Magyar tehetségek nemzetközi fesztiválokon: lezárult a GrassrEUts projekt
Olyan helyekre jutottak el magyar előadók egy nemzetközi projekt keretében, amelyre önerőből még itthon a legnépszerűbbek közül sem sikerül mindenkinek: lezárult a kétéves GrassrEUts projekt.
„Nekünk könnyű dolgunk van olyan szempontból, hogy tudjuk, kinek kell szólni és meg is tudjuk őket kérdezni, rengeteg a személyes kapcsolat” – beszélt a tapasztalatokról lapunknak Bóna Márk, a Sziget booking&produkciós supervisora, mikor arról kérdezzük, mekkora lobbimunka eljuttatni egy magyar előadót a nagyobb nemzetközi fesztiválokra. Erre ugyanis az elmúlt két évben a Kreatív Európa program keretében indított GrassrEUts projekt most több feltörekvő előadónak is lehetősége adódott.
Az Európai Unió által támogatott kezdeményezés 2024 novemberében indult azzal a céllal, hogy a kontinens országainak zenéjét népszerűsítse a nemzetközi színpadokon: máskülönben erre az előadók töredékének nyílik csupán lehetősége részben a nyelvi korlátok, a kapcsolatrendszerek végessége és persze az óriási verseny miatt.
A horvátországi Sea Star fesztivál, a Sziget, a tunéziai Tabarka Jazz Festival és a portugál NOS Alive adott a bemutatkozásra lehetőséget egy tehetségkutatókon keresztül. Mivel a projekt nem titkolt célja egy igazságosabb zenei szféra létrehozása is, így a többfordulós zenei verseny nemzetközi szinten kezdődött, és a közönség véleménye, egészen pontosan szavazata döntött. Minden országban öt ígéretes előadót választottak ki (köztük a Music Saves Ukraine jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően ukrán művészeket is), akik felléphettek helyi fesztiválokon, majd innen országonként végül két kiemelkedő produkció kapott lehetőséget, hogy nemzetközi szinten is bizonyítson.

Bóna Márk – Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság
A projekt lezárására rendezett budapesti sajtótájékoztatón az egyik nyertes magyar fellépő, a SONYA zenekar énekesnője, Korbucz Sonya arról beszélt, ezzel a lehetőséggel arra is esélyt kaptak, hogy a Magyarországon kevésbé ismert shoegaze és posztrock műfajokat ötvöző zenéjüket olyan közönség előtt is megmutathassák, ahol jóval nagyobb tömeget vonz ez a hangzásvilág: például a portugál NOS Alive fesztiválon.
A másik nyertes magyar énekesnő, Saya Noé a tapasztalatokkal kapcsolatban hozzátette, ő maga már a GrassrEUts előtt is megtapasztalta, milyen hatalmas erőforrást igényel egy nemzetközi, akár több állomásos turné megszervezése, így véleménye szerint az ehhez hasonló kezdeményezések legalább a szervezés és az ehhez szükséges anyagi és emberi erőforrások terhét némileg leveszik a művészek válláról.
Kurucz Orsolya, a program munkatársa és Bóna Márk a sajtótájékoztatón kiemelte, a GrassrEUts a zenei szektor több sürgető kihívására is reagál, köztük a fesztiválok fenntarthatósági kérdéseire és a szférában még mindig gyerekcipőben járó nemek közötti egyenlőség megteremtésére – utóbbiban tetemes részt vállal a norvég KUN Egyenlőségi és Sokszínűségi Központ.
Az MTI kérdésére Bóna Márk elárulta, némileg átalakítva, a folyamatokat leegyszerűsítve, de tervezik a projekt folytatását, bevonva több partnert, köztük más nemzetközi fesztiválokat is.
Ezt is ajánljuk
Benjámin Netanjahu elrendelte a vádemeléseket a NAZA dokumentumfilm interjúalanyai ellen
Magyar film nincs, de koprodukciós alkotásunk szerepel a 39. Európai Filmdíj-átadó gála díjaiért versenyző alkotások között
Ókori szicíliai vázát adott vissza az Amszterdami Egyetem múzeuma
Czetz Balázst nevezték ki a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának
Magyar Péter nem tartja kardinális kérdésnek, de ha a Partizánnak fontos, megnézik a fóliázással kapcsolatos szabályozást











