem parkoltattunk a 3 nap alatt” – írja a polgármester.
A turul és a közpénz: balatoni árakon lehet kutatni a türk eredetet a Kurultájon
Minden adat rendelkezésre áll tehát hivatalos forrásokból egy egyszerű számításhoz. A teljes parkolási bevételt a kétezer forintos jegyárral elosztva megkapjuk az autók számát. Ezek szerint valamivel több mint 6 ezren vettek parkolójegyet idén a Kurultájra. Egy autóban átlagosan három emberrel számolva már nemcsak a gépkocsik, hanem a látogatók nagyjából becsült számát is megkapjuk: 18 ezer főt.
A lokáció adottságait figyelembe véve azt kell feltételeznünk, hogy a további mintegy 180 ezer fő busszal, vonattal, kerékpárral, esetleg gyalogosan érkezett a helyszínre, esetleg a kijelölt parkolónál sokkal messzebb hagyta az autóját, vállalva ezzel akár több kilométeres gyaloglást. Ráadásul a 180 ezer fő mozgatásához 3600 autóbuszra lett volna szükség. Viszonyításképpen: az idén március 15-i fideszes rendezvényen, a Békemeneten körülbelül 350 autóbuszt azonosítottak megfigyelők.
Megkerestük Szabó Lászlót, Bugac polgármesterét, hogy segítsen az ellentmondás feloldásában. – Az ünnepen megjelenő vendégek létszámával kapcsolatosan én vagy önkormányzatunk az elmúlt 16 év során soha nem bocsátkozott becslésekbe, mert az pontosan nem mérhető – fogalmazott lapunknak a polgármester, aki fontosnak érezte hozzátenni, hogy a Kurultáj és az Ősök Napja (a rendezvényeket évente váltakozva szervezik) kapcsán önkormányzatuk vagy bármely más, önkormányzatukhoz köthető intézmény vagy civil szervezet nem részesült állami támogatásban az elmúlt 16 évben.
Az önkormányzattal való elszámolásban szereplő parkolási bevételek helytállóak, azonban ezek az adatok nem alkalmasak a teljes látogatószám megbecsülésére – nyilatkozta a Népszabadságnak a Hun Tour Kft. ügyvezetője. Málik Attila szerint társaságuk a Bugac önkormányzatával kötött megállapodás alapján a rendezvény fizetős parkoltatási részfeladataiban működik közre. – A Hun Tour Kft. a teljes látogatói létszámról soha semmilyen adatot, vagy becslést nem közölt, ez nem is tartozik vállalt feladatköreibe – hangsúlyozta az ügyvezető, és kérdéseinkkel a főszervező Magyar-Turán Alapítványhoz irányított minket.
A migránsválság, a hulladék és a szennyvíz többet segít a látogatószám becslésében, mint a parkolójegyek
A teljes látogatószám becslésére az eladott parkolójegyek száma önmagában nem alkalmas – válaszolta Bíró András Zsolt elnök távollétében, de vele egyeztetve Varga Zoltán, az alapítvány technikai igazgatója. Hozzátette: a bugaci önkormányzat elszámolása kizárólag az általuk nyitott és üzemeltetett parkolókra terjed ki. Ez a szám viszont nem tartalmazza a nem fizető parkolóban elhelyezett gépkocsik számát.
– A rendezvényen biztonsági okokból mi az egyidejűleg jelenlévők számát folyamatosan monitorozzuk. Erre a Jacobs-módszeres, illetve a kattintásos mintavételes becslést használjuk – nyilatkozta Varga Zoltán. Kiemelte, hogy a 2016-os migránskrízis idején a rendezvényen fokozott rendőri jelenlét volt; így a rendőröktől származó adatokkal is rendelkeznek, melyek szintén az általuk mért nagyságrendet, (a két főnapon 180 ezer fő) mutatták ki. Hozzátette, hogy azóta a rendezvény látogatószáma csak emelkedett.
Varga Zoltán érdeklődésünkre új proxy mérési pontokat is felvetett. – A résztvevők számát az elmúlt tíz évben az elszállított szennyvíz, és hulladék mennyisége alapján számítottuk. Az eredmények megerősítették a mintavételes méréseket, a sajtóban publikált adatok ezeken a számokon alapulnak. Fentiek alapján úgy véljük, hogy az általunk közzétett adatok objektív képet adnak a résztvevők számáról – mondta a főszervező alapítvány technikai igazgatója.
A Kurultáj fővédnöke 2010 óta Lezsák Sándor, miután a választókörzetéhez tartozó Bugac lett a rendezvény állandó helyszíne. Az RTL korábbi beszámolója szerint a szervező Magyar-Turán Alapítvány az elmúlt tíz évben összesen több mint 4,1 milliárd forint állami támogatást kapott. 2025-ben 700 millió forint érkezett az alapítvány számlájára, 2026-ban 800 millió forintot kértek, végül 600-at kaptak. A kontroll.hu értesülései szerint az összeget még januárban ítélték meg nekik, majd a választás utáni napokban utalta el ténylegesen Hankó Balázs kulturális miniszter.
Felülvizsgálják a több milliárd forint közpénzből működő Lezsák-féle alapítvány intézetének a szerződéseit
A Bugac közösségi oldalán közzétett beszámolóhoz érkezett lakossági bejegyzések szerint másnak is feltűnt a hatalmas aránytalanság. „Hazudott a Kurultaj Szervező Bizottsága? Vagy eltűnt a parkolási díj? Egyértelműen azt nyilatkozták, hogy 200 ezer résztvevő volt a három nap alatt a Kurultaj rendezvényen. Mivel nem valószínű, hogy busszal vagy vonattal, esetleg gyalog érkeztek a vendégek, akkor ez ha minden autóra háromfőt számolunk, akkor is 70 ezer autó. Az 140 millió Ft bevétel. Ebből 70 millió parkolási díj járna az önkormányzatnak. Vagy csak 6000 autó volt (a 12 millió Ft-os parkolási bevételnek megfelelően), ez pedig 18 ezer látogatót jelent. Akkor pedig jó nagyot lódítottak a résztvevők számán!” – írja egy kommentelő.
Ezt is ajánljuk
Már az utasok választhatják ki az ülőhelyüket a MÁV+ alkalmazásban
Imaórát tartott a „politikai foglyokért” a KDNP
Hegedűs Zsolt egy korábban a nyilvánosságtól elzárt tanulmány és két további dokumentum nyilvánosságra hozatalát ígéri
Csaknem tízezer eszközt nem találtak meg az MTVA leltározásakor, a közmédia vezetése feljelentést tesz
Harmincnégy gyermekorvosi körzet legalább tíz éve betöltetlen, országszerte 245 helyen van kitartó orvoshiány











