Belföld

Ruff Bálint: Jól látszik a polip minden csápja

Nagyinterjút adott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteken már kapható Népszabadságnak.

Ruff Bálint: Jól látszik a polip minden csápja
Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

„Azt mondanám, a rendszerváltásügyi minisztériumnak vagyok a vezetője. De igen, a rendszerváltásért is felelős miniszter vagyok. Ez fontos feladat, amelynek próbálok a motorja lenni” – nyilatkozza a holnap utcára kerülő Népszabadságnak Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzáteszi: reményei szerint ez a folyamat hamarosan elérkezik egy olyan pontra, amely már visszafordíthatatlan, s ahonnan kezdve a vállalt feladatát teljesítettnek tekintheti. „Egyébként minden napnak úgy indulok neki, hogy a vállalt feladatot teljesítsem, mert a miniszterség nem tart örökké. Nekem a közhatalom gyakorlása szolgálat, amely a feladat teljesítésével véget ér” – mondja a lapban Ónody-Molnár Dórának.

Ruff Bálint úgy érzi, az elmúlt öt hónapban a rendszerváltás közjogi részét megvalósították, s ez az az új alkotmány megalkotásával és elfogadásával válik majd teljessé, amelyről népszavazás lesz. A gazdaság „orbántalanítása” ennél sokkal komplexebb munka, bőven van feladatuk. Ráadásul az igazságszolgáltatás akkor tud működni, ha a minisztériumi vizsgálatok során olyan megállapítások születnek, amelyek alapján feljelentéseket lehet tenni, és azokat a nyomozóhatóság érdemben tudja vizsgálni.

Ruff az interjúban példaként említi a Kisfaludy-program most befejeződött átvilágítását, amelynek során feltárták, hogy a Covid-járvány miatt bajba került cégek megsegítésére szánt pénz óriási része arra ment, hogy Tiborcz István és körei megvásárolhassák azokat a vállalatokat, amelyek csődbe mentek. Egy külföldi piacra jutással foglalkozó állami vállalat például arra adott 50 milliárd forintot Tiborcz Istvánnak, hogy a Budapesten lévő szállodáját felújítsa.

„Már jól állunk, jól látszik a polip minden csápja. Az a lényeg, hogy az állampolgárok elkezdjenek hinni abban, hogy ezeket az ügyeket az NVVH pártatlanul vizsgálja” – mondja az interjúban, amelyben kitér a társadalmi támogatottság fontosságára is: „A rendszerváltás Magyarország közös projektje, az ereje abból látszik, hogy a kormány iránt töretlen a bizalom”.

A kérdés az, hogy mennyi ideig tarthat ez ki: mi lesz például az elkerülhetetlennek tűnő reformokkal? – kérdi Ónody-Molnár Dóra: „Semmi félelem nincs a megosztó intézkedésektől, annyi van benne, hogy tanultunk elődeink hibájából. (…) Azt meg kell tanulni a múltból, hogy a reform-düh sehova sem vezet” – így a miniszter, aki az alkotmányozás folyamatáról is szót ejt: „Elkészült az erről szóló törvénytervezet, a kormány meg fogja vitatni és be fogja nyújtani az országgyűlés elé. Életre hívunk egy olyan grémiumot, amely az ország legjobb tudósait, szakembereit bízza majd meg a munkával. Ha lesz egy olyan szöveg, amiben széleskörű szakmai és politikai egyetértés mutatkozik, akkor azt társadalmi vitára bocsátjuk.”

Az interjúban szó esik még a tervezett választási törvényről, arról, hogy Ruff milyen változtatásokat preferálna, az árrésstopról és az euró bevezetéséhez szükséges feltételekről, valamint arról is, hogy miért tűnik úgy, mintha egyes tárcáknál káosz lenne.

További részletek a holnap megjelenő Népszabadságban.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás