Az uniós bővítés felgyorsításáról tárgyaltak Luxemburgban, miközben új szankciók születtek
A külügyminiszterek luxemburgi tanácskozásán a tagjelölt országok közeledése és az európai biztonság összefüggései kerültek előtérbe. Montenegró, Albánia, Ukrajna és Moldova ügyében is előrelépésről számoltak be, miközben Washington és Brüsszel oroszországi politikája között nő a távolság.
– A Nyugat-Balkán uniós bővítése számunkra kiemelt prioritás – hangsúlyozta Orbán Anita az Európai Unió Külügyek Tanácsának október 12-i, luxemburgi üléséről szóló videóüzenetében. A magyar külügyminiszter külön üdvözölte Montenegró sikeres haladását a csatlakozási folyamatban.
A külügyi tanácsülésen a többi tagország képviselői is egyhangúan állást foglaltak a bővítés fontossága mellett. Kiemelten biztonsági és védelmi szempontból ösztönözték a folyamatot és a kapcsolattartást a tagjelölt országokkal. Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Külügyek Tanácsának elnöke így fogalmazott: „A bővítés évtizedek óta az EU legsikeresebb külpolitikai eszköze. […] Számos tagjelölt ország már most is jelentősen hozzájárul biztonságunkhoz. Ukrajna természetesen Európa első védelmi vonala az orosz agresszióval szemben. Moldova és nyugat-balkáni partnereink hozzájárulnak az EU misszióihoz és műveleteihez.”
Újabb fejezetek a csatlakozási tárgyalásokon
Nem üres deklarációról van szó. A csatlakozási tárgyalásokat folytató kormányközi konferencia hét eleji ülésein Montenegró újabb három akadály átugrásával immár 21 fejezetet tudott lezárni a 35-ből. Albánia is lépett egyet előre. És fontos esemény, hogy Ukrajnával és Moldovával is megnyitottak két új fejezetcsoportot (klasztert): a 2-es a belső piacról, a 3-as a versenyképességről és a befogadó növekedésről szól. A magyar álláspont is támogatóbb lett az ukrán csatlakozási folyamattal kapcsolatban, miután az ukrán parlament hétfőn jóváhagyta a nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló, így a magyar nyelvű oktatást is biztosító törvénymódosítást, amely Zelenszkij elnök aláírásával életbe is lépett.
Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az Unió egyfajta lépéskényszerbe került a bővítés terén. A nyugat-balkáni országokkal eddig nem éppen gyors ütemben haladt a folyamat. Észak-Macedónia már 2004-ben, Montenegró 2008-ban, Szerbia és Albánia 2009-ben, Bosznia-Hercegovina pedig 2016-ban nyújtotta be csatlakozási kérelmét. Azóta ugyan mind tagjelöltek lettek, de úgy tűnt, az Unió húzza az időt a tárgyalásoknál. Érthető, hogy most már minimális kockázatot akar csak vállalni a bővítéseknél, főleg olyan országok esetében, amelyeknél még mindig ingatag lábakon áll a demokratikus intézményrendszer. Az orosz-ukrán háború, nyomában a közvetlenebb orosz fenyegetések és Trump távolodása Európától azonban megnyitották az utat egy rugalmasabb álláspont felé. A Külügyek Tanácsa nem véletlenül hangsúlyozta a bővítéssel kapcsolatban a biztonsági és védelmi szempontokat. Ezen a téren minél nagyobb egységre, területi és politikai integritásra van szüksége Európának.
Szankciók és növekvő transzatlanti nézetkülönbségek
További kihívást jelent az Unió számára Trump és Putyin dízel-alkuja, amelynek keretében az Egyesült Államok 2027. április 7-ig enyhíti és részben felfüggeszti az orosz üzemanyag-behozatalra vonatkozó korlátozásokat. A Külügyek Tanácsa az első európai állami reagálásokkal összhangban jóváhagyta a szankciók további, rendkívül nagyszabású bővítését, több mint 1600 névvel (magánszemélyekkel és szervezetekkel) kiegészítve a szankciós listát. Mindez világosan jelzi, hogy az amerikai és az európai álláspont egyre inkább távolodik az ukrajnai háború kezelésének, a béke feltételeinek kérdésében.
Ezt is ajánljuk
Albániában felgyújtották az oktatási minisztérium épületét, egyre hevesebbek a diáktüntetések
Antiszemitizmus-vita akasztotta meg a berlini kormányalakítást, szünetelnek az egyeztetések
Kémkedéssel gyanúsítanak egy japán újságírót Oroszországban, Moszkvában tartják fogva
Donald Trump republikánusai is az orosz dízelüzlet felmondását követelik a szenátusban
Botrányosra sikeredett Trump új szóvivőjének a bemutatkozása











