Már legalább öt gyerekről tudni, aki olyan édességet kapott a halloweeni ünnepségen, amiben életveszélyes tárgy volt
A rendőrség ismeretlen elkövető ellen indított nyomozást.
Már öten találtak életveszélyes tárgyakat a halloweeni édességgyűjtésen részt vevő gyerekek édességeiben Gyömrőn és környékén – írja a 24.hu. Tegnap lapunk is beszámolt arról, hogy súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a Monori Rendőrkapitányság, miután a Kisberk Szabolcs vezette helyi önkormányzat jelezte, hogy a Liget Lakóparkban rendezett halloweeni ünnepségen az egyik gyermek olyan karamellás cukorkát kapott, amelybe egy szöget rejtettek. A mi hazánkos polgármester a Blikknek elmondta, az önkormányzat felhívása után újabb bejelentéseket kaptak. A bűncselekmény szándékossága biztosra vehető, az önkormányzat megtette a feljelentést.
Gyömrő mellett a közeli Péteriben is találtak olyan cukorkát, amibe szintén el volt rejtve egy fémdarab. A nyomozó hatóság előtt jelenleg összesen öt konkrét eset ismert. A gyömrői önkormányzat arról is tájékoztatott, hogy a halloweeni esemény során egy gyermek rosszul lett, emiatt orvosi ellátásra szorult. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a rosszulléte összefüggésben áll-e a veszélyes édességgel.
Kisberk Szabolcs leszögezte, gyermekek testi épségét veszélyeztető cselekményekkel szemben a városvezetés zéró toleranciát képvisel. A szülőktől mindemellett azt kérte, alaposan ellenőrizzék a gyermekeik által gyűjtött édességeket, és beszélgessenek velük arról is, miért fontos az elővigyázatosság. A lakosságot arra kérte, hogy ha bárki hasonló esettel találkozott, haladéktalanul értesítse a rendőrséget, az érintett édességet és annak csomagolását pedig őrizze meg a hatósági vizsgálat számára.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen elkövető a Gyömrőn tartott halloweeni utcai rendezvényen kihelyezett cukorkákba hegyes fémtárgyakat, tűket és szögeket rejtett. Az édességekből a rendezvényen részt vevők közül többen is fogyaszthattak, illetve vihettek magukkal. Azok jelentkezését várják, akik a rendezvény idején és helyszínén látták az édességek kihelyezését, vagy gyanús, szokatlan viselkedésű személyt észleltek, illetve azokét is, akik a helyszínről származó édességből fogyasztottak, vagy abban idegen tárgyat, például tűt vagy szöget találtak. A rendezvény környezetében közlekedő autósokat szintén arra kérték, hogy segítsék a nyomozást, hátha a gépjárművük fedélzeti kamerája rögzíthette az eseményeket.
Bejelentést akár névtelensége teljes megőrzése mellett az alábbi ingyenes csatornákon tehet: ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 06-27-505-600-as telefonszámon, illetve hivatali munkaidőben, személyesen, a Monori Rendőrkapitányságon – jelezték.
Rémisztő halloweeni tréfa: Gyömrőn valaki szöget rejtett a gyermekeknek szánt karamellás cukorkába
Ezt is ajánljuk
244 világháborús robbanótest került elő egy Üllői úti építkezésről
Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata kávézója egy évig sem bírta
Virágzik a digitális túlvilágipar, mesterséges intelligenciával keltik életre a halottakat
A szezon leghidegebb hajnala volt a vasárnapi
Életszentség és csendes emlékezés: a novemberi kettős ünnep teológiája és liturgiája











