Belföld

Megvétózta a lengyel elnök az Emberi Jogok Európai Bíróságán született döntések végrehajtásáról szóló törvényt

Az elnöki vétót csak háromötödös többséggel utasíthatja el a szejm, ekkora többsége azonban nincs a Donald Tusk vezette kormánykoalíciónak.

Megvétózta a lengyel elnök az Emberi Jogok Európai Bíróságán született döntések végrehajtásáról szóló törvényt
Fotó: Ezra Acayan / POOL / AFP

Vétót emelt a lengyel államfő három törvény ellen, köztük az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által hozott döntések lengyelországi végrehajtásáról szóló jogszabállyal szemben – ezt maga Karol Nawrocki közölte csütörtökön az X-en közzétett videóban.

A megvétózott törvényt a parlament szeptemberben szavazta meg. A jogszabály új mechanizmusokat szab meg a 46 tagországot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő EJEB döntéseinek végrehajtásához. A törvény előterjesztői azzal érveltek, hogy az utóbbi időben megnőtt azoknak ítéleteknek a száma, amelyeket az EJEB Lengyelország ellen hozott, és amelyek végrehajtása még mindig folyamatban van.

Karol Nawrocki azzal magyarázta a vétót, hogy bár Lengyelországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelességvállalásait, ennek összhangban kell lennie az állam alkotmányos berendezkedésével és a bíróságok függetlenségének az elvével. Az államfő azzal érvelt, hogy a törvényhozók a jogszabályban „szándékosan és tudatosan” nem határoztak meg olyan eljárást, amely szerint akkor lehetne eljárni, amikor az EJEB-ítélet végrehajtása „egyenesen ellentmondana” a lengyel alkotmánynak.

Nawrocki azt is kifogásolta, hogy a törvény elősegítette volna a lengyelországi bírósági döntések kétségbevonását „azon ürügy alatt, hogy foganatosítani kell a nemzetközi megoldásokat”. Bírálta továbbá, hogy a jogszabály értelmében a mindenkori külügyminiszter döntene arról, hogy az adott EJEB-ítélet végrehajtásáért melyik lengyelországi szerv felelne. Ezzel a külügyminisztert példa nélküli jogosultsággal ruháznák fel arra, hogy befolyásolja az igazságügy működését – fogalmazott Nawrocki.

Az elnöki vétót a parlamenti alsóház (szejm) az újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ekkora többsége az alsóházban.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás