Spanyol futballista halála: rendőrségi nyomozás indult, a kapus felelősségét is vizsgálhatják
Az eldiario.es által idézett ügyész szerint a sportolás közben okozott sérülések általában nem büntethetők, kivéve, ha a történtek szándékos támadásnak minősülnek.
A spanyol rendőrség vizsgálatot indított Jesús de Miguel halála miatt, miután a Tenerife 30 éves csatára a hétfői, Andorra elleni mérkőzésen összeütközött az ellenfél kapusával. A játékos másnap reggel a kórházban meghalt.
A nyomozás célja a történtek körülményeinek tisztázása, ám a hatósági eljárás önmagában nem jelenti azt, hogy bűncselekmény történt, vagy hogy a kapus büntetőjogi felelőssége megállapítható.
A spanyol másodosztályú bajnoki hajrájában, 2–2-es állásnál az Andorra kapusa, Jesús Owono messze kifutott a kapujából, hogy megszerezzen egy előrevágott labdát. A labdáért érkező De Miguel-lel összeütközött, a támadó pedig a földre került. A játékvezető azonnal kiállította Owonót, a mérkőzést pedig félbeszakították. De Miguel a pályán rosszul lett, újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították. Állapota később tovább romlott, és kedden reggel, 30 éves korában meghalt.
Meghalt a spanyol csatár, aki a pályán szenvedett súlyos sérülést
Nem természetes halál esetén szokásos eljárás
A spanyol országos rendőrség emberölési ügyekkel foglalkozó csoportja indított vizsgálatot. A Reuters rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az eljárás a gondatlanságból elkövetett emberölés lehetőségét is érinti. A Kanári-szigetek igazságügyi hatóságai ugyanakkor hangsúlyozták: nem természetes halál esetén a bírósági vizsgálat megindítása a szokásos eljárás része. Ez tehát még nem jelent vádemelést, és nem bizonyítja a kapus büntetőjogi felelősségét.
A spanyol ügyészség egyelőre a rendőrségi jelentésre és az orvosi dokumentációra vár. A Cadena SER beszámolója szerint csak ezek ismeretében döntenek arról, indítanak-e önálló ügyészségi vizsgálatot, vagy az ügy a bíróság elé kerül. José Luis Sánchez-Jáuregui, Santa Cruz de Tenerife vezető ügyésze az eldiario.es-nek úgy fogalmazott, hogy „nagyon nehéznek” tartja a büntetőeljárás megindítását. Szerinte a történtek egy mérkőzés közbeni játékszituációban következtek be, ezért a játékvezetői jelentés és a sportfegyelmi testület értékelése is fontos lesz.
Megállapítható-e a gondatlanság?
A jogi kérdés az, hogy a kapus megmozdulása túllépte-e a labdarúgás természetes kockázatának kereteit, és megállapítható-e olyan gondatlanság, amely büntetőjogi következményekkel járhat. Az eldiario.es által idézett ügyész szerint a sportolás közben okozott sérülések általában nem büntethetők, kivéve, ha a történtek szándékos támadásnak minősülnek. A vizsgálatnak ezért a játékvezetői jegyzőkönyv, a felvételek, a tanúvallomások és az orvosi szakvélemény alapján kell tisztáznia a körülményeket.
A tragédia után a kapus Jesús Owono közösségi oldalait elárasztották a támadó/mocskolódó kommentek, a kapus pedig inaktiválta fiókját. A Tenerife közleményében a klub a gyásztól megrendülten tudatta játékosa halálát: „Nincsenek vigasztaló szavak, semmi sem enyhítheti ezt a fájdalommal túlcsorduló érzést.” A klub támogatásáról biztosította a családot, a hozzátartozókat és a szurkolókat. A spanyol szövetség a tragédia miatt elhalasztotta a keddi kupamérkőzéseket.
Ezt is ajánljuk
Marco Rossi három újonccal és egy visszatérővel hirdetett válogatott keretet
Meghalt a spanyol csatár, aki a pályán szenvedett súlyos sérülést
„Bekereteztetem ezt a képet, és kirakom otthon a falra!”
Hogyan lehet megállítani az átlagosan 4,6 gólt szerző BL-címvédőt? Gulácsi Péteren a világ szeme
Zverev a világ tetején: Néha az élet legjobb dolgaira érdemes várni









