Sport

Szoboszlaiék Isztambulban, Vargáék otthon kaptak ki a Bajnokok Ligájában

Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, Kerkez Milosnak negyedóra jutott az isztambuli Bajnokok Ligája-mérkőzésen, mely alaposan felszínre hozta a „vörösök” védelmének sérülékenységét.

Szoboszlaiék Isztambulban, Vargáék otthon kaptak ki a Bajnokok Ligájában
Szoboszlai Dominikék vereséget szenvedtek Törökországban. Fotó: YASIN AKGUL / AFP

A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a Sükrü Saracoglu Stadionban 42 ezer néző jelenlétében a török elit liga 6. helyén álló Fenerbahce fordulatokban gazdag, feszült mérkőzésen 3-2-re verte meg előkelőbb ellenfelét, ritka bravúrt aratva angol, sőt bármilyen nemzetközi csapattal szemben. A vendégek kétszer is vezetéshez jutottak, először a 25. percben a 19 éves Trey Nyoni találatával, ám a hazaiak négy perccel később a korábbi Manchester United-tehetség, Mason Greenwood jóvoltából egyenlítettek. Ugyanígy történt a második félidőben, amikor a kispadról frissen behozott Alexander Isak első labdamozdulatával megtréfálta Ederson kapust, a törökök kezdőcsapatában helyet kapott öt korábbi Premier League-játékos egyikét. Isak fejese első liverpooli Bajnokok Ligája-góljával ért fel. Ám 1-2 után újra csak négy perc kellett ahhoz, hogy az elképesztően küzdő házigazdák ismét kiegyenlítsenek, majd Archie Brown remekét hat perccel később az ugyancsak csereként beállt Vedat Muriqi fejese követte, beállítva a 3-2-es váratlan végeredményt.

A győzelem óriási siker a Fenerbachét felkészítő Dirk Kuyt, a Liverpool korábbi holland legendája számára, még ha szerdára Emre Belözoglu lett is az új vezetőedző. Az együttes agresszív hatékonysággal küzdött és lett eredményes, annak ellenére, hogy a „vörösök” jóval nagyobb arányban (62-38 százalék) birtokolták a labdát. A Telegraph portál jelentése kiemelte, hogy a hazai szurkolók „ámokfutásra” számítottak a vendégcsapat részéről azután, hogy az Aston Villa 6-0-ra alázta meg őket. „Ám egy őrült estén éppen az ellenkezője történt meg. A Liverpool megmagyarázhatatlan védekezése és ostoba hibái tették lehetővé, hogy a török gárda történetének egyik legjobb eredményét produkálhatta”.

Dirk Kuytöt nevezték ki a Fenerbache vezetőedzőjének

A BBC és más források  erősen kritizálták Andoni Iraolát, amiért öt helyen változtatott az Arsenal elleni hétvégi bajnokihoz képest. Bár a sűrű menetrend miatti pihentetés érthető volt, a cserepadra szorított kulcsjátékosok (Alexander Isak, Florian Wirtz, Cody Gakpo) hiányában a csapat sokáig gólképtelennek tűnt. Maga a spanyol vezetőedző sem kertelt a találkozó után. Mint monda, „a vereség fő oka, hogy három gólt kaptunk rögzített helyzetekből. Ez olyasmi, amit a bajnokságban eddig jól kezeltünk”. A szakember kiemelte, hogy egy szabadrúgás, egy szöglet, majd a végén egy bedobás utáni helyzet pecsételte meg a sorsukat. A This Is Anfield liverpooli portál nem győzte dicsérni Trey Nyonit, akit a mérkőzés legjobbjának tartott liverpooli részről. Nemcsak megszerezte első felnőtt gólját – amivel a klub második legfiatalabb BL-gólszerzője lett Trent Alexander-Arnold mögött, – hanem érett, magabiztos játékot nyújtott egy olyan kaotikus környezetben, ahol a rutinosabb játékosok csődöt mondtak.

Szoboszlai Dominiknak nem ez volt a legfényesebb estéje. A Liverpool.com megjegyezte, hogy bár rengeteget futott, hiányzott a játékából a kreativitás és a finesz. A Rousing the Kop pedig nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a törökök második egyenlítő góljánál teljesen lekapcsolt, ami a szurkolói kommentárok szerint máskor is meg szokott esni vele, amikor nem számíthat Florian Wirtz közreműködésére.

 

Három ponttal távozott a Real Madrid

A másik kora esti mérkőzésen az AEK Athén a mauritániai Aboubakary Koita korai góljával vezetett ugyan, de a Real Madrid kisvártatva átvette a játék irányítását, és Jude Bellingham még az első félidő második felében egyenlített. Az angol válogatott középpályás a levegőben sarkazva juttatta a hálóba a labdát. Fordulás után a hazaiak újra előnybe kerültek, de Kylian Mbappé gyorsan egalizált. A francia világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes csatár négy találatnál tart az idei alapszakaszban. A Real végül a 92. percben szerzett Valverde-góllal elvitte a három pontot Athénból.

A görög együttesben Varga Barnabás és Vitális Milán sem volt tagja a kezdőcsapatnak, de a csatár a 60. percben pályára lépett.

 

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló:

Fenerbahce (török)-Liverpool (angol) 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Greenwood (29.), Brown (73.), Muriqi (79.), illetve Nyoni (25.), Isak (69.)

AEK Athén (görög)-Real Madrid (spanyol) 2-3 (1-1)

Gólszerzők: Koita (12.), Pilo (75.), illetve Bellingham (32.), Mbappé (78.), Valverde (92.)

További mérkőzések

Borussia Dortmund–Real Betis (Tv: 21, RTL+)
Porto–Napoli (Tv: 21, RTL+)
PSV Eindhoven–FC Bruges (Tv: 21, RTL+)
RB Leipzig–Manchester City (Tv: 21, RTL+, Sport1)
Lens–Como (Tv: 21, RTL+)
Slavia Praha–Arsenal (Tv: 21, RTL+, Sport2)
Viking–Sabah (Tv: 21, RTL+)

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás