Belföld

Szülők a gyermekvédelem fogságában – A gyámügy szerint „nehéz múltjuk” miatt nem alkalmasak

Mit élhetett át Alexandra, amikor áprilisban elvették tőle öthetes kisfiát? És mit élhet át amiatt, hogy azóta sem kapta vissza? Írásunk egy fiatal pár gyámhivatali kanosszajárásáról szól.

Szülők a gyermekvédelem fogságában – A gyámügy szerint „nehéz múltjuk” miatt nem alkalmasak
Képünk illusztráció Fotó: Huszár Dávid / Népszava-archív

– Felfoghatatlan! – ezt a szót ismételgette Zoltán, amikor pelenkázta, majd ölelgette nyolc hónapos kisfiát. A férfi 19 esztendős. Dombóváron élő szüleinek hat gyermeket adott a sors, mind a hatan állami gondozásban nőttek fel. Őt magát 10 évesen vették gondozásba, mivel szülei nem gondoskodtak róla. Zoltánnak nincs emléke arról, mi történt vele addig, nem tud felidézni semmit az első tíz évéből, se jót, se rosszat.

A szigetvári intézetben viszont jól érezte magát, megvolt mindene, sőt két olyan pedagógus is tanította, akikre felnézett. A nyolcadik osztály után szakács-segéd tanfolyamot végzett, de szakmájában sosem dolgozott, mivel mindenütt egy év gyakorlatot vártak volna tőle. Ám honnan lett volna gyakorlata, ha anélkül sehová se vették föl? Így, miután kikerült az intézetből, napszámból élt, s anyagi gondjai nem voltak.

Zoltán párja, Alexandra négygyermekes családban nőtt fel, egy nyomorúságos baranyai faluban. Apja fakitermelőként, kertészként és állatgondozóként keresi a kenyérrevalót, a faluban mindenki dolgos embernek tartja őt. Egyedül tartotta el gyermekeit, mivel felesége elhagyta a családot. Akkor Alexandra 4 éves volt. Tíz évvel később anyja magához akarta venni Alexandrát és testvéreit. Szandra szerint az asszony valójában a falusi CSOK-ra és a családi pótlékra hajtva indította az eljárást, mégis megkapta a gyerekeket. Csakhogy azok fellázadtak ellene, ezért anyjuk mindössze egy nap után mindőjüket állami gondozásba adta. A testvérek a szigetvári nevelőbe kerültek, aztán két évvel később apjuk újra magához vette őket.

 

A kezdeti boldogságból kálvária lett

 

Zoltán és Alexandra Szigetváron ismerkedtek össze 2022-ben. Az intézetből szinte mindennap kijöhettek, a havi 5130 forintos zsebpénzből azonban legfeljebb mozira vagy strandra telt, nagynéha. 2024 augusztusától Alexandra újra az apja házában élt, és ott rendszeresen találkozott Zoltánnal. A gyámhatóság azonban továbbra is odafigyelt rá, mivel anyja elköltözése óta veszélyeztetett kiskorúnak minősült. A 18. évét betöltő Zoltán 2025 júniusában odaköltözött Szandiék 2010-ben épített, szobakonyhás portájára. Nyár végén Alexandra áldott állapotba került. Zoltán akkor is csak azt ismételgette, átszellemülten, hogy: “felfoghatatlan”.

A pár azt tervezte, hogy a kicsi megszületése után is ott laknak majd Alexandra apjánál, így elkezdtek vásárolni babaholmikat. Zoltán a szülés előtt apasági nyilatkozatot akart tenni, de a pár bármelyik hivatalhoz fordult, elakadtak. A csányoszrói anyakönyvvezető a sellyei gyámhivatalhoz irányította őket, onnan “passzolták” őket tovább Szandi esetmenedzseréhez. Utóbbi azt mondta, ez nem az ő hatásköre. Ezután felhívták a sellyei gyámügyet, de az ott szolgálatban lévő asszisztens nem tudott segíteni.

Közvetlenül a szülés előtt Zoltán újra szeretett volna apasági nyilatkozatot tenni, a párt a sellyei gyámügyre Szandi apja kísérte el, mivel – 17 és fél éves lánya gyámjaként – a nyilatkozathoz ő is kellett. A gyámügyes azt mondta: nem járul hozzá az apai elismerő nyilatkozathoz; ha majd megszületik a gyerek, akkor kérjék újra. Ugyanakkor két lehetőséget vázolt a pár előtt. Vagy nevelőszülőknek adják majd Szandi gyermekét, vagy szülés után a lány és a kicsi anyaotthonba kerül. Utóbbi esetben Szandi 18 évesen jöhet majd ki az otthonból, és csak akkor költözhet össze ő és a babája Zoltánnal, ha a fiatalembernek lesz bejelentett állása és megfelelő lakása. Szandi apjának 40 négyzetméteres házába nem mehetnek a gyerekkel, mivel – a gyámhatóság szerint –ott szűken lennének (a házban lakott és lakik még Szandi két testvére is, így hatan lettek volna ott, a család azonban boldogan vállalta az átmeneti szűkösséget).

 

Rendőrök és gyámügy

 

2026. március 12-én Alexandra megszülte fiát, Ábrahámot. A kórházból az anyát és gyermekét nem engedték haza a falujába, hanem a gyámügy utasítására elvitték a komlói anyaotthonba, és Ábrahámot nevelésbe vették. Az anyaotthonban Zoltán nem látogathatta gyermekét, hisz ahhoz kellett volna az apasági nyilatkozat, párjával is csak a kapuban beszélhetett 2-3 percig. Szandinak egy hónap elteltével elege lett az anyaotthoni bezártságból és Zoltán hiányából. Elmondása szerint nem mehetett ki a szabadba Ábrahámmal, ráadásul amíg ebédelt, többször is meglopták, elvitték fia cumiját, ruháját, takaróját. Április 17-én délután ötkor a lány gyermekével eljött az otthonból, és elutazott dunaszekcsői barátnőjéhez. Ott végre találkozhatott Zoltánnal, és együtt lehetett a család. Legalábbis este 9-ig. Akkor rendőrjárőr érkezett, a lányt és gyermekét elvitték. Kihallgatták Szandit, aki azt állította visszatért volna a komlói otthonba, de egy kis időt együtt akart végre lenni Zoltánnal.

Szandival pár nap múlva közölték, hogy a gyámhatóság úgy döntött, Ábrahámot elveszik tőle, és csecsemőotthonba viszik. A zokogó-könyörgő lányt körbeállták, hogy ne gátolhassa meg a határozat végrehajtását, majd Ábrahámot elvitték Marcaliba. A gyermekétől elválasztott anya ezután hazautazott apjához, ahol együtt élhetett párjával. A fiatalok helyzete elkeserítő volt, mert Ábrahámot a gyámhatóság határozata alapján csak kéthetente látogathatták az egyik pécsi nevelőotthonban. Ők meg is jelentek a találkozásra kijelölt napon, ám Ábrahámot nem hozták el Marcaliból. Kiderült, hogy erre nincs mód, ezért a gyámhatóság úgy módosította határozatát, hogy a szülőknek kell Marcaliba utazniuk, ha látni akarják fiukat.

 

Furcsa válaszok a hatóságtól

 

Szandi falujából tömegközlekedéssel négy óra alatt lehet eljutni a Somogy megyei városba. A szülők úgy érzik, azért vitték ilyen messzire Ábrahámot, hogy kifárasszák őket, hátha feladják a küzdelmet, és végleg elvehessék tőlük gyermeküket. Nem értették, Ábrahámnak miért nem találtak közelebbi helyet, valahol Baranyában; miért nem az a cél, hogy a szülők minél gyakrabban és könnyebben találkozhassanak vágyott gyermekükkel? (Akit egyébként sem azért vettek el tőlük, mert rosszul gondoskodtak róla, hanem azért, mert nem bíztak abban, hogy az állami gondozásban felnőtt szülők képesek lesznek jól ellátni gyermeküket.) Amikor Alexandra megkérdezte, hogy miért csak kéthetente lehet együtt Ábrahámmal, azt felelték neki, hogy a kisfiút frusztrálná a sűrűbb találkozás. Ezzel a válasszal sem tudtak mit kezdeni.

Alexandra és Zoltán tehetetlennek érezték magukat a hatósággal folytatott harcban, ezért a FreeDrom Egyesület jogsegély-szolgálatához fordultak. Heindl Péter, a szolgálat vezetője – a pár szenvedését átérezve – május 5-én beadványt nyújtott be gyámhivatalhoz, hogy vonják vissza az Ábrahám nevelésbe vételéről hozott döntést. A jogász szerint a gyermeket a szülőktől elszakító gyámhivatali végzés megalapozatlan állításokra épül. Például arra, hogy Alexandra felelőtlen szülőként viselkedett, amikor gyermekével engedély nélkül eljött az anyaotthonból. Heindl nem látta bizonyítottnak a felelőtlenséget, a lány egyszerűen csak találkozni akart párjával, amiképp Zoltán is vele és gyermekével. Ez természetes igény, érvelt Heindl, a hivatalnak nem gátolni kellett volna a kapcsolattartást, hanem – látva a pár őszinte szándékát és összetartozását – segíteni a családegyesítést.

 

Az intézetis múlt miatt nem bíznak a szülőkben 

 

A szülők és a jogsegélyszolgálat fél év alatt nem érték el céljukat, ezért lapunkhoz fordultak, hogy megosszák velünk sikertelenségük lélekölő históriáját. Beszéltünk velük, és elolvastuk a jogsegélyszolgálat esetleírását. Ennek alapján nem állíthatjuk, hogy a gyámhatóság jogszerűtlenül végezte volna dolgát, azt viszont igen, hogy a szülők iránti empátiának, vagy segítőkészségnek a nyomát sem fedeztük az ügyintézés elemeiben.

Jellemző momentum, hogy Ábrahám megszületése után sem segítették Zoltán apasági nyilatkozatának elfogadását. Bár a két szülő és Alexandra apja elmentek a gyámhivatallal egyeztetett időpontra, ám a gyámügy illetékes munkatársa nem jelent meg. Később pedig az gátolta Zoltán apasági nyilatkozatát, hogy Szandra apjának pár napig ideiglenes személyi igazolványa volt, amit nem fogadtak el. Holott – a jogszabályok szerint – az ideiglenes személyi alkalmas a gyámügyek intézésre. Végül Zoltán apaságát mégis bejegyezték, de amíg ez hiányzott, nem láthatta gyermekét. Érthetetlen mi volt az oka ennek az időhúzásnak, és hogy a hivatal miért volt ennyire közömbös Zoltán törekvésével szemben.

A szülők továbbra sem kaphatják meg gyermeküket, mert a gyámhatóság még mindig nem látja őket alkalmasnak fiuk nevelésére. Július óta a szülők komfortos bérlakásban laknak egy kisvárosban (egy alapítványtól bérlik havi 70 ezer forintért plusz rezsiért), és Zoltánnak négy hónapja bejelentett állása is van; parkgondozóként havi 282 ezer forintot kap kézhez. Alexandrának is volt munkája, később felmondott, és jelenleg újat keres. De ő alapvetően arra készül, hogy ha megkapja Ábrahámot, gyesre megy.

Heindl Péter szerint a két fiatal azért nem kapja meg gyermekét, mert egykor veszélyeztetett kiskorúként nőttek fel, és évekig nevelő intézetisek voltak. Ám ők épp azért akarnák minél hamarabb megkapni fiukat, hogy mindent megadjanak neki, és saját történetük ne ismétlődjön meg. Heindlnek azt mondták a gyámhatóságnál: egyelőre nem látják, hogy a szülők képesek lesznek-e felnevelni Ábrahámot, ezért nem adják vissza őt Szandráéknak. A jogász erre reagálva megállapította, hogy ez előítéletes gondolkodás; ilyen alapon egyetlen szülő se kaphatná meg első gyermekét, hisz korábban nem bizonyították szülői rátermettségüket.

Úgy tűnik, a gyámügy kritikusan vizsgálja Alexandra és Zoltán nevelői érettségét. Azt viszont nem vizsgálják, hogy a hivatal megtett-e mindent Ábrahám családba kerülése érdekében, hisz mégiscsak ez lenne az üdvös cél. Érthetetlen, miért nincs nyoma a dokumentumokban a hatóság felkaroló, (a nevéhez illő) gyámolító szándékának, és hogy miért nem segítették Zoltán apasági eljárását, vagy vizsgálták-e, hogy az anyaotthon börtönszerű szabályai megfelelőek-e egy kismama és csemetéje számára. 

 

„Nincs ügyfélfogadás!”

 

Felhívtam a sellyei gyámhivatalt, és a telefont felvevő hölgynek elmondtam, találkozót kérnék a hivatal vezetőjétől, mivel egy, a lapunkba szánt cikk okán beszélni szeretnék vele. A hölgy válasza annyi volt: nincs ügyfélfogadás. Mikor tudtára adtam, hogy nem ügyfél vagyok, hanem újságíró újra és újra azt ismételte: nincs ügyfélfogadás, nincs ügyfélfogadás, nincs ügyfélfogadás.

Átfutott rajtam: ha egy újságíróval ezt megteszik, hogyan bánhatnak egy tőlük függő, az érdekeit gyenge szinten képviselni tudó 18 évessel? Utóbb kiderült, hogy a sellyei gyámhivatallal igényelt beszélgetést a Baranya Megyei Kormányhivatal engedélyezheti, ezért írásban arra kértem őket: az illetékes gyámügyesek avassanak be az Alexandra ügyében hozott döntéseik miértjeibe. A hivatal azt válaszolta, hogy a gyermek érdekeire való tekintettel nem adhatnak harmadik személynek felvilágosítást; meg is hivatkozták az idevágó jogszabályok számát.

A levelet ezután hozzáértő jogászoknak is eljuttattam, akik szerint a hivatkozás ez esetben nem állja meg a helyét. A cikk ugyanis azt szeretné kideríteni – a szülőktől kapott írásos meghatalmazással –, hogy a nyilvánosságot vállaló, felnőtt korú pár miért nem kaphatja meg a gyermekét. Ilyenkor az újságíró nem közérdekű adatigénylőként, hanem a szülők polgári jogi és közigazgatási képviselőjeként jár el, ezért kérdéseire választ kell kapjon. A gyermek érdekeit – természetesen – ez esetben is óvni kell, épp ezért riportunkban megváltoztattuk nevét, szülei lakhelyét pedig nem pontosítottuk. De ez a cikk nem is a gyerekről szól, hanem szülők küzdelméről. És a hatóságról, amelynek működését a nyilvánosság igenis kontrollálhatja.

 

A találkozás

 

November 8-án találkozhattam Ábrahámmal. Szülei hétvégére hazavihették őt. Először tehették meg. Csaknem nyolc hónapot kellett erre várniuk. Alexandra és párja úszott a boldogságban, babusgatták, etették, itatták, pelenkázták, fürdették, altatták Ábrahámot. Zoltán csak az morogta, hogy: “felfoghatatlan”.

A jelek alapján Ábrahámnak jó sora van Marcaliban, erről vall a fiúcska kiegyensúlyozottsága, jókedve, barátkozó viselkedése, elemi kíváncsisága. Vasárnap délután viszont a család varázslatos harmóniája megszakadt, a csupa mosoly kissrácot a szülőknek vissza kellett vinniük Marcaliba. Hogy aztán két hétig megint várjanak rá. Tényleg felfoghatatlan.

„Az OGYSZ-nél látszik, hogy a gyermekvédelem iránt érzéketlen második vonal ugyanott van”

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás