Ruszin-Szendi Romulusz szerint katonákkal készíttettek jelentéseket róla, miután Magyar Péter mellé állt
Szánalmas, kicsinyes, hazafiatlan, bajtársiatlan, gyáva, politikailag manipulalt embernek nevezte a honvédelmi miniszter azt a meg nem nevezett személyt, aki ezeket a jelentéseket elrendelte.
Súlyos tartalmú jelentések kerültek elém a héten. Olyan dokumentumok, amelyek katonaként, egykori parancsnokként és emberként is mélységesen felháborítottak – közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebookon.
A bejegyzés szerint katonákat használtak fel arra, hogy hétről hétre, hónapokon át jelentéseket készítsenek róla 2025-ben, miután nyíltan Magyar Péter és a Tisza Párt mellé állt. A tárcavezető azt írta, érzelmileg is mélyen megérintette a jelentések tartalma, s felháborítónak nevezte, hogy katonákat használtak fel politikai célokra.
„(…) Ruszin-Szendi Romulusz hazai (…) megítélésének és médiavisszhangjának vizsgálata az Ő poitikai tevékenységével összefüggésében.”A miniszter szerint ez volt a róla készült jelentések deklarált célja. „A Magyar Honvédség katonáival 2025 februárját követően, ahogy kiálltam a nyilvánosság elé Péter oldalán, rendszeres, részletes elemzéseket készíttettek rólam. Hetente, hosszú hónapokon keresztül. Nem egyszerű sajtószemléket. Hetente átlagosan tízoldalas, grafikonokkal, statisztikákkal, elérési adatokkal és politikai értékelésekkel alátámasztott jelentéseket” – fogalmazott. Szemléltetésképp közölte, az egyik heti jelentés például 855 említést, 32,5 milliós becsült elérést és 19 Facebook-bejegyzést vizsgált. Munkaórát, katonai szakértelmet és energiát öltek bele.
A jelentések Ruszin-Szendi szerint egyebek közt azt is részletesen elemezték, hogyan ragadták ki és fordították ellene bizonyos kijelentéseit, hogyan használja ezt a kormányzat, és milyen kommunikáció várható a sorkatonaság kérdésében, amit ellene lehet fordítani. „Arról azonban az általam megismert jelentésekben egyetlen érdemi értékelést sem találtam, hogy mennyit beszéltem a katonák megbecsüléséről, érdekeiről és szolgálati körülményeiről. Pedig amikor 2025 februárjában kiléptem a „fényre”, pontosan értük álltam ki. Jobb szolgálati körülményekért. Nagyobb megbecsülésért. Biztosabb jövőért. Azért, hogy ne lehessen indoklás nélkül, egyik napról a másikra utcára tenni azokat a katonákat, akik szükség esetén az életüket is feláldoznák a hazájukért” – írta a honvédelmi miniszter.
Ruszin-Szendi Romulusz leszögezte, a hadsereg pártpolitikai célú felhasználása szembemegy a katonai hivatás írott és íratlan alapelveivel. A parancsnoki felelősség pedig nem ér véget a parancs kiadásával, hiszen a parancsnok annak céljáért és indokoltságáért is felelősséggel tartozik.
„Különösen érdekes erkölcsi helyzetnek tartom, hogy az, akinek szerepe lehetett ennek a feladatnak az elrendelésében, most éppen tőlem vár támogatást a saját jövőjét illetően. Számomra ez nem gerinces, nem férfias, és semmiképpen sem parancsnokhoz méltó! Elgondolkodtató, hogy valaki miként értelmezi a bajtársiasságot akkor, amikor döntést hoz egy egykori katonatársáról, és miként akkor, amikor a saját boldogulásához van szüksége ugyanennek a „bajtársnak” a segítségére. Azt javaslom neki, először a saját lelkiismeretével számoljon el. Már ha van neki. Bár efelől is komoly kétségeim vannak” – üzente Ruszin-Szendi a meg nem nevezett személynek.
A honvédelmi miniszter ezt követően felvetett az üggyel kapcsolatban egy sor kérdést, majd leszögezte, ő a maga részéről soha nem fog ilyen parancsot kiadni. „Aki ezt elrendte, szánalmas, kicsinyes, hazafiatlan, bajtársiatlan, gyáva, politikailag manipulalt ember, éljen egyenruhaban vagy civilben. És várom, hogy reagáljon, akkor legakább mindenki tudja majd kihez köthető ez a szóban elrendelt feladat” – üzente Ruszin-Szendi Romulusz.
Ezt is ajánljuk
Deutsch Tamás: A Fidesz a biztos pont, vissza kell szerezni a társadalmi többséget
Ruszin-Szendi Romulusz: Lesz lézerfegyvere Magyarországnak
Schmidt Mária: Nincs idő 2030-ig várni, 2029-ben meg kell nyerni az önkormányzati és az EP-választást
Rokkónak is tetszettek a Nagykörúton vonuló büszke romák
A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika, szerinte igazságtalanságtól hemzseg a helyzet, amelybe keveredett











