Zachariassen duplájával győzte le a Ferencváros a Plzent, amely a hajrában csak szépíteni tudott
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is százszázalékos a főtáblán.
Meglepetésre Radnóti Dániel védte a Ferencváros kapuját. A 20 esztendős hálóőr az idényben eddig kizárólag a másodosztályban listavezető Soroksár színeiben lépett pályára. Balogh Tamás kapusedző a klub közösségi oldalán indokolta meg a döntést még a mérkőzés kezdete előtt, mint mondta: a fiatal szabály az egyetlen egy oka, amit szeretnének tartani.
„A bajnokságban döcögünk, ott nem úgy jönnek az eredmények, ezért megpróbálunk minél több fiatal percet összeszedni az Európa-ligában. Nyilván ebben van rizikó, hiszen nagyon fiatal, nem játszott még ilyen mérkőzést. Ettől függetlenül látjuk edzeni, dolgozni, jól ismerjük, mivel évek óta velünk van. Úgy gondoltuk, most jött el az ideje, hogy őt bedobjuk, aztán meglátjuk, a teljesítményével hozzá tud-e járulni ahhoz, hogy még több fiatal percet gyűjtsünk általa” – fogalmazott.
Radnótinak a 11. percben kellett először közbeavatkoznia, akkor Memic húsz méterről eleresztett löketét tolta ki a léc alól. Az első hazai lehetőség a 16. percben jött, Lisztes látványos sarkazása után Birmancevic rossz megoldást választott, lapos lövését Tapaj könnyedén védte.
A folytatásban Birmancevic földön megpattanó kapáslövése volt csemege a 22 éves szlovák kapusnak, aki nem sokkal később Zachariassen nem túl erős próbálkozását is hárította. A 38. percben Gabriel veszélyztetett, első próbálkozása még elakadt a blokkban, másodszor pedig Radnóti állta újtát a labdának.

Cadu, a Ferencváros (j) és Alexandr Sojka, a Plzen játékosa Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A 49. percben aztán Zachariassen szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak, Birmancevic hozta ziccerbe a 32 éves norvég játékost, aki tíz méterről jobbal a bal alsóba gurított (1-0). A folytatásban Radoslav Kovac három cserével próbált frissíteni csapatán, miközben a ferencvárosi rohamok elkezdtek alábbhagyni.
A 77. percben Birmancevicet buktatták a csehek tizenhatosán belül, azonban hosszas vizsgálat indult, hogy lesen volt-e. A játékvezető végül jelezte, tizenegyest ítél. Zachariassen állt a labda mögé, megvárta míg Tapaj elvetődik, és a kapus helyére helyezte a labdát (2-0).
A második bekapott gól után úgy tűnt, elvesztette a hitét a Plzen, a 90. percben azonban mégis összejött a szépítés a cseheknek. Egy bal oldali szöglet után Dweh próbálkozását még védte Radnóti, de a kipattanót a nem sokkal korábban csereként beálló Visinsky a hálóba kotorta (2-1). A hétperces végjátékban a csehek mentek még előre, azonban újabb gólt már nem tudtak szerezni.
A Ferencváros vasárnap a Kisvárda vendége lesz az NB I 10. fordulójában.
Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló
Ferencváros – Viktoria Plzen (cseh) 2-1 (0-0)
Groupama Aréna, 16.686 néző. Játékvezető: Damian Sylwestrzak (lengyel)
Ferencváros: Radnóti – Osváth, Raemaekers, M. Gómez, Cadu – Corbu (Madarász, 90.), Nagy Á. – Yusuf (Maiga, 84.), Zachariassen, Birmancevic (O’Dowda, 84.) – Lisztes (Arzani, 64.).
Plzen: Tapaj – Gabriel, Dweh, Prebsl, Doszki – Hrosovsky (Cerv, 64.), Pirgic – Memic (Visinsky, 78.), Panos (Ladra, 64.) , Sojka (Lawal, 78.) – Kabongo (Faal, 64.).
Gólszerző: Zachariassen (48., 81.), illetve Visinsky (90.)
Újabb komoly erőpróba vár a Ferencvárosra az Európa-ligában
Ezt is ajánljuk
Kerkez Milost levették az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról
Őrizetbe vették a náci rigmusokat skandáló Hajduk-szurkolókat
Pórul járt az üzér, aki hétszer adta el jegyét a magyar-ír labdarúgó-mérkőzésre
Gulácsi Péter csütörtökön már újra klubcsapatában edzett
Borbély Balázs: saját hibánkkal tettünk izgalmassá egy tiszta mérkőzést











