Volt olyan gyermek, akit szexuális kizsákmányolója vitt kórházba, hogy utána tovább dolgoztathassa
A csecsemőktől a kiskamaszokig egyre több gyermeket kezelnek szifilisszel a Heim Pál Gyermekkórházban. A fertőzések száma ugrásszerűen emelkedik, miközben a legveszélyeztetettebb fiatalok egy része a szükséges ellátásból is kiesik. A járványügyi helyzet és az ellátórendszer hiányosságai miatt hívott össze szakmai konferenciát az intézet, ahol megrázó eseteken keresztül mutatták be a fertőzött gyermekek kiszolgáltatottságát.
Öt év alatt több mint hatszorosára emelkedett a szifiliszes megbetegedések előfordulása a két év alatti gyermekek körében, a serdülőknél pedig négyszeres növekedést tapasztaltak – ismertette Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója.
A legkisebbeknél egyetlen év alatt is 33 százalékkal nőtt a fertőzések előfordulása. A főigazgató szerint a betegség terjedése az elmúlt időszakban olyan mértékben felgyorsult, hogy az egészségügy önmagában már nem képes hatékonyan kezelni a helyzetet. Nagy Anikó szerint a fertőzések visszaszorításához arra is szükség van, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek felismerjék a betegség tüneteit, tudják, hová fordulhatnak segítségért, és hogyan beszélhetnek a fertőzésről a gyermekekkel és serdülőkkel úgy, hogy az ne keltsen bennük szégyent vagy félelmet.
A főigazgató beszélt arról is, hogy mielőbb szükség lenne a gyorsan elérhető betegutak kialakítására, a szakemberek közös felkészítésére, valamint olyan bizalmas tanácsadási lehetőségek megteremtésére, hogy baj esetén legyenek olyan helyek, ahová fiatalok félelem nélkül fordulhatnak.
A főigazgató a fokozottan veszélyeztetett közösségekben szervezett helyszíni, akár csoportos szűrések lehetőségét is felvetette. Nagy Anikó azt is jelezte, hogy a konferencián összegyűlt szakmai tapasztalatokat az ország más részeibe is szeretnék eljuttatni. A cél, hogy az iskolákban, gyermekotthonokban és más intézményekben dolgozó szakemberek is felkészültebben ismerhessék fel a fertőzéseket, és gyorsabban szervezhessék meg az érintett gyermekek ellátását.
A baj nem kicsi: a Heim Pálban a növekvő esetszámok miatt már külön gyermek-nemibeteg ambulanciát kellett nyitni. Az elmúlt három és fél évben ugyanis egyre több olyan gyermekkel találkoztak, akinél nemcsak a fertőzés kezelése, hanem annak tisztázása is komoly feladatot jelentett, hogy milyen körülmények között betegedtek meg az érintettek illetve annak eldöntése, a szifiliszes gyerek a kezelés alatt/után biztonságban van-e.
Tizenegy fertőzött gyermekből négy ellátása nem volt megfelelően biztosított
Kovács Barbara, a Heim Pál gyermekotthonokban dolgozó egészségügyi szolgálatának munkatársa az elmúlt 13 hónap 11, szexuális úton terjedő fertőzéssel érintett gyermekének ellátását ismertette.
Nyolcuknál szifiliszt, négyüknél gonorrhoeát, vagyis kankót mutattak ki; volt, akinél mindkét fertőzés jelen volt. A gyermekek közül tízen már kikerültek a családjukból, egy gyermeknél pedig folyamatban volt a kiemelés. Az érintettek többsége 14–17 éves volt. A fiatalok között gyakori volt a rendszeres szökés, a szerhasználat, a pszichiátriai ellátás szükségessége, valamint a korábban elszenvedett szexuális bántalmazás vagy kizsákmányolás.
Kovács Barbara szerint egy gyermekotthonban élő fiatal szakvizsgálatának megszervezése sokszor jóval bonyolultabb, mint egy családban nevelkedő gyermeké. A nevelőknek, az ápolóknak, a gyermekvédelmi gyámnak, a kísérőnek és a szakorvosnak egyaránt együtt kell működniük. A vizsgálathoz szükséges beleegyezések és időpontok beszerzése időigényes, közben pedig előfordulhat, hogy a gyermek megszökik az intézményből, vagy másik otthonba helyezik át.
Egy fiatal visszatérő fertőzései és áthelyezései miatt négy különböző ellátóhelyen is megfordult
Az ellátást tovább nehezíti, hogy a területileg illetékes nemibeteg-gondozók egy része már nem működik, vagy nem érhető el bennük megfelelő szakrendelés. Az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférés sem mindig megoldott. Bár a vizsgálati eredmények bekerülnek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT), a gyermekotthonok orvosai nem feltétlenül láthatják a különösen érzékeny, nemi betegségekkel kapcsolatos adatokat. A gyermekvédelmi gyám közreműködése és a papíralapú leletek ezért sok esetben nélkülözhetetlenek a kezelés folytatásához.
A 11 érintett gyermek közül heten legalább egyszer visszajutottak kontrollvizsgálatra, hárman teljesen kiestek a gondozásból, egy gyermek pedig az előadásban ismertetett időszakban még a szükséges ellátáshoz sem jutott hozzá. A szakemberek szerint a fertőzések kezelésében az egyik legnagyobb nehézség éppen az, hogy a fiatalok egy része eltűnik az egészségügyi rendszer látóköréből. Elmaradnak a kontrollvizsgálatok, a szexuális partnerek felkutatása és kezelése pedig sokszor megoldatlan marad. Emiatt az újrafertőződés veszélye erős.
Kétéves gyermeknél is felmerült a szerzett szifilisz lehetősége
Márton Gyöngyi, a Heim Pál Intézet szakorvosa egy három és fél évvel ezelőtti esetet idézett fel. Egy édesanya a kétéves gyermekét a fenekén jelentkező, nem gyógyuló bőrelváltozások miatt vitte bőrgyógyászati vizsgálatra. A vizsgáló orvosban a tünetek alapján felmerült a szifilisz gyanúja, amit a vérvizsgálat később igazolt. A gyermek kórházba került, az orvosok azonban kezdetben azt sem tudták, veleszületett vagy szerzett fertőzéssel állnak-e szemben. Ezért a gyermekvédelmi szerveket és a hatóságokat is be kellett vonni a kivizsgálásba, miközben a családtagok szűrését is meg kellett szervezni. Az előadó szerint akkor még nem álltak rendelkezésükre a mára kialakított betegutak. Az elmúlt három és fél évben azonban a növekvő esetszámok miatt jelentős tapasztalatot szereztek az ilyen gyermekek ellátásában, és több megyei kórházzal, illetve nemibeteg-gondozóval alakítottak ki rendszeres együttműködést.
Veres Klára, a Heim Pál Gyermekkórház szakorvosa több olyan esetet is bemutatott, amelyekben a szifilisz felismerése mellett a gyermekek biztonságának megteremtése is sürgető feladat volt. Egy négyéves kislánynál és kétéves testvérénél is igazolták a fertőzést, a négyéves gyermeknél idegrendszeri érintettséggel. Rendőrségi eljárás indult, a testvérek végül nevelőszülőkhöz kerültek. Az előadó beszélt egy 11 éves, gyermekotthonban élő kislányról is, akinél a szifilisz mellett más szexuális úton terjedő fertőzéseket is kimutattak. A rendszeresen megszökő gyermek két felnőttkorú szexuális partnerről számolt be, de kilétüket nem tudta megadni. A kezelés után mindössze egyszer sikerült kontrollvizsgálatra visszahívni. Hozzátette: a gyermekkorban szerzett szifilisz felvetheti a szexuális bántalmazás lehetőségét, ezért az ilyen esetekben gyermekvédelmi vizsgálatra is szükség lehet. A fertőzés diagnózisa azonban önmagában nem bizonyít bántalmazást: a fertőződés körülményeit minden esetben tisztázni kell.
Fotó: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
A kizsákmányoló maga vitte kezelésre a gyermeket
Fliegauf Gergely pszichológus a szexuális bántalmazást átélt gyermekek ellátásának lelki nehézségeiről beszélt. Tapasztalatai szerint a szifilisszel kórházba kerülő, különösen kiszolgáltatott gyermekek közül sokan korábban többszörös bántalmazást, elhanyagolást és szexuális kizsákmányolást is elszenvedtek. Felidézett egy olyan esetet is, amikor a gyermeket kizsákmányoló személy maga vitte be a kórházba kezelésre, hogy ezt követően tovább folytathassa a kizsákmányolását.
„Ne csak azt kérdezzük meg a gyermektől, hogy mit kapott el, hanem azt is, sőt elsősorban azt, mi történt vele” – hangsúlyozta a pszichológus. Arra figyelmeztetett, hogy a szexuális erőszakot átélt gyermekek számára még egy szükséges orvosi vizsgálat is felidézheti a korábbi bántalmazást.
A gyermek elveszítheti a biztonságérzetét, szégyent érezhet, önmagát hibáztathatja, és a megtorlástól tartva nem mer beszélni a történtekről. Ezért különösen fontos, hogy a gyermek pontosan tudja, milyen vizsgálat következik, kik lesznek jelen, és mi fog történni vele. A szakembereknek időt kell szánniuk a bizalom kialakítására, és arra is figyelniük kell, hogy a gyermek ne kerüljön ismét kiszolgáltatott helyzetbe.
Fliegauf Gergely szerint az egészségügyi dolgozóknak nemcsak a fertőzést kell látniuk, hanem a mögötte lévő gyermeket is. Az ellátásnak pedig nem szabad újabb traumává válnia.
A fertőzés a magzatokat és újszülötteket is veszélyezteti
A szifilisz terjedésének másik súlyos következménye a veleszületett fertőzések számának emelkedése. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a konferencián ismertette: 2025-ben 91 veleszületett szifiliszes esetet regisztráltak, az idén augusztus végéig pedig már százat. A miniszter által részletezett adatok szerint tavaly 19 magzati és két újszülöttkori haláleset kapcsolódott a fertőzéshez.
Az idén július elejéig további 18 magzati és négy újszülöttkori halálesetet jelentettek. A veleszületett szifilisz azért különösen súlyos népegészségügyi probléma, mert megfelelő várandóssági szűréssel és időben megkezdett antibiotikumos kezeléssel a magzat fertőződése nagyrészt megelőzhető. Szeptember elsejétől ezért módosult a várandósgondozás rendje: az első trimeszterben végzett szifiliszszűrést a terhesség későbbi szakaszában meg kell ismételni. A korábbi szűrésekből kimaradt, illetve fokozott kockázatú várandósoknál szüléskor gyorstesztet is kell végezni.
Beszélt arról is, hogy a jogszabályok módosításával lehetővé vált, hogy a várandóst ellátó egészségügyi szakemberek hozzáférjenek a más szolgáltatónál készült szifiliszvizsgálat eredményéhez. Korábban ugyanis előfordulhatott, hogy a laboreredmény már szerepelt az elektronikus egészségügyi rendszerben, az ellátó orvos mégsem láthatta közvetlenül. Hegedűs Zsolt szerint minden veleszületett szifiliszes esetben vizsgálni kell, hogy az anya részt vett-e a várandósgondozásban, megtörtént-e a szűrés, hozzáfértek-e az orvosok az eredményhez, és időben megkezdődött-e a kezelés.
Márton Gyöngyi előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a fertőzés terjedése nem kizárólag magyar probléma. Az Európai Unióban 2024-ben 45 577 szifiliszes esetet jelentettek, több mint kétszer annyit, mint 2020-ban. Magyarországon 2025-ben már csaknem 2500 megbetegedést regisztráltak, és a hazai előfordulás 2024-ben meghaladta az európai átlagot.
A szifilisz azért is terjedhet könnyen, mert hosszabb ideig tünetmentes maradhat. Penicillinnel gyógyítható, de a fertőzésen átesettek nem szereznek tartós védettséget, így ismét megfertőződhetnek. Védőoltás nincs ellene.
Fekete Ferenc, a Heim Pál Intézet orvosigazgatója a megelőzés és a fiatalok szexuális egészséggel kapcsolatos felvilágosításának fontosságát hangsúlyozta. A szexuális úton terjedő fertőzések egy része kezeletlenül súlyos, akár a későbbi termékenységet veszélyeztető szövődményeket is okozhat. A megelőzésben ezért az óvszerhasználatnak, a rendszeres szűrésnek és a fertőzött partnerek kezelésének egyaránt szerepe van.
Ezt is ajánljuk
Ruff Bálint: Jól látszik a polip minden csápja
Felülvizsgálják a több milliárd forint közpénzből működő Lezsák-féle alapítvány intézetének a szerződéseit
Lakossági segítséget kér a rendőrség a csütörtöki budapesti iskolai bombafenyegetések miatt
Irodát nyitott Harkivban az Ökumenikus Segélyszervezet
3,8 milliós sérelemdíjat fizet az Igazságügyi Minisztérium az Átlátszónak a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogsértése miatt
Elégtételt kaptak a tanárok, de a Tiszához is van egy-két szavuk
Szerkesztői válogatás
Döntött az EU-s bíróság, az Orbán-kormány megsértette az uniós jogot az embercsempészek szabadon engedésével és kiutasításával
Bedugult belgyógyászati osztályok nehezítik a sürgősségi ellátást Budapesten









