Bedobta a lapot Korda György pókerpartnere – kiszállt a brácsás a prímás mellől

– Húsz év után kiszáll. Miért? Kiszeretett belőle, vagy egyszerűen csak eljött az idő?

– Hát a húsz év miatt. Meg elidősödtem, ami nem jelenti azt, hogy olyan idős vagyok, mint a Gyuri, de nekem más területeken is vannak tennivalóim. Úgy éreztem, ez már sok nekem.

– Nem volt konfliktus?

– Gyurival? Ugyan! Egyszerűen így döntöttem. Ráadásul nagyképűen azt szoktam mondani, hogy húsz év, de az valójában tizenöt, mert volt egy ötéves kihagyásom, amikor nagykövet voltam Kubában. Akkor Para-Kovács Imre, utána Klári vette át a szerepemet, később pedig Gyuri mondta, hogy velem szeretné újra folytatni. Én akkor ráérősebb voltam, és igent mondtam.

– Amikor elkezdték közvetíteni a pókert, Magyarországon szinte senki nem ismerte ezt a játékot. Mennyire voltak vakon?

– Teljesen. A póker a külső szemlélő számára borzasztóan unalmas játék. Ül hat-hét ember, mindegyik kap két lapot, az asztalra pedig kiraknak még ötöt. Az egész attól változott meg, hogy a kamerák alulról, az asztal üveglapján keresztül megmutatták a játékosok lefordított lapjait. A néző többet tudott, mint maguk a versenyzők, és ettől hirtelen résztvevővé vált.

– Vagyis a nézőt beavatták a titokba. Ez volt a televíziós trükk?

– Pontosan. A kommentároknak pedig azt kellett összehangolniuk, hogy mit tudott a néző, és mit nem tudott még a játékos. Így lett a néző a pókerparti játékosa. Ez amúgy nagyszerű televíziós újítás volt.

 

Kinevették az ötletet, senki nem vállalta

 

– Emlékszik arra az értekezletre, amikor előállt a pókerközvetítés ötletével? Miként reagáltak?

– Naná, hogy emlékszem. Hangosan röhögtek, hogy a Sport Tv egy tematikus televízió, itt rúgják meg dobják a labdát, esetleg nagyon gyorsan futnak benne, ennek itt nemigen van esélye. Nem nagyon akartak részt venni benne. A másik döbbenetet az okozta, amikor mondtam, hogy egyébként Korda György vinné a show-t, pláne, hogy az egész ötlet tőle származott.

– Nem volt ez szakmai öngyilkosságnak tűnő vállalkozás?

– Inkább azt mondanám, hogy beleugrottunk az ismeretlenbe. Mivel a stábból senki nem akarta csinálni, azt mondtam, rendben, beülök mellé. Egyébként egyáltalán nem voltunk nagy barátságban Gyurival, persze ismertük egymást, de néhány mondaton túl nemigen érintkeztünk. Ráadásul azt sem állítanám, hogy én a pókerből érkeztem volna az adásba.

– És Korda Györgyöt is meg kellett megtanítani pókerezni?

– Az első adásban öt perc után láttam, hogy valami nem stimmel. Gyuri ugyanis az ötlapos pókert ismerte, de mi a Texas Hold’emet közvetítettünk. Az első adás szörnyű volt. A második előtt elment egy profi klubba, kitanulta ennek a játéknak a szisztémáját, logikáját és innentől már szakértőként szerepelt. Nem kellett neki sokat tanulnia, hiszen egész életében játszott, ismerte a pókert és a játék minden árnyalatát. De valahogy ettől sem lett igazi a műsor.

– Mikortól lett igazán vállalható?

– Amikor ezt láttam, megkérdeztem Gyurit: miért akarunk mi szakértők és kommentátorok lenni? Legyünk inkább két kibic! Üljünk az asztalnál, szóljunk be a játékosoknak, egymásnak, és magyarázzuk el, amit gondolunk. Attól kezdve alakult ki az a forma, amelyik végül igazán sikeres lett.

 

Gyuri a prímás, János a brácsás

 

– Tehát a pókerközvetítés sikere egy szakmai kudarc felismerésével kezdődött?

– Mondhatjuk így is. Rájöttem, hogy nem kell nekünk másnak mutatkoznunk, mint akik vagyunk.

– Aztán kialakult a szereposztás. Korda volt a sztár, ön pedig a kritikus, aki időnként odaszúrt neki?

– Két-három adás után elfogadtam, hogy ha zenekari hasonlattal élek, Gyuri a prímás, én pedig a brácsás vagyok. Gyuri volt a középpontban, én pedig folyamatosan piszkáltam. Megkérdőjeleztem a dolgait, ő pedig jópofa magyarázatokkal válaszolt. Ez oda-vissza működött.

– Nem volt nehéz elfogadni, hogy a nézők elsősorban Korda György miatt kapcsoltak oda?

– Nem. Ez volt a műsor lényege. Gyuri személyisége nélkül ez nem futott volna fel. Én akkor a csatorna vezetője voltam, és a csatorna érdeke fontosabb volt mint a saját szerepem.

– Akkor mondjuk ki: ön nélkül is lehetett volna pókerközvetítés, Korda nélkül viszont nem lett volna Korda-féle pókerközvetítés?

– A Gyuri személyisége, az alakja meghatározó volt. De kellett hozzá a kettőnk közötti viszony is, a folyamatos csipkelődés, és persze maga a játék.

– A „Megaaaaadta!”, az „All in!” és a többi fordulat már a póker nélkül is életre kelt. Korda György gyakorlatilag új szerepet kapott a magyar popkultúrában. Számítottak erre?

– Nem. De a műsor fokozatosan szórakoztató produkcióvá alakult. Aki jól ismerte a pókert, annak már nem feltétlenül volt érdekes, aki pedig amatőr volt, annak néha túl bonyolultak voltak a magyarázatok. De mindenki tudott rajta nevetni.

 

És akkor azt mondta, Gretzky…

 

– Mikor érezték először, hogy ez már nem egyszerű televíziós közvetítés? Hogy átütötték a falat?

– Amikor kaszinók alakultak, pókerversenyeket rendeztek, és meghívtak bennünket, persze főként Gyurit. Aztán megrendezték a magyar bajnokságot is. Ezek voltak a lépcsőfokok.

– Nemcsak közvetítették a pókert, de vajon az kimondható, hogy meg is honosították Magyarországon?

– Az első öt-tíz évben biztosan nagy szerepünk volt ebben. Ma már nemcsak versenyek vannak, hanem családok is leülnek öten-hatan pókerezni. Erre azért büszke vagyok.

– A másfél évtized alatt bizonyára rengeteg olyan történet gyűlt össze, amelyet a nézők nem hallottak. Önnek ráadásul külön feladata is volt a közvetítésekben: figyelni az angol szöveget.

– Igen, nekem végig az volt a feladatom, hogy figyeljem, mi történik az eredeti angol közvetítésben, és ha valamilyen utalás vagy poén volt benne, azt megfejtsem. Egyszer például egy kanadai nőnek két kilences volt a kezében. Azt mondta: Gretzky, majd bedobta a lapjait.

– Wayne Gretzky?

– Igen. A legendás NHL-es hokis, akinek a mezszáma a 99-es. A nőnek pedig két kilencese volt. De ennek megértéséhez azt is tudni kellett, ki az a Gretzky, milyen szám van a hátán, és hogy a nő kanadai, vagyis a honfitársa. Ezt egy pillanat alatt mind össze kellett rakni, és el kellett magyarázni a nézőknek.

 

„Tudunk hülyéskedni a Gyurival egy órát”

 

– Vagyis ön nemcsak a brácsás volt, hanem a műsor tolmácsa, háttérembere és kulturális navigátora is.

– Igen, valami ilyesmi. Sok ilyen apróság volt, amit észre kellett venni. Most már az az érzésem, hogy ezek a részletek könnyen elsikkadhatnak.

– Volt olyan pillanat, amikor azt érezte, hogy ezt a műsort akár órákig is el tudnák vinni a póker nélkül?

– Tudunk hülyéskedni a Gyurival egy órát anélkül, hogy a játék különösebben megütne bennünket.

– Ebből pedig már nem is pókerközvetítés, hanem egy saját jogán működő szórakoztató műsor lett?

– Igen, tulajdonképpen ide jutottunk el.

– Most viszont a prímás folytatja, a brácsás leteszi a hangszert. Nem lesz furcsa kívülről nézni azt, aminek tizenöt éven át az egyik főszereplője volt?

– Nem hiszem. Én már nem szeretnék ebben részt venni. A saját döntésem volt. A tévézéssel is úgy vagyok, hogy már nem kívánok műsorgazda lenni, szerkeszteni, vendégeket hívni, napi műsorokat gyártani. Ez egy másik nemzedék, más a tűrőképessége. Nem érzem, hogy nekem ebben a megváltozott világban még dolgom lenne, de azt elképzelhetőnek tartom, hogy olykor vendégként és nem műsorvezetőként beüljek valahova.

– Hiányozni fog Korda György?

– Nyilván hiányozni fog ő is, meg a közös munka is. De azt gondolom, hogy Gyuri és Sváby András kapcsolata is érdekes lehet. Ők másképpen viszonyulnak majd egymáshoz, más generáció tagjai, szerintem csipkelődőbb lesz a műsor, amelyik amúgy a héten indul az újabb szériával.

– Akkor húsz év után nincs több lapja?

– Ebben a partiban nincs. Bedobtam a lapjaimat. De máshol azért még lehet, hogy húzok néhányat.