Gazdaság

Borúlátóbbakká váltak a magyar vállalkozók, a többségük legfeljebb hatszázalékos minimálbér-emelést tartana elfogadhatónak

Romlott a vállalkozások üzleti hangulata, visszaesett a beruházási kedv, és egyre többen tartanak veszteséges működéstől. A cégek egyelőre bizalmat szavaznak az új gazdaságpolitikának, de hiányolják a konkrétumokat. A jövő évi minimálbér-emeléssel kapcsolatban pedig kifejezetten óvatosak.

Borúlátóbbakká váltak a magyar vállalkozók, a többségük legfeljebb hatszázalékos minimálbér-emelést tartana elfogadhatónak
Romlott a vállalkozók hangulata, hiányolják az új gazdaságpolitika részletezését Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava-archív

A második negyedévi javulás után ismét romlott a magyar vállalkozások hangulata. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint az Egyensúly Intézet közösen készített, harmadik negyedéves VOSZ Barométerének összesített mutatója 52-ről 50 pontra csökkent, és visszatért a semleges tartományba. A visszaesés elsősorban az üzleti kilátások és a beruházási szándékok gyengülésével magyarázható.

Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet vezető kutatója a felmérés keddi bemutatóján úgy értékelte, hogy a vállalkozások részéről továbbra is érzékelhető egyfajta megelőlegezett bizalom az új gazdaságpolitika iránt, ám ez egyre nagyobb bizonytalansággal párosul. A cégek ugyanis még nem látják világosan, milyen ágazatokat és vállalatokat részesít majd előnyben a kormányzat, hogyan alakul a támogatáspolitika, és milyen feltételekkel juthatnak fejlesztési forrásokhoz.

A bizonytalanság növekedését a számok is alátámasztják. A VOSZ-tagok körében 14-ről 22 százalékra emelkedett azok aránya, akik a kiszámíthatatlanságot tartják a gazdaság egyik legfontosabb problémájának. A magas adóterheket említők aránya 4-ről 13 százalékra ugrott, miközben a korrupciót kiemelők aránya 13-ról 4 százalékra csökkent. A VOSZ-on kívüli vállalkozásoknál ugyancsak erősödött a kiszámíthatatlansággal kapcsolatos aggodalom, 15-ről 20 százalékra.

Kozák hangsúlyozta, hogy a bizonytalanság ezúttal nem elsősorban a gyakran változó jogszabályoknak szól. Sokkal inkább annak, hogy a vállalkozások még nem ismerik az új gazdaságpolitikai prioritásokat.

 

Fogy a bizalom, elmaradnak a megrendelések

 

Az üzleti hangulat alindexe 63-ról 58 pontra csökkent. A következő negyedévre vonatkozó kedvező várakozások aránya 67-ről 60 százalékra, az egyéves kilátásoké 70-ről 63 százalékra esett. A VOSZ-tagok között a gazdasági helyzet romlására számítók aránya 30-ról 44 százalékra emelkedett.

A saját vállalkozásuk egyéves kilátásait kedvezően megítélő VOSZ-tagok aránya ugyancsak jelentősen, 67-ről 57 százalékra csökkent. Bár ez még mindig többségi optimizmust jelez, Kozák szerint a változás iránya már egyértelműen kedvezőtlen.

A mindennapi üzletmenetben továbbra is a munkaerőhiány az egyik leggyakrabban említett probléma, 15 százalékos aránnyal. A megrendelések elmaradását 13 százalék jelölte meg, a vásárlóerő csökkenését pedig 8 százalék, utóbbi arány ugyanakkor korábban még 17 százalék volt.

A vállalkozások saját működésüket illetően is óvatosabbá váltak. A veszteséges működéstől tartók aránya 24-ről 28 százalékra emelkedett. Az árbevételi várakozások sem kedvezőek. Az éves tervük teljesítésére vagy túlteljesítésére számító VOSZ-tagok aránya 69-ről 61 százalékra csökkent, miközben a cégvezetők mintegy 40 százaléka már bevételi elmaradással kalkulál.

 

Egyre kevesebben mernek beruházni

 

Különösen kedvezőtlenül alakultak a beruházási mutatók. Ez az alindex 30-ról 27 pontra esett, új beruházást pedig már csak a VOSZ-tagok 26 százaléka tervez a következő egy évben, szemben az előző negyedévi 37 százalékkal.

Mindez összhangban áll az Egyensúly Intézet makrogazdasági előrejelzésével, amely szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene 2026-ban is mintegy 3 százalékkal csökkenhet. Vagyis az idei évben sem következik be a régóta várt fordulat.

A foglalkoztatási tervek szintén romlottak. A munkaerő-felvételt tervező VOSZ-tagok aránya 24-ről 22 százalékra mérséklődött, miközben az elbocsátásokat fontolgatóké 7-ről 12 százalékra emelkedett. Kozák ugyanakkor hozzátette, hogy ezek vállalkozói szándékok, amelyekből azért nem következik automatikusan ugyanekkora tényleges létszámcsökkentés.

 

A cégek többsége legfeljebb hatszázalékos minimálbér-emelést fogadna el

 

A felmérés egyik legfontosabb megállapítása a jövő évi béremelésekkel kapcsolatos. A VOSZ-tag vállalkozások 94 százaléka már nem tervez további fizetésemelést 2026-ban, míg az előző negyedévben még 80 százalékuk nyilatkozott így.

A 2027-es minimálbér-emelésről megkérdezett cégvezetők 20 százaléka egyáltalán nem tartana indokoltnak emelést, 46 százalékuk pedig legfeljebb 6 százalékos növelést fogadna el. Legalább 7 százalékos emelést mindössze 20 százalékuk tartana elfogadhatónak, 13 százalékos vagy annál nagyobb növelésben pedig csupán 1 százalékuk gondolkodik.

Az óvatosság hátterében a korábbi béremelések költségei is meghúzódnak. A 2026-os minimálbér-emelés hatásait a megkérdezett vállalkozások mintegy 28–29 százaléka jelentősnek vagy nagyon jelentősnek értékelte.

A minimálbér átlagkeresethez viszonyított arányának 50 százalékra emelését a vállalkozások többsége csak feltételekkel támogatná. A cégvezetők 40 százaléka a béremelések ütemét a termelékenység javulásához kötné, nagyjából egyharmaduk pedig az 50 százalékos arány fokozatos elérését tartana elfogadhatónak.

Kozák szerint a vállalkozások most elsősorban arra várnak választ, hogy az új gazdaságpolitika milyen támogatási rendszert, iparpolitikai célokat és fejlesztési lehetőségeket kínál számukra. A következő negyedéves felmérés egyik legfontosabb kérdése ezért az lehet, hogy a konkrét intézkedések megjelenésével sikerül-e megőrizni a vállalkozások egyelőre még meglévő bizalmát.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás