Érdemes lesz figyelni arra, ki nem megy templomba

A szocializmus idején létrehozott Állami Egyházügyi Hivatalban született iratok és információk akár sokkal súlyosabb hatással lehettek egy lelkész életére, mint az ügynökjelentések – érzékeltette a múltfeltárás bonyodalmait Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A Kossuth Klubban tartott péntek délutáni konferencia, amit a théma21 független protestáns teológiai folyóirat és kör szervezett, arra próbált választ találni, hogy „miért tart tovább az ügynökkérdés, mint az ügynökidőszak”.

A kormány bejelentése szerint november 4-étől nyilvánosságra kerülnek az ügynöklisták. Földváryné Kiss Réka azonban hangsúlyozta – hasonlóan ahhoz, amit nemrég Rainer M. János történész is nyilatkozott a Népszabadságnak –, hogy a névsor mellett csak bizonyos adattípusokat fogunk látni, amelyek mögött nem lesznek történetek. Olyanok neve kerül elő, akiket nagyon különböző körülmények között beszerveztek, azoké nem – vagy nem feltétlenül –, akik alapvetően meghatározták a pártállam és az egyházak működését.

Nem félre, helyére tenni

Vannak, akik egész karrierjüket annak köszönhetik, hogy együttműködtek az állambiztonsággal, és vannak, akiknek a beszervezése „egy teljesen bekényszerített, széttört, megnyomorított” életről tanúskodik. Földváryné Kiss Réka arra figyelmeztetett, hogy senki ne próbálja meg a református ügynökmúltat a november 4-étől olvasható nevek alapján „összerakni”. Ezzel – jegyezte meg – nem félre-, hanem a helyére szeretné tenni az ügynökkérdést.

A református egyházban nem kizárólag püspökök vagy lelkészek érintettek. Az ügynöklisták közzétételének valószínűleg az egyszerű presbiterek, gyülekezeti tagok számára lesz a legkomolyabb következménye, akik valamelyik hozzátartozójukkal találkoznak a nevek között. A lelkészek nézzenek körül a szószékről, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala után kik azok, akik szégyenükben nem mentek templomba – érzékeltette Földváryné Kiss Réka, milyen feszültségek várhatók a gyülekezetekben.

Végtelenül különböző történetek vannak. Meg kell teremteni azok a kereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket megbeszélhessék az egyházukat felelősen szerető közösségek. Nincs jó megoldás, különféle megoldások nehézségeivel kell megküzdeni – mondta.

Történészi, teológiai, etikai, politikai

Az evangélikus Fabiny Tibor professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügynökmúlt feldolgozása nem csupán történészi, hanem teológiai és etikai kérdés is. Az egyik hozzászóló viszont azt állította: elsősorban politikai kérdés.

Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság

A théma21 pénteki rendezvényére elkészült az a kötet, amely a „kegyelmi botrányra” reflektáló, 2025 januárjában tartott Református Megújulási Konferencia felszólalásait és az ahhoz kapcsolódó tanulmányokat gyűjtött egybe. A református lelkipásztorok sem értettek egyet mindenben.

Sándor Balázs szerint például Balog Zoltán püspök, amikor megkérdezték a véleményét az ominózus elnöki kegyelem ügyében, azt tette, ami felelős vezetőként a kötelessége volt: képviselte egyháza 500 éves igei, teológiai meggyőződését, azaz hirdette az Isten kegyelméből való bűnök bocsánatát. Mi a baj ezzel? – kérdezte.

A baj inkább az – vélekedett –, hogy a politikán és a médián keresztül érkező világi támadás hatására a saját egyháza magára hagyta vezetőjét. Nem állt ki mellette, hogy igazolja: Istennél van a kegyelem. Sándor Balázs értékelése alapján felemás dolog egy püspökön számonkérni a kegyelem helyes értelmezését, úgy, hogy azt éppen a püspökkel szemben nem érvényesítik, mert számára nincs bocsánat.

Ismeretes: Balog Zoltán arra hivatkozott, amikor Novák Katalin köztársasági elnöknek kegyelemre javasolta K. Endrét, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilsegítésért elítélt volt igazgatóhelyettesét, hogy ártatlannak hitte az illetőt. A püspök magyarázatára utalva Kodácsy Tamás megállapította: kegyelmet a vétkes kaphat, az ártatlannak igazságra van szüksége.

A kegyelem felszabadít arra, hogy az igazsággal szembenézzünk, a felelősséget vállaljuk és lemondjunk az önigazolásról – tette hozzá Kodácsy Tamás. A kegyelmi ügy ezért teológiai értelemben nem akkor zárul le, amikor megszületnek a szükséges lemondások, választások vagy kommunikációs válaszok. Akkor kezdhet lezárulni, amikor „felismerjük, hogy a kegyelem nem birtokunk és nem eszközünk, hanem Isten szabad ajándéka a vétkes ember számára”.

Más megközelítésből, de szintén az egyház hitelességének kérdését vizsgálta Pecsuk Ottó. Közölte: van az a mértékű vagyonfelhalmozás, amely már védhetetlen és cáfolhatatlan vádirattá válik az egyház ellen. A lelkésznek sokszor olyan érzése van, a református egyház 2010-2026 között úgy lobbizott ki és szerzett meg bizonyos vagyontárgyakat, hogy világosan tudta volna, az egyházi szolgálat mely területéhez lesz rá szükség. Pecsuk Ottó szerint a harácsolás mindig belső rendetlenséget takar, és hosszú távon, évtizedekre ellehetetleníti az egyház társadalmi hitelességét.