A szívbetegek többsége kimarad a rehabilitációból, sokan a gyógyszereiket sem szedik

Hiába sikerül megmenteni egy infarktusos beteg életét, ha a kórházi kezelés után nem jut rehabilitációhoz, nem szedi rendszeresen a gyógyszereit, és nem kap megfelelő segítséget az életmódja megváltoztatásához. Ez a probléma többször is előkerült az Egyensúly Intézet egészségügyi konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén, ahol a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorításának lehetőségeiről vitáztak a résztvevők.

Kedvezőtlen hosszútávú kilátások

Aradi Dániel, a Balatonfüredi Állami Szívkórház orvosigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az akut szívinfarktus ellátásának feltételei viszonylag jók: az országban 21 katéterescentrum működik. A betegek hosszabb távú kilátásai azonban kedvezőtlenebbek. Az infarktust követő egyéves halálozás Magyarországon mintegy tíz százalékkal magasabb, mint Svédországban – ismertette.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott adatok szerint a szívbetegek rehabilitációs részvételi aránya nem éri el a 20 százalékot, egy év elteltével pedig mindössze az érintettek 50–60 százaléka szedi az orvos utasításainak megfelelően a gyógyszereit. Vagyis sok beteg éppen azokból az ellátásokból és kezelésekből marad ki, amelyek a kórházi beavatkozás eredményének megőrzését szolgálnák.

Aradi Dániel szerint ezért először azt kellene megvizsgálni, miért nem használják ki a betegek a már rendelkezésre álló lehetőségeket. Elképzelhető, hogy a kórházak nem eléggé érdekeltek a rehabilitáció megszervezésében, de az is, hogy a többhetes bentlakásos kezelés sokak számára nehezen vállalható. A munkába mielőbb visszatérni kívánó betegeknek például az otthonról látogatható, ambuláns rehabilitáció jelenthetne megfelelőbb megoldást.

A gyógyszeres kezelésben is jelentős intézményi különbségekről számolt be. A magyar infarktusregiszter adatai alapján a katéteres centrumok között nagy az eltérés egyes korszerű vérlemezkegátló kezelések alkalmazásában: azonos finanszírozási feltételek mellett van, ahol a betegek 5–6 százaléka, máshol 35 százaléka kapja ezeket a készítményeket. Szerinte az ilyen különbségek feltárása és az intézményi gyakorlat összehasonlítása is hozzájárulhatna az ellátás javításához.

Katalóniai példa

Orosz Éva, az ELTE professor emeritusa egy katalóniai példával illusztrálta, hogyan lehetne jobban megszervezni a szívbetegek gondozását. A spanyolországi programban térségi kardiológiai koordinátorok segítik a háziorvosokat. A családorvosok digitálisan kérdezhetnek a szakorvosoktól, és 24 órán belül választ kapnak, sürgős esetben pedig telefonon is konzultálhatnak velük. A két ellátási szint szakemberei közös továbbképzéseken vesznek részt, és személyes szakmai kapcsolatot is kialakítanak. Orosz Éva szerint a magyar alapellátásban elindított gondozási programok elsősorban a háziorvosokra összpontosítanak, miközben hiányzik belőlük a szakorvosokkal való rendszeres, szervezett együttműködés.

További gondnak nevezte, hogy a krónikus betegségek gondozását külön programokba szervezik. Egy idősebb beteg azonban gyakran egyszerre több betegséggel él, ezért az ellátását nem lehet kizárólag a cukorbetegségére vagy a szívbetegségére összpontosítva megszervezni. A szakember ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a betegutak összehangolása a nyugat-európai országokban is nehéz feladat. Magyarországon ezért először kisebb, helyi mintaprogramokkal lenne érdemes kipróbálni az új megoldásokat.

Megelőzés

A megelőzésről szólva Orosz Éva arra is felhívta a figyelmet, hogy a háziorvosi szűrővizsgálatok lehetősége jelenleg is adott, a lakosság azonban nem használja ki kellő mértékben. Szerinte meg kellene fordítani a jelenlegi gyakorlatot: nem elegendő megvárni, amíg a beteg jelentkezik, a háziorvosnak és munkatársainak aktívan kellene megszólítaniuk a szűrésre jogosultakat.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a szűrővizsgálatok tartalmát és az eredmények értelmezését is egységesíteni kellene. Nem mindegy, hogy a vérnyomás, a koleszterinszint vagy más kockázati tényezők alapján milyen további vizsgálatot és kezelést javasolnak a betegnek.

Horváth Kitti, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára az egészségértés hiányát és az orvos-beteg kommunikáció nehézségeit emelte ki. Tapasztalatai szerint a betegek sokszor csak akkor érzik szükségét a kezelésnek, amikor már panaszaik vannak. A magas koleszterinszint vagy a kialakuló érelmeszesedés azonban hosszú ideig nem okoz tüneteket, így a megelőző kezelés jelentőségét nehéz megértetni.

A beteg tájékoztatására ráadásul kevés idő jut: egy 15 perces szakrendelésen az orvosnak a vizsgálat, a diagnózis és az adminisztráció mellett kellene részletesen megbeszélnie a kezelés célját is. Horváth Kitti arról is beszélt, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás lehetőségei erősen függnek az anyagi és társadalmi körülményektől.

Pénz

Egy alacsony jövedelmű család számára például az egészségesebb élelmiszerek megvásárlása is nehézséget jelenthet. A szakember a hátrányos helyzetű térségekben szerzett tapasztalataira hivatkozva a cukros italok és az egészségtelen élelmiszerek fogyasztásának problémáját is felvetette. A közösségi sportolási lehetőségek bővítését ugyanakkor olyan területnek nevezte, ahol viszonylag hamar lehetne előrelépni.

Szerinte Magyarországon az élsport jelentős támogatást kapott, miközben a lakosság rendszeres testmozgását segítő lehetőségekre jóval kevesebb figyelem jutott. Orosz Éva szerint a népegészségügyi beavatkozásokat a helyi társadalmi viszonyokhoz kellene igazítani. Más módszerekkel lehet megszólítani a fővárosban élőket, mint a hátrányos helyzetű térségek lakosságát. A szegénységgel összefüggő tartós stresszt és a mentális egészséget is figyelembe kellene venni a megelőzési programok kialakításakor.

Darvai László, az alapellátásért felelős helyettes államtitkár a kerekasztalon arról beszélt, hogy a kormány az alapellátás átalakításának részeként integrált egészségügyi és szociális központokat tervez létrehozni. Ezekben a háziorvosok mellett szociális és mentálhigiénés szakemberek, gyógytornászok, mozgásterapeuták és dietetikusok dolgoznának együtt, kapcsolatot tartva a helyi védőnői hálózattal is. A helyettes államtitkár szerint az első, mintegy tíz-egynéhány központból álló mintaprogramhoz várhatóan rendelkezésre állhat a szükséges forrás. A fejlesztéseket elsősorban az ellátáshiányos térségekben indítanák el, lehetőség szerint már működő helyi kezdeményezésekre építve.

Az új központok nem váltanák fel a hagyományos háziorvosi praxisokat, hanem olyan szolgáltatásokkal egészítenék ki azokat, amelyekhez a betegek jelenleg nehezen jutnak hozzá. Darvai László külön hangsúlyozta a mentális egészségügyi ellátás hiányosságait. Szerinte az alapellátásnak a szorongással, depresszióval és más lelki problémákkal küzdő emberek számára is elérhető segítséget kellene nyújtania. A helyettes államtitkár úgy vélte, hogy az egészségi állapot javítása nem kizárólag az egészségügyi tárca feladata. A megelőzésben az oktatásnak, a szociális szférának, az agráriumnak és más ágazatoknak is részt kellene vállalniuk.

A kerekasztal beszélgetés egyik visszatérő megállapítása az volt, hogy a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorításához nem elegendő az akut kórházi ellátás fejlesztése. A betegek hosszabb távú kilátásait az is meghatározza, hogy a kezelés után kapnak-e segítséget a rehabilitációhoz, a gyógyszerszedéshez és az életmódváltáshoz.